Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)
1987 / 5. szám
Angol csatorna-hajóemelő és csúsztatómü. 19. sz. eleji hírlapkép ja századrészére csökkent a szekérfuvarozás díjának. Személyforgalmat is lebonyolított, a nyugat felé vonuló telepesek kényelmesebben, biztonságosabban utaztak házhajókon, mint ekhós szekereken. Az Erie-csatorna völgyeket is áthidal, fából készült mesterséges mederben folyik a víz magasban a völgyek fölött. Fulton amerikai feltaláló a vontatólovak helyébe gőzgéppel hajtott lapátkerekes járműveket szerkesztett, amelyekből végül is a gőzhajózás kifejlődött és megkezdődhetett a gőzhajók nagy korszaka. A nagyszabású csatornaépítkezések kezdeti idejében nehézséget okozott az, hogy kevés volt az olyan szakember, aki a kitűzéshez, tervezéshez, építés irányításához értett. Azután rájöttek, hogy a várerődítéseket tervező és építő hadmérnökök kiválóan alkalmasak a nagy földmunkák — árkok, töltések — hidak, alagutak, bélésfalak stb. tervezésére, kivitelezésére, később a vasutak építésekor ugyancsak a hadmérnökök különleges szakmai tudását vették igénybe. Ma már alig járnak teherhajók az Erie-csatornán, de több mint százezer sporthajó járja a hosszú utat, hetekig tartó vízivándorlásra a romantikus, vadregényes tájban húzódó csatorna kiválóan megfelel. R. C. Rolt, angol technikatörténet író több kötettel adózott a híres, egykor oly nagyjelentőségű vizimunkálatok történetének. Ö maga 12 évig járta gőzgéppel hajtott csatornahajóján az angol táj szerves tartozékát jelentő vizi utakat, erről az idejéről érdekes önéletrajzi kötetében — Landscape with canals, Tájkép csatornákkal — számolt be. Ezeken az angol csatornákon érdekes műtárgyakat lehet látni, például nagy magasságban húzódó csatornarendszereket, amelyek áthidalják a mély völgyeket, melynek talpában folyó folyik. Az ipari forradalom idejében a csatornákon hihetetlen tömegben szállították a szenet, ércet, pamutot, gyapjút, készárut, amikor azután a ,,canal era" végétért, a csatornarészvények árfolyama lezuhant, a spekulánsok a vasútépítések felé fordultak. Akárhány csatorna ásását abbahagyták és a kiásott, száraz mederben vasútvonalat fektettek le. Az angol csatornákon a kisebb szintkülönbségeket gyakran csúsztató és emelőművekkel győzték le, ezek a fából való szerkezetek ma is megvannak. A csúsztatópályát rönkfa alapokra fektetett gerendák és pallók alkották. A pályát a csúszósúrlódás csökkentésére híg agyagos iszappal kenték, a felvontatásra emberi vagy állati erővel hajtott csörlők, hengerkerekek, csigák, kötelek szogláltak. Ahol lehetett a vontatókötelek csörlőit vízikerékkel hajtották meg, nagyon szellemes szerkezeteket építettek a felvonszolás és lecsúsztatás megkönnyítésére. Gyakran nagy ellensúly ereszkedett kútba és segítette a hengerkerék forgatását, vagy emelkedett fel, amikor a hajót lefelé csúsztatták. Hogy a vízikerék milyen fontos és hasznos „erőmű" volt, egy számadat mutatja. A régi Magyarországon, 1895-ben nem kevesebb, mint 22 674 (Huszonkétezer-hatszázhetvennégy) vízikerék dolgozott malmokban, hámorokban, fűrésztelepeken, gyá rakban. Régi hidraulikai szakkönyvekben nagyon érdekes és finom rajzok mutatják, milyen gonddal és mesterségszeretettel építették a csúsztató és emelőberendezéseket. Egyik-másik ilyen szerkezet valóságos ácsművészeti remekmű. A kínai alföldet behálózó csatornák közötti szintkülönbségek nem nagyok s minthogy a szintkülönbségek csekélyek, falazott kamarazsilipet keveset építettek, inkább csúsztatózsilipeket szereltek fel a különböző szintben húzódó csatornákat összekötő csatornaszakaszokra. Fapályán emberi vagy állati erővel forgatott csörlők segítették a felhúzást, lecsúsztatást, ahogy azt egy múlt század eleji rajz jól illusztrálja. Hajócsúsztatás-szállítás az ókorban sem volt ismeretlen. A Nílus felső folyásán több zuhatag van, ezeket úgy kerülték meg az óegyiptomi időkben, hogy a locsolt, síkossá tett talajon a hajót csúsztatva kerülték meg a zuhatagot. A görög-római időkben a Korinthoszi sziget megkerülése a sziklás partok miatt nagy kockázattal járt. Azért a félsziget „nyakán” hajószállító utat, diolkoszt építettek. A hajószállító pálya a tengerparton bement a sekély vízbe és ott a szállítandó hajót ráhúzták. Ezután partra húzták az egészet és emberi-állati erővel átvontatták a nyak túlsó oldalára, ahol a kocsival a vízbe mentek, amíg a hajó úszni nem kezdett. A diokosz maradványait régészek kiásták. Képét egykorú görög vázakép jól érzékelteti. Skóciában a 19. században vasúti síneken mozgó hajószállító járművet építettek s drótkötelekkel gőzgép csörlőzte fel a szállítmányt a magasabban fekvő tóba. Egészen különlegesen érdekes az NDK-ban Niederfinownál levő hajóemelőmű, amely az Odera és Elbe közti hajóutat rövidíti meg. Dr. Horváth Árpád 17
