Magyar Vízgazdálkodás, 1989 (29. évfolyam, 1-8. szám)
1989 / 5. szám
kelti, mintha a környezet védelme nem a termelés terhe lenne, holott az ilyen természeti feladatokat a termelési tevékenység részeként kell tervezni és megvalósítani. A gazdasági-jogi szabályozást úgy kell fejleszteni, hogy az a természeti erőforrások értékét érvényre juttassa a termelő vállalatokkal szemben. A támogatási rendszer olyan átalakítására van szükség, mely a vállalatokat aszerint preferálja (kedvezményes hitelek, stb.), hogy milyen módon tesznek eleget a környezetvédelem követelményeinek fejlesztési, vagy beruházási munkájuk során. így az ökológiai szempontok érvényesítése közvetlenül szolgálhatja a vállalatok műszaki haladását. Természetesen a piaci viszonyok még inkább szükségessé teszik a gazdasági eszközök alkalmazását a környezetvédelemben, de meg is határozzák azok célszerű jellegét. A környezet érdekében történő beavatkozásoknak — amelyek végső soron kényszerítő eszközök — minél jobban illeszkedniük kell a gazdaság természetes folyamataiba. A piacgazdaságban a környezetnek is van értéke, mint bármely más szűkösen rendelkezésre álló erőforrásnak. Napjainkban már nincsenek ún. szabad javak. A levegő, a víz, a föld stb. termelési tényezők. A jelen helyzet azonban az, hogy felhasználó termelőegységek ezen javakat ingyen, vagy mélyen értékük alatt sajátítják ki, ily módon károsítva mások „természetes” jogát e javakhoz való hozzájutásban. A környezet értékét azonban jelenleg nem fejezi ki az ár. Indokolt tehát a környezethasználati dij rendszerének kidolgozása és mielőbbi bevezetése, amely — a vállalatok megfelelő költségérzékenysége esetében — piackonform gazdasági szabályozóként működhet. Bizonyos esetben célszerű volna egészségkárosító járulék bevezetését is megfontolni. A kívánatos környezetorientált fejlesztés érdekében a termelőegységek számára olyan gazdasági környezetet kell létrehozni, amelyben jelenleg a társadalmi tehertételt jelentő természeti erőforrás-igénybevételén a vállalati költségek egyik elemét képezzék. Értelemszerűen, — az eddig ingyen vagy ár alatt beépített termelési tényező bekerülési költsége árnövelő hatású, ez azonban — éppen az árarányok jelentős megváltoztatásával (felbomlásával) a környezetbarát termék, illetve technológia bevezetése számára teremt kedvezőbb kiinduló feltételeket. A környezetgazdálkodás jelenlegi bírságcentrikussága azt eredményezi, hogy a vállalatok azt az — egyébként nem túl jelentős és adóként kezelhető összeget — beépítik termékeik árába, átterhelik a fogyasztóra. A bírságrendszer korszerűsítése keretében olyan rendszert kell kialakítani, amely egységes elveken alapul, módot nyújt arra, hogy a szennyező gazdálkodók hosszabb időtávra biztonságosan előre lássák és kalkulálhassák szennyező tevékenységük anyagi következményeit. A környezet—gazdaság kapcsolat szabályozórendszerében egyaránt alkalmazni kell a szankcionális és az ösztönzés eszközeit, mert tapasztalat szerint csak együttes alkalmazásuk lehet hatékony. A szankcionálással szemben az ösztönzőknek prioritást kell kapniuk. Az ösztönzőrendszeren belül két formát kell megkülönböztetni. Az egyik a támogatások rendszere, a másik az általános szabályozáson belül alkalmazható preferenciák rendszere. A támogatások a különös környezetvédelmi szabályozás részét képezik. Ebben a kérdéskörben az előrelépés egyik lehetősége a már elvben meglévő támogatási formák közül nagyobb szerep biztosítása a visszatérítendő támogatási formáknak a bírságvisszatérítési mechanizmusnak, Eddig ezekkel a lehetőségekkel alapvetően forráshiány miatt nem lehetett a szükséges mértékben élni. A lehetséges támogatási formák között a visszatérülő támogatások nyújtása is szerepeljen, de környezetvédelmi célú hitelnyújtásra (akár kedvezményesen, akár piaci feltételekkel történik), kötvénykibocsátásra és -vásárlásra, környezetvédelmi háttéripar fejlesztésének finanszírozására is mód nyílna. A tőke egy meghatározott (alacsony) hányadát a környezetvédelemtől független vállalkozásokba is lehetne fektetni, amelynek célja a támogatási alap folyamatos bővítése. Hasonlóképpen lehetséges más államok tapasztalatai alapján a „szennyezési engedélyek” rendszere, amely a környezetet igénybe vevő vállalatok között adásvétel tárgyai is lehetnek. Némely azonnal, vagy igen hamar a hulladékba kerülő termék árában érvényesíteni volna indokolt a hulladékelhelyezés költségét. A költségvetési finanszírozás ott célszerű (indokolt), ahol ez nem hárítható át másra méltányosan, vagy egyáltalán nem. Ilyen a hatósági munka, az alapvető környezeti információk mérése, rendszerezése, alapvető kutatások, oktatás, természeti értékek védelme. A jövedelmek átcsoportosítása egyrészt akkor szolgálja a környezet védelmét, amikor megdrágítja a környezetszennyező tevékenységet, másrészt amikor környezetkímélő tevékenységet támogat, vagy a költségvetés helyett finanszíroz. Jelenleg jövedelemátcsoportosítás a termelési technológiákhoz kapcsolódva működik csupán: a termelés során keletkező szennyezés utáni bírság döntően környezetvédelmi beruházásokat finanszíroz. Célszerű ennek kiterjesztése a termékekre, amelyek fogyasztása, használata környezetterhelést okoz, (ólomtartalmú benzin, zajos gép, stb.). A befolyt pénz környezetkímélő termékek ártámogatását szolgálhatná. A gazdasági eszközök szerepe nemcsak az utólagos beavatkozásoknál mutatkozik meg, hanem az új beruházásokkal, vagy a rekonstrukciókkal kapcsolatos döntési folyamatban is. Segítségükkel elérhető, hogy a gazdasági szférában a gazdaságosság, piacképesség, stb. mellett az alkalmazott technológiák, előállított termékek környezeti hatásait is mérlegeljék a döntéshozók. A gazdaságpolitikai döntések környezeti kárait, illetve a megelőzés költségeit meg kell határozni és a döntések költség-haszon elemzése során számításba kell venni. A megelőzés eredményesebb és olcsóbb a kár helyrehozásánál. Igaz, ez annak ellenére, hogy míg a megelőzés költségei mindig pontosan megjelennek, a bekövetkező kár okozta költségek összege és időpontja csak statisztikusan állapítható meg. Számos kártípussal kapcsolatban felvetődik az a nehézség, hogy gazdasági értékét pénzben nem tudjuk kifejezni (pl.: a természetben élő fajnak nem tudjuk az értékét megadni). A legtöbb esetben azonban a ráfordításokat és az elhárított károkat hagyományos ökonómiai módszerekkel is mérni lehet, (példa lehet a levegő savas szennyezői által okozott korróziós kártöbblet, de figyelembe lehet venni összegszerűen a talajok elsavasodásában, a mezőgazdasági és erdőgazdasági terméskiesésben és az emberi egészség romlásában jelentkező hatások költségvonzatát is). Fel kell gyorsítani a környezetvédelemhez kapcsolódó szabványosítási tevékenységet elsősorban az egyes gyártási és szolgáltatási technológiák értékelési rendszere szempontjából a levegőtisztaság-védelem, a hulladékgazdálkodás, a zaj- és rezgésvédelem, valamint vízgazdálkodás (beleértve a szennyvízzel kapcsolatos teendők) szakterületén. A vizsgálati szabványoknak a technológiai előírásokhoz kell kapcsolódniuk. A környezetvédelmi beruházásokat a technológiák befejező fázisának kell tekinteni. Az indirekt eszközök mellett továbbra is fenn kell tartani az állami beavatkozást, amely gazdaságon kívüli kényszerrel (tiltással, közvetlen támogatással) orientálja a környezetkímélő magatartást. Figyelmet érdemel, hogy a fejlett piacgazdálkodással rendelkező országokban is lényegesen magasabb az állami támogatás részaránya a környezetvédelmi beruházások forrásai között, mint hazánkban. 4. KÖRNYEZET ÉS EGÉSZSÉG A környezetvédelmi gondolkodás és cselekvés középpontjában az ember áll, ezért a harmonikus fejlesztés szempontjából alapvető jelentőségű — a világon mindenhol, így hazánkban is — az egészségügyi politika. Mindenkinek alkotmányos joga van egészséges környezetben élni. A környezetvédelmet egyrésztől az ember szempontjából kell értelmezni, másrészt azonban az élő és az élettelen természetet úgy kell felfogni, mint a mai nemzedék és a következő generációk közös örökségét, amelynek megőrzése a mindenkori állampolgárok közös felelőssége. Ebből a szempontból az 1987. decemberében elfogadott „az egészségmegőrzés hosszú távú társadalmi program"-ja hazánkban meghatározó jelentőségű. Közismert, hogy a lakosság egészségi állapotának alakulása szempontjából alapvető jelentőségű a környezeti elemek minősége. A vezető halálokok között jelentős szerepet játszanak a környezet egészségkárosító hatásai. 5
