Magyar Vízgazdálkodás, 1988 (28. évfolyam, 1-8. szám)
1988 / 3. szám
hazakerültem a DGT-hez. 39-től már a ,,Linz"-en matrózoskodtam. — A háború? — A Dunán töltöttem, szállítással. Néhanapján a Tiszán is hajóztam. Egyszer a Bega folyón fölmentünk Temesvárig. Bírta a nagy hajót, duzzasztott folyó: Vásárhelyi Pál tervei alapján. 1944-ben, mint uszálykormányos, apám uszályát vettem át. A béke Becsben ért, az uszálykikötőben. Átvett bennünket a csernomorei flotta. Egy jóravaló orosz gyerek, Misa őrködött a fedélzeten. Szabadon járhattunk-kelhettünk, kin a városban is. Misa hozott élelmet, a feleségem főzött neki is, meg a családnak is. Akkor éppen a bátyám, Gyula volt a hajóslegényem. Mi nem ismertük az éhséget. — Az élet, persze, újra kezdődött... — Igen, hajóztunk, bár a Duna teli volt aknákkal. Dehát a hajós olyan fajta, hogy a vizet azért szereti, mert menni lehet rajta. — Sok halál esett akkoriban a Dunán . . . — Az aknák bárki alatt robbanhattak. Egyforma eséllyel hajózott mindenki. Emlékszem, 45-ben, vagy 46-ban, Apatinból hajóztunk hegymenet. Előttünk is robbant egy hajó, mögöttünk is. Mi elkerültük az aknát. Az első hajón ott volt a másik bátyám, Jóska. Hál' Istennek, életben maradt. — A Duna-menti embereket milyennek látta? — Ügy tanultam apámtól, ő is a nagyapjától, hogy a Duna népeket köt össze, a barátság folyója. Ezzel az érzéssel közelítettek hozzánk is az osztrákok, csehek, szerbek, bolgárok. Egyedül a románoknál tapasztaltam gyanakvást és barátságtalanságot. — A DGT után mi következett? — A Nagybátonyi és Újlaki Hajózási Vállalat. Ez volt a FOKA előde. — S aztán a FOKA? — 1949-től nyugdíjig. A Pali motoroson voltam első kormányos. Utána hajóvezető, több hajón is. A kapitányi vizsgát 1955-ben tettem le. Kezdetben jégtörőink nem voltak. A hajók orrára hegyes páncélt szereltek, úgy vágtuk a jeget, ha beállt a Duna. — És a jégtörők? — 1957-től jelentek meg. Kapitány voltam a Jégtörő l.-en, lll.-on, IV.-en, V.-ön és IX.-en. — Veszélybe került-e? — Nehéz helyzetbe egvszer. 1964-ben a Jégtörő V-tel Baja alatt, a Sárospartnál. Másfél hónapra a jég fogságába kerültünk, a jugoszlávok szabadítottak ki bennünket. — Baleset? Vagyis hajósnyelven: havaria? — A jégtörés, ugye a kemény telekre korlátozódott. Az élet azzal telt, hogy vontattunk, kavicsot kotortunk. Ez sem volt veszélytelen, mert szedtünk ki — akaratlanul, persze — aknát is, de még vízibomba is akadt a horgonyunkba. Tasnál két bombát emeltünk ki kotrás közben. A mentőangyal mindenhová elkísért, mert hát itt vagyok egyben, épségben. Azt nem mond-17
