Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)
1986 / 3. szám
Mi lesz a sorsod? a Ráckevei Duna-ág úszólápvilága körül BONYODÜLMOK (A Szinnyei Merse Pál Gimnázium I. oszt. tanulójának az 1985-ben X. alkalommal megrendezett Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai Tanulmányi Versenyen különdíjjal jutalmazott előadása nyomán.) Napjaink egyik legérzékenyebb, közvetve vagy közvetlenül mindenkit érintő problémája a környezet szenynyezése, a gátlástalan visszaélés a természet értékeivel. Ennek egyik szomorú bizonyítéka a Ráckevei-Soroksári Duna-ág úszólápvilágának tudatos elpusztítása. Erről szeretnék most írni. Igen fontos a láp fogalmának tisztázása. Boros (1964) szerint: ,,A láp fogalmába elválaszthatatlanul beletartozik a tőzeg képző növényzet és a képződő tőzeg, míg a helyesen értelmezett mocsárban tőzegképződés nem folyik ...” A lápok igen sokfélék. Legtöbbjük valamilyen mélyedésben összegyűlt pangó vízben alakult ki, amely nem kaphat friss, oxigéndús vizet, csak az eső- és talajvíz pótolja a párolgás okozta veszteségeket. Sokféle szempontból csoportosíthatók. Választott témám szempontjából azonban csak egyféle osztályzást említenék meg: a terresztris (szárazföldi) lápok és az úszólápok. Mivel ez utóbbiaknak jóformán semmiféle irodalmuk nincsen, cikkemben az úszólápokkal szeretnék foglalkozni. Az úszólápok különleges geomorfológiai alakzatok, tőzegtalajú, vizen lebegő nádasok, gyékényállományok, magassásrétek, vagy tőzegmoha szőnyegek. Az úszólápot ingólápnak vagy ingoványnak is nevezik, leszakadt, szabadon mozgó részeit pedig úszó szigeteknek, járólápnak. Egykor hatalmas úszóláp világunk volt, ma már csak szerény foltjai találhatók. Ezek közül a legnagyobb kiterjedésűek a Kis-Balaton, a Velenceitó és a Soroksári Duna-ág. A kállósemjéni Mohos Soó (1964, 1965) szerint az Alföld egyetlen, utolsó úszólápja. A soroksári Duna-ág balpartján Kárpáti (1962) talált úszólápokat, de felfedezése nem került bele a botanikai köztudatba. E terület úszólápjainak jelentőségével jelenleg Balogh (1982) foglalkozik széles körűen. Az úszólapoknak a vízminőségre gyakorolt hatásáról ír Csupor (1983) és Illés (1981), akik több mondatot is idéznek Balogh munkáiból, ám azokra nem hivatkoznak. Az úszólápok tőzegét átszövik a nád, a gyékény, stb. rizómái. Ezekből a gyökerek a vízbe lógnak és felveszik a vízben oldott növényi tápanyagokat, melyek feljutnak a vízzáró, élettelen tőzegréteg fölé a növényekbe. Ott elkorhadva a lápfelszínre kerülnek, és részben tőzegesednek, részben mineralizálódva részt vesznek a lápi anyagciklusban — az itt gyökerező alsó gyepszint növényei által — és csak később tőzegesednek. Az úszólápok szerkezetének és működésének ismeretében megállapíthatjuk, hogy az úszólápok az eutrofizáció ellenlábasai: úgy használják fel a víz növényi tápanyagait, hogy azok nem jutnak vissza a vízi ökoszisztémák anyagforgalmába, hanem — tőzeg formájában — geológiai időkre elraktá rozódnak. Ezt a tulajdonságát hasznosítani is lehetne: a mineralizált növényi tápanyagok eltávolításának ez az egyetlen módja. A tőzegből kioldódó huminsavak gyenge fertőtlenítő szerek, így védik a vizeket a szaprobiológiai terhelésektől. Mindezek ellenére több területen is egyre erőszakosabban irtják az úszólápokat. Az egyik ilyen a Ráckevei- Soroksári Duna-ág. A Dunának a főváros határától a szigetszentmiklósi hídig terjedő szakasza ez a hely. Folyó ugyan, de a zsilipelés miatt szinte tónak tekinhető. 1980-ban kiterjedt úszóláp területet fedezett itt fel dr. Balogh Márton botanikus. Szinte ettől a pillanattól kezdve megindult a harc a védetté nyilvánításáért, és kis idő múlva — válaszlépésként — kotrógépek jelentek meg a területen. A Csepeli Strand mellől 1982 nyarán kotorták ki az utolsó úszólápokat, a főváros határától délre, mintegy két kilométer hosszan pedig teljesen fel - töltötték az úszóláp területét. 1981-ben volt egy tárgyalás az úszóláp érdekébeh, ahol meg is ígérték a kért védelmet. Ám hiába volt minden, a munka folyt s az úszólápok rohamos pusztulásnak indultak. Az illetékes hatóság megpróbált kibújni a felelősség alói. 1982-ben TV-riport is készült, melyben ismét megígérték a védetté nyilvánítást, amelyből persze semmi nem lett. 1984-ben az ÖTLET március 1-i számában Bíró Zoltán két riportját is olvashattuk — az egyiket a Duna-ág pillanatnyi állapotáról, a másikat dr. Gonda György az OKTH akkori elnökével. Ebből idézek: „ . . . sokszor azonban úgy tűnik, a felelősök büntetlenek maradnak. Az OKTH-nak is tudomása van például a Soroksári Duna-ág lápvilágának elpusztításáról, amely 100 millió forint kárt okozott... Dr. Balogh Márton úszóláp kutatási eredményeit ismerjük és ahol lehet, alkalmazásáról is gondoskodunk. A lápvilág pusztulása nem vitatéma, hanem tény, elég kimenni Soroksárra és megnézni . . . Nem hiszem, hogy mindig a bírságolás a megfelelő eszköz a hivatal kezében. A soroksári úszóláp ügye napirenden van, de ott már sajnos jóvátehetetlen mulasztások történtek. Egyébként szigorúan fellépünk minden olyan esetben, amikor súlyosan vétenek az emberi környezet ellen.” 1985-ben a televízió újabb riportban foglalkozott az üggyel. Hiába volt minden, az úszólápnak ma már csak keskeny parti sávja található meg ott, ahol pár éve még nagy területet borított el e természeti ritkaság. Néhány héttel ezelőtt tudtam meg, hogy az évekig tartó kálvária után végre 1985. március 15-ével a soroksári úszólápvilág mintegy 40 hektárnyi területét védetté nyilvánították. A megyei tanácsi határozat még nem jelent meg. Am korai azt hinni, hogy a határozatnak bármilyen hatása is lenne. Múlt év áprilisában a kotrógép még zavartalanul dolgozott. Talán azért, hogy újabb értékes növényfajokat pusztítson ki e területről, ahogyan tette ezt néhány éve a kígyónyelv-páfránnyal, a vitéz kosborral és egy a vitéz kosborhoz hasonló orchideával, melynek még azonosítására sem volt idői? Javasolni szeretném ezek után a Ráckevei-Soroksári Duna-ág úszóláp világának országos védelem alá helyezését — és tájvédelmi körzetté nyilvánítását. Ezzel talán még megmenthető lenne ez a ritka természeti érték, melynek nemcsak környezetvédelmi jelentősége van, hanem értékes növényfajai révén fontos génbanknak is tekinthető, s nem utolsó sorban: védett állatok is élnek itt. Végezetül, annak reményében, hogy mindez megvalósul teljes pompájában, szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét arra, hogy a természet — bár nem áru — de érték. Márkus Judit 24
