Magyar Vízgazdálkodás, 1988 (28. évfolyam, 1-8. szám)

1988 / 3. szám

A DUNA HÁTÁN

— Látni innen a Dunát?

Őrmezőn, a lakótelep hetedik emeletéről látni lehetne. Legalábbis így gondolom.

A házigazda, Herczeg Árpád azonban ingatja a fejét. Túl messze vagyunk a Dunától, s amúgy is nehéz lenne befogni a látószögbe.

De azért a foíyó itt van, jelen van a kicsiny panellakásban. Két hajómodell idézi az üveges vitrinben. Az egyik fahajó, uszály, a másik az egykor hazai vizet hasító „Budapest".

— Apám készítette mindkettőt, időtöltésből is, meg emlékezésből is.

— Vízi ember volt?

— Hajós. Ez a fahajó a gyerekkorát hozta vissza. A „Budapest” meg tetszett neki, szép, kecses hajó volt, sokszor találkozott vele a Dunán. A Budapestet aztán megvették a görögök, alighanem ma is úszik még. A tengeren.

Igazából azonban a fahajót szerette. Hiszen annak fedélzetén született a múlt század utolsó éveiben. Méghozzá Óbudán, a Ferenc József ágban. Pontosan: a 2. számú fahajón.

— Azért született ott, mert a nagypapa, Herczeg Sándor is hajózott. Ö még a múlt század közepén kezdte, amikor még az uszályvontatóknak is munkát adott a Duna. Nagypapa első lovas volt.

— Első lovas?

— így hívták azt, aki a parton a vontató lovakat vezette. Kemény férfiaknak találták ki ezt a mesterséget, a vontatók nemegyszer partot is cseréltek, s ilyenkor lóháton átúsztatták a Dunát.

— Mint a huszárok . . .

— Úgy valahogy.

Ahogy elnézem az unokát, aki egy híján hetven esztendős, deres nagy pödrött bajszáról ez jut eszembe: huszárbajusz.

Ö azonban kiigazít:

— Magyar hajósbajusz.

Hát ezt neki kell jobban tudnia. Még akkor is, ha ő nem a víz hátán született, hanem szárazföldön, az óbudai hajósko'lónián. Ott éltek a szülei a Lajos utcában, gépészek, uszálykormányosok között. Egy kis külön világban.

— Könnyű annaik — mondom —, aki beleszületett egy hajósdinasztiába . . .

— Azt még nem is említettem, hogy az anyai nagyapámat is a vízi világ dajkálta. Vajkán, a Csallóközben volt vízimolnár.

— Hát akkor annál könnyebb . . .

Kétfelé simítja a bajszát Herczeg Árpád. Akinek ilyen bajsza van, jól tud hunyorgatni is hozzá:

— Mégsem hajósnak tanultam .. .

Az úgy történt, hogy az édesapja

négy polgári után beadta fodrásztanulónak. Legyen valami szakma a kezében. Biztos, ami biztos.

— Vonzódott-e a borbélyszékhez? — hunyorítok én is.

— Nyírtam, beretváltam, de az eszem nem ott járt. A műhelybe bedudált az „Esztergom”, nahát én csak arra gondoltam, hogy bár a fedélzetén lehetnék.

Ha nem is éppen az „Esztergom”-ra, hamarosan azért hajóra került. Hiszen az édesapja sem akarta másként.

— Fölszabadultam, letettem az ollót, és irány a Duna. Édesapám csak anynyit mondott: „Fiam! A hajós nem lép be semmiféle pártba! A hajós független, szabad ember. Ne felejtsd el soha !"

— Melyik esztendőt írták akkor?

— 1938-at. A KOMOSZ-ná'l indultam, ez egy holland vállalat volt.

— Holland? A Dunán?

— Még a KuK-tisztek alapították a monarchia szétesése után. Bécsi székhellyel fuvaroztunk és holland zászló alatt jártunk. Az „Amszterdamion szolgáltam, természetesen matrózként. Gönyű és Passau között a „Friesland"dal hajóztunk. A fizetést schillingben kaptam, hát megkerestem annyit, mint apám, aki akkor már próbált uszálykormányos volt. 1939-ben aztán megváltozott minden. Jött Hitler, Ausztriát bekebelezték. Ekkor átkerültem, vagyis

16