Magyar Vízgazdálkodás, 1988 (28. évfolyam, 1-8. szám)
1988 / 2. szám
A Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést kapta Kovács Antal, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási M misztérium kormánybiztosa. A Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetésben részesült dr. Breinich Miklós, az OVH első elnökhelyettese. A vízminőség-védelem módszertanának, eszköz és információs hátterének, valamint a különböző intézmények tevékenységének összehangolásában, fejlesztésében végzett kiemelkedő munkásságuk elismeréseként Állami díjat kapott Katona Emil, a KVM főosztályvezető-helyettese, dr. Pásztó Péter, a VGI osztályvezetője és dr. Bérezik Árpád, az MTA ökológiai és Botanikai Kutatóintézet igazgatója. A KVM minisztere Eötvös díjban részesítette Cséry Pált, a Fővárosi Vízművek igazgatóját és dr. Starosolszky Ödönt, a VITUKI intézeti igazgatóját kiváló társadalmi, gazdasági és szervező munkája elismeréseként. A Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium pártértekezlete 1988. március 19-én megválasztotta a Minisztérium Pártbizottságát, melynek tagjai: Bana Sándor titkár, Dr. Farkas Imre titkárhelyettes, Bíró László, Domokos Sándor, Fekete Józsefné, A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a KVM miniszterének javaslatára kiemelkedő gazdasági, politikai és társadalmi munkája elismeréséül a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta Salamon Ferencnek, a Hortobányi Nemzeti Park igazgatójának; a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta Molnár András, a szolnoki VÍZIG brigádvezetője, Szalay Imre, a Balatonfelvidéki Vízitársulat igazgatója és Vértes István, a VIBESZ igazgatója; a Munka Érdemrend bronz fokozatának kitüntetésében részesült Böcskei András, a VIZÉP kőművese, Kelédi Béláné, a KVM csoportvezetője, Kerekes Lajos, a miskolci VÍZIG hegesztője és Simon Endre, a DRV gépkezelője. Kiváló munkáért kitüntetésben 398- an, miniszteri dicséretben 143-an részesültek. Gémes László, Dr. Gerencsér Árpád, Horváth Veronika, Karakas Lajos, Dr. Kovács Mátyás, Papp Kálmán, Dr. Sümegi Mihály, Dr. Szabó Lajos, Dr. Váradi József Gyula Dr. Zoltai Nándor. magvar 2 vízgazdálkodás TARTALOM Árvízi emlékkiállítás (Dr. Maróthy László megnyitó beszéde) 1 Az ipar vízgazdálkodása papjainkig (1) 2 Djurdjevaci vízlépcső 5 Regionális vízminőség-vizsgáló laboratórium Szolnokon 6 A Bős—Nagymarosi Vízlépcső építésével kapcsolatos régészeti feltárások 8 Szervezéssel a szellemi és anyagi erőforrások integrálásáért 10 „Történelmi mérföldkő” 13 150 éves évforduló: Jégszakadás és Duna kiáradása Pest—Buda 1838 14 ösztöndíjjal az NSZK-ban 16 150 éve alakult a Paksi Armentesítő Társulat 18 Az 1888. évi Körös-völgyi árvíz 20 Alsódunavölgyi öntözőrendszerek rekonstrukciója 22 Folyószabályozás és leletmentés 24 Környezetellenőrzés állami méretekben 26 Nekrológ (Nemes Gerzson 1902— 1988) 27 Tallózó 28 Cikkeink szerzői: APN, Bakonyi Árpád, Bancsi István, Dr. Bukta Endre—Tóth Lajos, Cseh János, Góg Imre, Karczagi Gábor, P. Károlyi Zsigmond, Katz Veronika, László Ferenc, Lovretity Mária, Molnár Erzsébet, Simó János, Szokács László Címképen: Tavaszi táj Hátsó borítón: Hanyi táj Megalakult a KGST környezetvédelmi együttműködési állandó bizottsága A közelmúltban megalakult a KGST környezetvédelmi együttműködési állandó bizottsága. A Moszkvában megtartott alakuló ülésen részt vett dr. Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter is. Moszkvai tartózkodása idején Maróthy László megbeszélést folytatott Fjodor Morgunnal, az Állami Környezetvédelmi Bizottság elnökével, Jurij Izraellel, a Hidrometeorológiai és a természeti környezetet ellenőrző Állami Bizottság elnökével, valamint Nyíkolaj Vasziljev vízgazdálkodási és talajjavítási miniszterrel a kétoldalú kapcsolatok időszerű kérdéseiről. Megalakult a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium Pártbizottsága Szerkeszti a SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG. Főszerkesztő: DR. LÁSZLÓ FERENC. Szerkesztőség címe: Budapest, 1051 Arany János u. 25. Bp., Pf. 351. 1394. Telefon: 327-739. KIADJA A PALLAS LAP- ÉS KÖNYVKIADÓ VALLALAT, Budapest VII., Lenin körút 9-11. 1073. Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a Posta Központi Hírlap Irodánál (postacím: Budapest V., József nádor tér 1. — 1900) közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre: 104,— Ft. Egyes szám ára: 13,— Ft. Külföldön terjeszti a MAGYAR MÉDIA (H—1392 Budapest, Postafiók 279. Telex: 226207). Anzeigen—Anvertisements—Pubiicité MAGYAR MÉDIA (H—1392 Budapest, Postafiók 279. Telex: 226207). Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Készült a Vízügyi Dokumentációs Szolgáltató Leányvállalat nyomdájában, Budapest VII., Kazinczy u. 3/b 88 740 — Felelős vezető: Várvédy Gábor HU ISSN 0139—1372 Kitüntetések Április 4-e alkalmából A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa hazánk felszabadulásának 43. évfordulója alkalmából, eredményes szakmai és közéleti tevékenységük elismeréséül kitüntetéseket adományozott az állami és társadalmi élet különböző területein Hnlnn7Óknnk