Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)
1987 / 5. szám
A vizek varázsa г Beszélgetés dr. Horváth Árpáddal Negyven könyve jelent meg eddig. Technikatörténeti író — olyan témák kötik le, amelyek csak ritkán ihletik meg az írókat. Könyveiben gyakran láttatja az olvasóval a technika és a víz kapcsolatát. Egyébként is sok-sok élmény, emlék köti a vizekhez. Ha az életrajzát nézzük: éppen nyolcvan esztendeje született, Győrött, a három folyó városában. — így nevezik valóban, az útikönyvek is. Hibásan . . . Mert négy folyó találkozik a szülővárosomban: a Mosoni- Duna, a Rába, a Rábca és a régi Rába medrében álmosan folydogáló Marcal ... A vizek világa korán felébresztette az érdeklődésemet. Gyermekkoromban a tündéri kis Pándzsa-ér partján libát legeltettem és arról álmodoztam, hogy felkeresem a forrását, mint az Afrika-utazók a Nílus, Kongó vagy Zambézi forrásvidékét. Feledhetetlen vakációkat töltöttem el a kis pápai Külümalomban. A „külü" szó a posztóványoló malmok szövetmegmunkáló szerkezetét jelző „kölyü” szóból származik. A kölyüt a pápaiak torzították külü-re. Pápán egyébként még az én gyerekkoromban ahogy a lovat „lu"-nak, úgy mondták a kölyüt külünek. A pápai Külümalom a 19. század közepéig mint „urodalmi kallómalom" szerepelt az összeírásokban, csak a szűrposztó-kereslet csökkenésével alakították át gabonaőrlő malommá. Tehát ebben a középkor technikáját tükröző kis malomban szereztem első benyomásaimat a hidrotechnikáról. Ma is érzem a finom víz-szagot, amit a dúslombú nyárfákkal szegélyezett Tapolca folyócskáról vitt szét a szellő. A kerékházban komótosan forgott, az alulcsapott vízikerék, csepegett róla a víz. Hűvösséget árasztott, faalkatrészeit moha lepte be. Haj, de sokszor néztem elmélázva a vizeskereket, a kerék előtti „geráblát” (gereblyét, szaknyelven tű-gátat) a felhúzható zsiliptáblákat! Elgondolkodva néztem, amint méltóságteljesen „hurcolta” a kerék a malmot. (Molnárok szerint a kerék nem hajtotta, hanem hurcolta a malmot.) Nem kellett szénért, olajért, villamosenergiáért fizetni, a malom ingyen őrölt. Nyáron a falon átnyúló tengellyel cséplőgépet hajtottak és még villanyáramot is fejlesztettek. Szerelmem, a vizeskerék vastag bakonyi tölgyrönkből készült tengelyének egyik vége facsapágyban forgott. A malomba, benyúló végén nagy homlokfogaskerék kúpkerék útján hajtotta a transzmissziót, ami azután a kopárokat, hengerszéket, hasábszitákat, daramasinákat, serlegfelvonókat, csigákat működtette. A malom mögött a folyócska tóvá szélesült, partjáról karók emelkedtek. Valamikor azokhoz kötötték a birkákat, amikor a gyapjút „háton mosták” (a mosás nélkül nyírt gyapjút „zsírban nyírt”-nak mondták. A gyapjút pápai és vidéki asszonyok gyalogorsón, vagy rokkán finomfonallá sodorták. Ebből szőtték a takácsok a szövetet, amit a Külümalomban posztóvá ványoltak. A nyersposztót nyírták, vasalták és a szűrszabók cifraszűrt készítettek belőle. Anyai dédapám szűrszabó volt. A szűrszabók éppúgy eltűntek, mint a kis kallózómalmok, pásztorok és bakonyi betyárok, akik szűrben járták a réteket, erdőket. Napjainkban a számomra oly kedves emlékű Külümalom, akárcsak többszáz kortársa szerte az országban, düledezik. A Tapolca medre porzik, a gépeket ócskavasba adták, faalkatrészeit eltüzelték. Az államosítás, majd a mélyművelésű bauxitbányák által eltüntetett erővizek hiánya örökre elnémította ezeket a kis malmokat, az egykor oly szorgalmas, szerény jómódban élő molnárgazdák ma szociális segélyen tengődnek. Már aki még él. Nyugaton az elnémult malmokat festők, szobrászok, írók vásárolják meg, ahol nyugodtan tudnak dolgozni. A mieink üresen ásítanak, omladoznak. — Az ifjúkor még a négy folyó városáé? — Igen, sőt a diplomaszerzés után is Győr adott nekem kenyeret. Kicsiny karéjt, igaz, de mégiscsak adott. Hanem előbb a boldogabb esztendőkről .. . A víz tudományos tanulmányozása a győri gimnáziumban, a tudós Ferenczy tanár úr óráin kezdődött el. Bemutatta a közlekedő edényeket, a hajcsöveket, a Papin fazekat, Bramah sajtót, szivattyúmodelleket, vízikerék és turbinakerék működését. Villamosárammal vizet is bontott, örökemlékezetű tanár feledhetetlen órái . . . Egyetemi éveim alatt nyaranta a régi győri fauszodában úszómesterkedtem. Reggel 6-tól este 8-ig úszást oktattam. Az uszodát a 19. század első évtizedében hatalmas vörösfenyő szálfákból összeállított tutajra építették. Férfi és női „tükör” fürdők különültek el. A „tükör” fapadlós, léceken függő medence volt, állandóan friss Dunavíz áramlott át rajta. Egy nagy, mély medencében férfiak és nők felváltva fürödtek. A kitűnően megtervezett és remek ácsmunkával felépített uszodát az én időmben egy Nagy nevű ácsfamília tagjai szerelték össze tavaszon és szedték szét őszön. Ha majd egyszer megkotorják a régi uszoda helyét, sok-sok ácsszekercét és selmeci pipát fognak találni. A szekercéket a munka hevében ejtették az ácsok vízbe, a selmeci pipa szopókáját akkor harapták el, amikor nagyon meg kellett izmaikat feszíteni. Ott lesz majd az iszapban az én zsebkésem is. 1927 nyarán kánikulai napok után óriási zivatar vonult végig a városon. A felhőszakadást kísérő orkánerejű szél nekifeküdt az uszodaépítménynek és megnyomta. A kikötőlánc elszakadt és a tutaj-uszoda úszni kezdett lefelé a forgalmas cölöpjármos híd és a mellette épült új Duna-híd szerelőhídja felé. Ha odaér, menthetetlenül lerombolja. Úszómester „kollégámmal” ladikba ugrottunk és a parton évtizedek óta heverő, földbe süllyedt óriási horgonyhoz drótkötelet erősítettünk, majd másik végét az uszodaépítmény egyik keresztgerendáján átvetve ácskapoccsal rögzítettük. A kötél megfeszült, a vasmacska tartotta. Az uszoda (benne legalább száz emberrel) megállt. Jól emlékszem a Rábca torkolatánál vízbe borult kotróhajóra is. A kavicskotrót télire kikötötték, bezárták és magára hagyták. A tavaszi árhullám felemelte, és a hajó kiúszott a partra. Fele a part, fele mélyvíz fölött lebegett. Az árhullám levonultával a hajó is ereszkedett, de csak féloldalason, part felőli része a meder szélén maradt, víz felőli része lesüllyedt. Addig ereszkedett, míg bele nem dőlt a Rábca piszkos vizébe. Évtizedekig hevert felborulva, míg azután utászkatonák körülcölöpözték és kiemelték. Ugyancsak a Rábcán ma is látható egy régi vashíd. A század elején a Rábca még a mai Bercsényi liget helyén folyt, Győr Belvárosából hídon lehetett Győrszigetbe átmenni. Az ismétlődő árvizek miatt a Rábca medrét áthelyezték s ezzel a híd feleslegessé vált. (Ma a Híd utca van a helyén.) A Pinnyéd felé vezető országútnak híd kellett. Egyszerűnek látszott a régi híd lebontása és új helyén összeállítása. Ehelyett szellemes módszerrel oldották meg a kérdést. Két uszályt egymáshoz közel rögzítettek, majd gerendamáglyát építettek rájuk úgy, hogy a máglya felső felülete a híd alsó lemezeit elérte. Ekkor vizet engedtek az uszályokba, azok lesüllyedtek. A máglyát tovább magasították. A vizet a hajókból kiszivattyúzva felemelkedtek, velük a híd is. így felemelve egy kis gőzös átvontatta a hidat új helyére, ahol a hajókba vizet engedve lesüllyedtek és a híd ráült a partpillérekre. Ma is úgy van 1908 óta. Most ismét új Rábca medret terveznek és minden bizonnyal a 80 éves módszerrel a hidat ismét új helyére viszik. Itt tán megmarad az idők végezetéig, illetve a szerkezet végleges elavulásáig. Győrött történt az is, hogy megcsapott a történelem szele. Az első világháború alatt a győri bosnyák gyalogezred és a К. u. K. pionierok — utászok — erőszakos folyamátkelési gyakorlatot mutattak be a Dunán. Ott szorongtam a tömegben, mint kisdiák, a Duna hullámterén lévő réten. Rohamjárőrök keltek át utószladikon a vízen és szuronyrohamot indítottak a töltésen beásott „ellenség” ellen. Pontonok jöttek mentek a két part között, a pionierok állva eveztek a pontonban. Nem gondoltam, hogy két évtized sem telik el és ugyanúgy tolom, ugyanott a pontonevezőt. A gyakorlat végén hadihidat vertek a Dunán és azon vonultak huszárok, tüzérek, gyalogosok. Izgalmas bemutató volt. Előkészület az isonzói és piavei csatákra s az országot veszejtő katasztrófákra. 1931-ben, diplomával a kezemben, reménytelen helyzetemben, aztán nekem is be kellett állnom katonának. Hordtam a gerendát, pallót, partfát, hevedert, „szeges alátét"-et, bakláncot. Sokadmagammal vittem — vállon — a pontont, horgonyt vetettem és 18
