Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)
1986 / 8. szám
tó csapadékviszonyokra is. A levegőbe jutó széndioxid hatására az elmúlt 14 év alatt az északi féltekén az átlaghőmérséklet 0,35 “C növekedett. Az előrejelzések szerint 2000-re várhatóan 1,5 °C, 2050-re pedig 3—4 °C átlaghőmérséklet növekedés várható. A 2000-ig várható hőmérséklet változás hatására a csapadékmennyiség növekedése várható a SZU északi és szibériai területein, mig a csapadék csökkenése várható a SZU európai részének középső, Nyugat-Szibéria és Kazahsztán területein. A XXI. század első felében a SZU egész területén a csapadék mennyiségének növekedése várható. A folyók vízhozama is megváltozik. A XX. század végére várható a Volga vízgyűjtőjén 6—9%, az Ural folyón 10%i a Dnyeszterén 2% lefolyáscsökkenés. Fontos feladatnak jelölték meg a vízhasználatok pontosabb nyilvántartását. A vízkészleteket jelenleg három szervezetben tartják nyilván. A Hidrometeorológiai és Környezetellenőrzési ÁB a természetes felszíni vizeket, a Geológiai Minisztérium a felszín alatti vizeket, a Meliorációs és Vízgazdálkodási Minisztérium pedig a vízfelhasználást veszi számba. Ennél fogva a nyilvántartás nem egységes és főleg nem pontos. Egy ellenőrzés során kiderült, hogy a Volga alsó szakaszán a nyilvántartási hiba 12 km3 volt, amely megközelíti az északi folyókból tervezett átvezetés nagyságát. Egyik legfontosabb feladatnak a nyilvántartás pontosságának növelését tartják. A sokéves vízépítési tapasztalat ellenére gyakran előfordul, hogy megépítenek nagy vízügyi létesítményeket és csak miután a negatív hatások jelentkeznek, kezdenek foglalkozni azok csökkentésével. így volt ez a Kaspi és Azovi tengerek, a volgai és doni vízlépcsők esetében. Különösen fontos a tározók hatásának vizsgálata, A SZU-ban kb. 4000 db tározó van, amelynek a térfogata nagyobb 1 millió m3-nél, közülük 77 db nagyobb 1 km3-nél, de vannak gigantikus méretűek, mint a bratszki (169,3 km3) a krasznojarszki (73,3 km3), Zejszki (68 km3), kujbisevi (58 km3) tározók. A tározók vízfelülete 145 ezer km2, amelynek a hatásterülete ennek többszöröse. Különös jelentősége van az öntözésnek. Az öntözés termésnövelő hatása különösen a déli területeken 6—7-szeres. Jelenleg az öntözött terület 19 millió ha, amelyet a század végére 32 millió ha-ra kívánnak növelni. Az öntözés hatására megváltozik a talaj szerkezete, a mikroklíma, a flóra és fauna, és valóban virágzóvá tettek korábbi sivatagokat. A negatív jelenségek, mint a másodlagos szikesedés, talajerózió, stb. rendszerint helytelen tervezés, vagy üzemelés következménye. A tudomány fontos) feladata a meliorált területek hidrológiai viszonyainak a tanulmányozása. A Volga természetes vízhozamának jelentős vízkivételekkel való csökkentése (13%) a Kaspi-tenger vízszintjét a kritikus érték alá csökkentette, amely óriási ökológiai pusztulással járt. Amennyiben a vízkivételt még tovább kell fokozni, akkor az csak az északi folyókból való vízátvezetés útján valósítható meg. Az Arai tenger sorsa teljesen az emberi beavatkozástól függ. A Szir-Darja és Amu-Darja folyók teljes vízkészletének a felhasználása következtében az Arai tengert a teljes kiszáradás fenyegeti. Az eddigi vízszintsüllyedés következményeként a haltermelés csökkenése mintegy 3 milliárd rubel kárt okozott. A Közép-Ázsiában telepített gyapot termelése kiemelt fontosságú, amelynek a növelése csak a szibériai folyók átvezetésével lehetséges. A vízszintsüllyedés következtében hasonló módon felborult a Szeván tó ökológiai egyensúlya. A tudomány feladata, hogy ezen nagytérségi beavatkozások társadalmigazdasági, szociális és ökológiai következményeit komplexen, egy rendszerben vizsgálják és meg kell találni a legkisebb negatív hatások változatát. A kongresszus igen fontos témája volt la vízminőség-védelem. A vízminőség-védelem célját meghatározza a SZU alkotmánya, valamint a vízügyi törvény. A vízminőség-védelemre fordított öszszegek növekednek. Amíg 1976—80- ban 26 milliárd, 1981—85-ben 46 milliárd rubelt költöttek erre a célra. A vízminőség-védelem egyik fontos eszköze a szennyvíztisztítás, de a leghatásosabb a szennyvíz-kibocsájtás csökkentése. Csak az utóbbi években üzembe helyeztek 60 millió m3/nap teljesítményű szennyvíztisztító berendezést. Az ipari vízellátás jelentős részében sikerült áttérni a vízforgatásos rendszerre. A közelmúltban üzembe állítottak 215 millió m3/nap teljesítményű vízforgatásos rendszert. Hatékony vízminőség-védelem nem valósítható meg jól működő figyelőellenőrző (monitoring) rendszer nélkül. Jelenleg mintegy négyezer ponton rendszeresen vizsgálják a víz fizikai és kémiai, mintegy ezer ponton a biológiai állapotát. Fontos feladat az észlelő és vizsgálati rendszerek fejlesztése, beleértve az automatizálást, a távérzékelést, felhasználva a légi és űrfelvételeket. Az első automatizált állomást a Moszkva folyóra telepítették 1978-ban, amely 5—7 komponenst vizsgált, ennek egy fejlettebb változatát 1983-ban helyezték üzembe a Donon, amely már 15—17 komponenst vizsgál, köztük a nehézfémeket, nitrátokat, nitriteket, foszfátokat stb. A vízminőség-védelem végleges megoldása az ipari üzemeknek és a mezőgazdaságnak a hulladékmentes technológiára való átállítása útján lehetséges. Az ipari üzemeknél ez teljesen zárt vízellátási rendszert igényel, ami az ipar teljes rekonstrukcióját igényli. Mint átmenetet kell tekinteni a vízforgatásos rendszert, amikor ugyanazt a vizet használják fel tisztítás után és csak a termékbe beépülő vizet kell pótolni. A vízben feldúsuló sókat elektrolízis, vagy fordított ozmózis útján távolítják el. A hűtőtornyok alkalmazása helyett át kell térni a léghűtésre. Szennyvíznélküli technológiával üzemel már 5—7 éve 15 kohászati üzem, de jó eredménynek mondható, hogy az egész vegyipar a vízellátásban mindössze 13%, a papíriparban 9% friss vizet használ. A tervek szerint 2000- ben a jelenlegihez képest egy negyedére csökken a szennyvíz-kibocsájtás és 30—60-szer kisebb lesz annak a szenynyezettsége. Lényegesen tovább fejlesztendő az észlelő-ellenőrző rendszer, különösen az automatizált (fizikai-kémiai és biológiai) rendszerek. A mindössze három napos leningródi tartózkodás alatt a szervezők jóvoltából sikerült időt szakítani Leningrád árvízvédelmi művének megtekintésére. Leningrád több évszázados problémája, hogy nagy erősségű, nyugat— kelet irányú szélvihar a Finn öböl vizét rányomja a Néva folyó torkolatánál fekvő városra, több esetben katasztrofális árvizet okozva. Ennek megakadályozására a Finn öbölben egy gátrendszert építettek, amelybe kellő szélességű nyílással és szegmens zárakkal ellátott zsilipeken keresztül biztosítják egyrészt a Néva folyó mintegy 2500 m3/s vízhozamának szabad lefolyását a Finn öbölbe, másrészt vihar esetén a szegmens zárak és a hajózó zsilip kapuinak lezárásával megakadályozzák a vihar okozta árhullám bejutását, és ezáltal ármentesítik Leningrádot. A méretekre jellemző, hogy a gátrendszer hossza mintegy 25 km, a műtárgyakba 1,2 millió m3 vasbetont és 80 millió m3 földet építenek be. Az egész létesítmény kb. egy milliárd rubelbe kerül. Az építés jelenleg kb. 50% készültségi fokon van, az építési terület magas szintű építési technológiát és szervezettséget tükrözött. Az aggodalom abból származott, hogy Leningrád tisztított és tisztítatlan szennyvizeit eddig a Finn öbölbe vezették és mivel a gátrendszer megakadályozza a szabad áramlást, az öbölben lényeges vízminőségromlás jöhet létre. Ennek megakadályozására meg kellett gyorsítani a szennyvíztisztító telepek építési ütemét, összesen 4,5 millió m3/nap teljesítményű telep épül, amelynek eddig a fele valósult meg. Rövid leningrádi tartózkodásunk alatt a magyar vízügyi delegációt mindenütt udvariasan és szívesen fogadták, a szovjet és külföldi kollégákkal való tárgyalások meleg légkörben zajlottak le és a kongresszuson kapott igen gazdag szakmai anyag jól hasznosítható lesz a hazai vízügyi gyakorlatban. Dr. Máté Béla 3
