Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)
1986 / 2. szám
A földmunkás-mozgalom története A földmivelő mezei munkások legjobbjai 80 éve, 1906. január 7-én a Bádogos Munkások Szakegyletének budapesti, Dob utca 82. alatti tanácskozó termében alakították meg a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségét. Az alakuló gyűlést megelőző két évtizedben mélyreható gazdasági válságok rendítették meg a nagybirtokosnagytőkés rendszert, s az agrárszegénységet mind kétségbeejtőbb nyomorba taszították. A föld robotosainak előharcosai — a szervezkedő ipari munkások példáját követve — az 1880-as években anyagi és szellemi érdekeik védelmezése, demokratikus jogaik kivívása céljából munkásszövetkezeteket, betegsegélyező egyesületeket, földmunkás oU vasó köröket, szakegyleteket — önálló érdekképviseleti szervezeteket létesítettek. Az eddig feltárt dokumentumok tanúsítják, hogy a tőkés kizsákmányolás legkörmönfontabb formáinak mind szemérmetlenebb alkalmazása (az élet- és munkakörülmények, kereseti lehetőségek ijesztő mérvű rosszabbodása) elsősorban a Viharsarok földmunkásai körében érlelte meg az elhatározást a Dél magyarországi Munkásszövetkezet megalakítására. Az alapszabály-tervezetből s az alakuló közgyűlés megtartására és a belépésre felszólító földhívásból, melyet a Szegedi Napló 1889. január 4-i számában is közzétették, kirajzolódnak előttünk a mind kétségbeejtőbb gazdasági helyzet körvonalai s a célok és feladatok. . . . „Már több, mint egy évtized óta a legnagyobb részünk talicskával keresi meg azt, amire magának és családjának szüksége van. S az emberölő munka alig képes annyit nyújtani, hogy embertársaink jóságára is nemegyszer apellálni kénytelenek ne volnánk. Pedig az állam és az érdekeltek bőkezűleg áldoznak milliókat azon munkákra, melyek oroszlánrészét mi végezzük, de költségeinek a különféle vállalkozók, felügyelők és még ezer cím alatt parancsolok kezein keresztül mi már csak morzsalékját kapjuk .. „ . . .Nem irigyeljük a nagytőkét, sőt méltányoljuk, ha a tőke megfelelő jövedelmezést keres. De felállítjuk vele szemben .... hogy a munkások millióinak ereje és munkaképessége nem olyan tőke-e együttvéve, hogy bármely nagytőkével a versenyt kiállja? , . . A munkások ezreinek filléreit egyesítve nem lehetne-e szintoly hatalmas tőkét teremteni, mely anyagilag is képessé tenne bennünket arra, hogy az általunk végzendő munkát első kézből kaphassuk és mi magunk végezzük el... Ezen kérdések megoldását tűztük ki magunk elé, mikor célbavettük a „Délmagyarországi Munkásszövetkezet" megalakítását, melynek tagja lehet minden becsületes magyar állampolgár, ki egy középerejű ember munkaképességeivel felérő munkát képes elvégezni, vagy szekeres munka végzésére vállalkozik . . ." . .. Célbavettük, hogy személyenként 25 krajczár beiratási díj mellett egyszersmindenkorra 3 forintban megállapított és előre lefizetett tagsági díjakból a munkások ezrei által oly tőkét lehetne teremteni, mely a szövetkezet részére bármely munka megszerzését biztosítaná ... A szövetkezetét szervezni jónak olyképp látjuk, hogy Mindszenten egy igazgató, egy aligazgató és kilenc igazgatótanácsos vezetése alatt és 10 tagból álló felügyelő bizottság ellenőrzése mellett, — kik mindnyájan a munkások közül volnának választandók —, teljesítse a szövetkezet a kitűzött feladatát . . . Az alapszabály tervezetben a tagoktól takarékbetétek elfogadását is előírták, „miből a tagoknak lehető olcsó kölcsön nyújtatik és külön munkássegélyező alap is terveztetik, melyből a tagoknak rendkívüli segélyezése helyeztetik kilátásba .. A szervezők felhívták az összes érdekelt munkásokat, hogy a szövetkezet megalapítása céljából Mindszenten 1889. évi február 2-án, gyertyaszentelő napján a kórházi iskolánál minél számosabban megjelenni szíveskedjenek ...” A szervezők azt is közölték, hogy „A közgyűlésen csak azok vehetnek részt, kik már előzőleg beiratkoztak, vagy a gyűlés előtt beiratkoznak. Mindszent, 1888. évi december hó ..." „Aláírások” A Szegedi Naplóban nyilvánosságra hozták, hogy ,, . . . a fölhívást több kezdeményező földmunkás aláírta Mindszentről, Hódmezővásárhelyről, Szentesről, Szegvárról, Kistelekről, Csanytelekről, Dorozsmáról, Sándorfalváról, Algyőről — szóval Csongrád megye összes helyiségeiből és így a megye népének körében szervezett munkásszövetkezetről van szó, melynek programját a földhívás kifejti.” Az alakuló közgyűlésen jóváhagyott alapszabályt a korabeli hatósági előírásnak megfelelően, a szövetkezet igazgatósága jóváhagyás végett felterjesztette a földmívelésügyi miniszterhez, melyet ugyanazon év július 11-én 33.003/V 14 sz. a. tájékoztató jelentéstétel és véleményezés végett a miniszter visszaküldött a főispánnak. A vonatkozó jelentést a főispán — két hónappal később — szeptember 10-én 108. sz. alatt . . . „ azon alázatos véleményének nyilvánítása mellett” küldte fel, mely szerint; „Figyelembe véve a munkászavargásokat, nem tartom helyesnek, ha ily szövetkezeti vállalatok kötésnél (értsd: szerződéskötésnél) bármily — különösen állami — kedvezményben is részesíttetnének, avagy ... kivétetnek azon általánosan kikötni szokott feltétel alól, hogy a munkavállalás iránti ajánlatát valamely érték letételével előre biztosítsa.” A munkásszövetkezeti alapszabály jóváhagyásának elodázása, majd a jóváhagyás megtagadása a következő években, hogy milyen egyesületek, szervezetek és országos szövetség létrehozására késztette a szervezkedő Alsó-Tiszavidéki földmunkásokat: „Május elseje megünneplése 1890-ben” címmel írott tudósításában a Népszava május 4-i számában közölte a hírt, mely szerint „Orosháza földmivelő munkásai Vági György és Kun István társaikat küldték a fővárosba, hogy általuk a nagy munkásgyűlésen képviselve legyenek, s hogy rokonszenvüknek élőszóval adhassanak kifejezést. Nevezett elvtársaink feltárták előttünk nyomasztó helyzetüket, a munka és keresethiányukat, a nélkülözést, melyet a föld szorgalmas népe elszenvedni kénytelen. Vannak ott családok, hol a kenyér is hiányzik és e helyett pattogatott kukoricát is esznek. Anyagi érdekeik megóvása végett szervezkedni akarnak és e célra alkalmas egyletet fognak alapítani. A munkáspárt bizottságát arra kérték, hogy a munkás-védtörvényhozás megkezdése alkalmával hasson oda, hogy a földmívelésnél dolgozó munkások érdeke is felkaroltassék . . . A két orosházi elvtársunk azzal a jó szándékkal távozott innen, hogy otthon egyletet fognak alapítani és ha lehetséges, a földmivelő munkások érdekeinek fejlesztése és megóvása céljából országos szövetséget fognak létesíteni." A jelzett időpontban, s a következő hónapokban, elsősorban a földmunkások, építők és más szakmabeliek körében csaknem az egész Délalföldre kitejedően újabb lendületet vett a szervező munka. A vidék mezővárosaiból, nagyobb községeiből és iparosodni kezdő nagyobb városaiból Aradról, Szegedről, Békéscsabáról kirajzó „szocialista vándorapostolok” nemcsak a helyi 48-as körökben, Kossuth Lajos pártkörökben, Népkörökben, Olvasókörökben, hanem az emberpiacokon, távoli munkahelyeken, s a környékbeli helységekben tavaszi, nyári és őszi mezőgazdasági munkák végzése közben a tanyák világában és az uradalmakban, egyszóval, ahol csak megfordulhattak, nagy buzgalommal terjesztették az „eszmét", Mindenütt bizonygatták a szervezkedés fontosságát. A múlt század utolsó évtizedének kezdetétől 1891. május 1-ig az orosházi földmunkások kezdeményezésére Békés megyében Bánfalván, Békésen, Békéscsabán, Csorváson, Endrődön, Gyomán, Kígyóson, Kondoroson, Köröstarcsán, Mezőberényben, Nagyszénáson, Orosházán, Pusztaföldváron, Szabadszentetornyán, Szarvason, Tótkomlóson alakultak földmunkás egyletek. Ezzel egyide-22
