Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)

1987 / 5. szám

Angol csatorna-hajóemelő és csúsztatómü. 19. sz. eleji hírlapkép ja századrészére csökkent a szekérfu­varozás díjának. Személyforgalmat is lebonyolított, a nyugat felé vonuló telepesek kényel­mesebben, biztonságosabban utaztak házhajókon, mint ekhós szekereken. Az Erie-csatorna völgyeket is áthidal, fá­ból készült mesterséges mederben fo­lyik a víz magasban a völgyek fölött. Fulton amerikai feltaláló a vontatólo­vak helyébe gőzgéppel hajtott lapát­kerekes járműveket szerkesztett, ame­lyekből végül is a gőzhajózás kifejlő­dött és megkezdődhetett a gőzhajók nagy korszaka. A nagyszabású csatornaépítkezések kezdeti idejében nehézséget okozott az, hogy kevés volt az olyan szakem­ber, aki a kitűzéshez, tervezéshez, épí­tés irányításához értett. Azután rájöt­tek, hogy a várerődítéseket tervező és építő hadmérnökök kiválóan alkalma­sak a nagy földmunkák — árkok, töl­tések — hidak, alagutak, bélésfalak stb. tervezésére, kivitelezésére, később a vasutak építésekor ugyancsak a had­mérnökök különleges szakmai tudását vették igénybe. Ma már alig járnak teherhajók az Erie-csatornán, de több mint százezer sporthajó járja a hosszú utat, hetekig tartó vízivándorlásra a romantikus, vadregényes tájban húzódó csatorna kiválóan megfelel. R. C. Rolt, angol technikatörténet író több kötettel adózott a híres, egykor oly nagyjelentőségű vizimunkálatok történetének. Ö maga 12 évig járta gőzgéppel hajtott csatornahajóján az angol táj szerves tartozékát jelentő vi­zi utakat, erről az idejéről érdekes ön­életrajzi kötetében — Landscape with canals, Tájkép csatornákkal — szá­molt be. Ezeken az angol csatornákon érdekes műtárgyakat lehet látni, pél­dául nagy magasságban húzódó csa­tornarendszereket, amelyek áthidalják a mély völgyeket, melynek talpában folyó folyik. Az ipari forradalom idejében a csa­tornákon hihetetlen tömegben szállí­tották a szenet, ércet, pamutot, gyap­jút, készárut, amikor azután a ,,canal era" végétért, a csatornarészvények ár­folyama lezuhant, a spekulánsok a vasútépítések felé fordultak. Akárhány csatorna ásását abbahagyták és a ki­ásott, száraz mederben vasútvonalat fektettek le. Az angol csatornákon a kisebb szintkülönbségeket gyakran csúsztató és emelőművekkel győzték le, ezek a fából való szerkezetek ma is megvan­nak. A csúsztatópályát rönkfa alapok­ra fektetett gerendák és pallók alkot­ták. A pályát a csúszósúrlódás csök­kentésére híg agyagos iszappal ken­ték, a felvontatásra emberi vagy állati erővel hajtott csörlők, hengerkerekek, csigák, kötelek szogláltak. Ahol lehe­tett a vontatókötelek csörlőit vízikerék­kel hajtották meg, nagyon szellemes szerkezeteket építettek a felvonszolás és lecsúsztatás megkönnyítésére. Gyak­ran nagy ellensúly ereszkedett kútba és segítette a hengerkerék forgatását, vagy emelkedett fel, amikor a hajót lefelé csúsztatták. Hogy a vízikerék mi­lyen fontos és hasznos „erőmű" volt, egy számadat mutatja. A régi Magyar­­országon, 1895-ben nem kevesebb, mint 22 674 (Huszonkétezer-hatszáz­­hetvennégy) vízikerék dolgozott mal­mokban, hámorokban, fűrésztelepeken, gyá rakban. Régi hidraulikai szakkönyvekben na­gyon érdekes és finom rajzok mutat­ják, milyen gonddal és mesterségsze­retettel építették a csúsztató és emelő­berendezéseket. Egyik-másik ilyen szer­kezet valóságos ácsművészeti remek­mű. A kínai alföldet behálózó csatornák közötti szintkülönbségek nem nagyok s minthogy a szintkülönbségek cseké­lyek, falazott kamarazsilipet keveset építettek, inkább csúsztatózsilipeket szereltek fel a különböző szintben hú­zódó csatornákat összekötő csatorna­­szakaszokra. Fapályán emberi vagy ál­lati erővel forgatott csörlők segítették a felhúzást, lecsúsztatást, ahogy azt egy múlt század eleji rajz jól illuszt­rálja. Hajócsúsztatás-szállítás az ókorban sem volt ismeretlen. A Nílus felső fo­lyásán több zuhatag van, ezeket úgy kerülték meg az óegyiptomi időkben, hogy a locsolt, síkossá tett talajon a hajót csúsztatva kerülték meg a zu­­hatagot. A görög-római időkben a Korinthoszi sziget megkerülése a sziklás partok miatt nagy kockázattal járt. Azért a félsziget „nyakán” hajószállító utat, diolkoszt építettek. A hajószállító pálya a tengerparton bement a sekély vízbe és ott a szállítandó hajót ráhúzták. Ezután partra húzták az egészet és emberi-állati erővel átvontatták a nyak túlsó oldalára, ahol a kocsival a vízbe mentek, amíg a hajó úszni nem kez­dett. A diokosz maradványait régészek kiásták. Képét egykorú görög vázakép jól érzékelteti. Skóciában a 19. században vasúti síneken mozgó hajószállító járművet építettek s drótkötelekkel gőzgép csör­­lőzte fel a szállítmányt a magasabban fekvő tóba. Egészen különlegesen érdekes az NDK-ban Niederfinownál levő hajó­emelőmű, amely az Odera és Elbe közti hajóutat rövidíti meg. Dr. Horváth Árpád 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom