Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)
1986 / 8. szám
A Szovjetunió V\ Össz-szövetségi Hidrológiai Kongresszusáról A Szovjetunió Hidrometeorológiai és Környezetellenőrzési Állami Bizottsága, a SZU Tudományos Akadémiája, az össz-szövetségi Meliorációs és Vízgazdálkodási Minisztériuma, és számos más szervezet 1986. október 20—24. között megszervezte Leningrádban az V. össz-szövetségi Kongresszust. A kongresszusra meghívást kapott szinte valamennyi szocialista ország hidrológiai kutató intézetének vezetője, az UNESCO keretében folyó Nemzetközi Hidrológiai Program nemzeti tanácsának vezetői és több nemzetközi szervezet, mint a Meteorológiai Világszervezet, az UNESCO, valamint a Nemzetközi Hidrológiai Szövetség vezető képviselői. A kongresszus vendége volt Kovács Antal államtitkár, az OVH elnöke, és kísérőként részt vett dr. Goda László, a VITUKI Vízrajzi Intézetének igazgatója és dr. Máté Béla OVH osztályvezető. A konrgesszuson részt vett mintegy ezerötszáz szovjet és ötven külföldi szakember. A Szovjetunióban ez az a fórum, amely jelentős időszakban (az előző, IV. Kongresszus 1973-ban volt) a vízügyi tudományok terén felhalmozódott tudományos kutatási és gyakorlati eredményeket összegezi és megjelöli a fejlesztés főbb irányait. Kovács Antal elvtárs az elnökségben foglalt helyet és a szocialista országokból érkezett küldöttségek nevében üdvözlő beszédet mondott. A kongresszus bevezető előadásai olyan átfogó témákról szóltak, mint a hidrológia főbb eredményei és a fejlesztés irányai, a hidrológiai észlelés fejlesztése, a SZU vízkészletei és a vízzel való ellátottsága jelenleg és a jövőben, a SZU főbb vízügyi problémái, a vízminőség ellenőrzése és védelme, a hidrológiai előrejelzés, a lefolyás számítási módszerei, a melioráció hidrológiai megalapozása, mederváltozás és erózió, tavak és tározók komplex hasznosítása, a hidrológus szakemberképzés. A kongresszus hangulatát az éles hangú viták jellemezték. A társadalmi közvéleményt tükrözték azok a felszólalások, amelyek megalapozatlannak tartották az északi folyóknak a Volga vízgyűjtőjébe, a szibériai folyóknak Közép-Azsiába való átvezetését és amelyekkel kapcsolatosan a tervezésiépítési munkákat az SZKB KB határozata alapján leállították. Keményen bírálták a Duna—Dnyeper csatorna építését, amely értékes mezőgazdasági területeket tett tönkre. Ugyancsak helytelennek és megalapozatlannak tartották Leningrad épülő árvízvédelmi művét. Az összefoglaló előadások ugyanakkor |azt bizonyították, hogy bizonyos intézkedésekkel, mint a víztakarékos technológiák alkalmazása, a hálózati veszteségek csökkentése, a földmedrű csatornák vízzáró burkolattal való ellátása stb. valóban csökkenthető a vízfogyasztás, de a vízkészletek felhasználása már ma is olyan mértékű, hogy a SZU európai részének déli területei, főleg a Volga vízgyűjtője és Közép-Azsia sivatagi és félsivatagi igen nagy kiterjedésű területei hosszú távon (10—30 év távlatában) már nem fejleszthetők jelentős mennyiségű vízátvezetés nélkül. Az Aral-tó vízszintjének gyors csökkenése a környező terület elsivatagosodását elősegíti és az ebből származó (éves kár több száz millió rubel. Nem beszélve arról, hogy a közép-ázsiai köztársaságok között jelenleg is nagy feszültséget okoz a vízkészletek szétosztása. A rendelkezésre álló vízkészleteket már felhasználták és fejleszteni csak a szibériai folyókból való vízátvezetés után tudnak. Elismerték azt is, hogy a, várható környezeti hatásokat mélyebben kell tanulmányozni, és olyan műszaki megoldásokat kell találni, amelyek a káros következményeket a minimumra csökkentik. A plenáris ülésen Kovács Antal államtitkár elvtárs előadást tartott ,,Vizminőség-védelem Magyarországon” címmel. Előadásában kifejtette, hogy a fejlett világban a természeti erőforrások, között a víz igénybevétele és terhelése olyan mértékű, hogy az egyes helyeken megközelítette, másutt pedig már átlépte az ökológiai egyensúly kritikus pontját. Felhívta a figyelmet a tudományok szerepére, hogy választ és ^megoldást adjanak korunk égető problémáira. Ismertette a Bős— Nagymarosi Vízlépcsőrendszer létesítésével kapcsolatos hazai tapasztalatokat, főleg, ami annak ökológiai hatását illeti. Számos tudományág bevonásával elkészült az a hatástanulmány, amely komplexen vizsgálja a létesítmény környezetre gyakorolt hatását és műszaki megoldásokkal a negatív következményeket minimálisra csökkenti. Nagy érdeklődést váltottak ki a közgazdasági szabályozók alkalmazásának hazai tapasztalatairól elmondottak. A SZU-ban régóta vitatkoznak a vízdíj és a szennyvízbírság bevezetéséről. Több szovjet szakértő járt már nálunk a tapasztalatok tanulmányozása céljából. Végül hangsúlyozta a társadalmi közvélemény alakításának fontosságát. Nagy térségű, a környezetet erősen befolyásoló munkák előkészítése során a közvéleményt arra fel kell készíteni, szakszerű magyarázattal meg kell nyerni annak támogatására. Ezen munka hiányosságát tükrözi az irodalmi lapokban megjelenő bíráló, aggódó, kételkedő cikkek sora. A kongresszus nyolc szekcióban folytatta a munkáját, amelyekben kemény viták hangzottak el a nagytérségi beavatkozásokról és a vízügyi tudományok részterületeiről egyaránt. A kongresszus anyagai alapján röviden ismertetjük a SZU vízgazdálkodásának néhány főbb globális problémáját. Vízkészlet szempontjából a SZU a világon második helyet foglalja el (az első helyen Brazília áll) 4740 km3/év megújuló vízkészlettel, amely a világ vízkészletének mintegy 10%-át teszi ki. Az egységnyi területre jutó fajlagos vízkészlet szempontjából már szerényebb helyet foglal el, mivel az mindössze egyötöde Brazília, egyhatoda Norvégia, egyötöde Jugoszlávia fajlagos vízkészletének. Az egységnyi területre jutó vízkészlet a SZU-ban 200 ezer m3/év, amely közel azonos az USA és Kína fajlagos vízkészletével. A SZU vízkészleteinek a térben és időben való eloszlása rendkívül szélsőséges. A vízkészletek 64%-a az Északi Jeges-tengerbe, 18%-a a Csendesóceánba ömlik. A Jeniszej, Ob, Léna és Amur folyók a vízkészletek 40%-át adják, míg a legnagyobb vízigényű déli területeken a vízkészletek 20%-a képződik. A SZU területének többségén az éves lefolyás alapvetően tavasszal képződik. így az északi folyóknál a tavaszi 2—3 hónap alatt az összes lefolyás 50—60%, míg a déli. folyóknál 75%, a kisvízi nyári, időszakban pedig mindössze 5—10% képződik. A kiegyenlítés főleg tározás útján történik, az utóbbi harminc év alatt megépült tározók térfogata kb. ezer km3. A vízkészletfelhasználás a SZU-ban egyre növekszik, jelenleg ez 290 km3/ év, amely a 4740 km3/év vízkészlethez képest nem jelentős (6,8%). Ennek a területi és vízgyűjtőnkénti eloszlása már kedvezőtlenebb képet ad. A vízfelhasználás a Volga vízgyűjtőjében 6,5%, a Donnál 27%, a Dnyepernél 27%, míg a Szir-Darja és Amu-Darja teljesen felhasználásra kerülnek. Több vízgyűjtőn már az évszázados tartalékokat használják, ebből származik a Káspi és az Arai tenger, valamint a Szeván tó vízszintjének jelentős csökkenése. A vízhiányos területeken sürgősen megoldandó feladat a vízveszteségek csökkentése. Egyedül az Amu-darjából kivett vízmenyiségnek mintegy fele (17 km3) elvész a csatornák szivárgása miatt. Ez pedig megközelíti az Ob folyóból való átvezetés tervezett menynyiségét. Az emberi tevékenység hatására jelentős éghajlat változást jeleznek előre, ami viszont hatással lesz a várha2
