Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)
1986 / 1. szám
EMBER ES TERMÉSZET (Egy rendhagyó vallomás) „Nevem — a magyar nép nyelvén — macskabagoly, tudományosan Strix aluco. 1984 decemberéig a Tisza nevű folyó maradék ártéri erdeiben éltem fajtestvéreimmel és más rokon baglyokkal együtt, valahol Tiszadob környékén. Már november végén úgy tűnt, hogy hideg és kemény lesz a tél. Igyekeztem jól táplálkozni, hogy kibírjam a telet, s hittem, hogy megérem az életem örömeit ígérő tavaszt: bőséges táplálék, kellemes meleg, csendes esték, odvas fák, fészek, párzás, tojások és utódok .., Éppen erről ábrándoztam egy didergős délután az erdőszéli ágtövön kuporogva, mikor egy szörnyű csattanás nyomán a földre zuhantam s kínos fájdalmam ellenére menekültem a ilevéltelen bozótba. A kutya sem nézett felém, csak távolodó ütemes zajokat hallottam. Aztán csend és fájdalom. Később gyermekek akadtak rám, a földön vergődve próbáltam menékülni, de hiába. Emberkézbe kerültem ... Tudtam, hogy számomra sohasem lesz már tavasz ... Másnap hajnalban alig álltam a lábamon, aztán szédülten estem oldalamra ... Most itt vagyok élettelenül, száradó bőrrel egy ágra szerelve, s üvegszemeimmel nézem a semmit... s kérdezem tőletek: mitől vagytok bölcsek, emberek? ★ Az életemet jól ismertétek. Gyakran leselkedtetek magam és fajtestvéreim után, kutattatok fészkeinkben, szedtétek tojásainkat, még a köpeteinket is. Vizsgáltatok élve, halva, s irkái tatok rólunk bőven. Kiderítették, hogy „hasznosak” vagyunk. Nektek az a haszon, hogy mi sok egeret eszünk, pedig mi nem értetek, hanem magunkért eszszük azokat. Esszük azért, hogy felnöjjünk, s aztán szaporodhassunk, mert az számunkra a legfontosabb. Nálunk is vannak — ahogy ti mondjátok —„népesedési gondok"... és azzal összefüggő odúhiány is, de a nőstényeinkben erősebben él a fajfenntartás ösztöne... pedig mennyi életveszélyt vállalunk, hogy felnevelhessük fiókáinkat. Mindezt mi lényegében nem tudjuk, de tesszük! De különös lények vagytok ti, emberek, ti tudjátok mit kellene tennetek, de ti csak a hasznot látjátok, azt is csak közvetlen közelről, mint a rövidlátók ... Ettől vagytok bölcsek, emberek? ¥ Azt mondják, mondjátok, hogy ti nem csak előrelátó, gondolkodó, hanem érző, lelkes lények vagytok ... Lehet, hogy van köztetek, de mi már annak is örülünk, ha valaki velünk szemben csak közömbös. Egyetlen életem tragédiája — mely életet nem tőletek kaptam —, azt bizonyítja, hogy a kegyetlenség áldozata letttem. Miért is várhatnánk kegyelmet tőletek mi, oktalan állatok, hiszen egymást sem kímélitek ... Csak tudnám legalább, miért is ámítjátok egymást, hiszen attól nem lesztek bölcsek, emberek! * Mi, baglyok és más madarak, máig is őrizzük emlékét annak a szakállas, vézna, süket öregnek — akit közülietek sokan tartottak bolondnak... Valami sziklás hegyoldalban haldokló sas jelzi a sírját... Ö mondta nektek: „A legparányibb lény is a maga helyén teljes értékű tényezője annak az örök rendnek, melyet természetnek nevezünk''. Környékünkön a legnagyobb bagoly huhogta, hogy felismertétek azt is, hogy ott, ahol nem ti uralkodtatok, nincsenek is káros és hasznos élőlények, csak szükségesek... Igaz, mi madarak, de a szőrös testűek, a csúszómászók, a meredt szemű ugrándozók, a vizekben úszkálok s az a sok többi nem érti szavaitokat, de íme, itt vagyok e száraz ágon s holttestemmel bizonyítom, hogy ti se értitek... A magatok beszédét sem értitek. Ettől vagytok bölcsek, emberek? Néhány tavasz előtt az ember házatáján élő madaraktól — lehet az őrökké ingázó kelepelőtől — szivárgott a hír a mezők, folyók, mocsarak, erdők és sziklák élőlényeihez: az ember megvédi a növényeket, állatokat, vizeket... Állítólag észrevettétek, hogy nélkülünk s a mi otthonaink nélkül — melyet, ők természetnek neveznek — ők sem élhetnek sokáig. A jó hír igaznak bizonyult, legalábbis a síkságok madarai számára. Nekik ugyanis nagy területen biztonságos életet ígértek ... A hegyvidékiek izgalommal várakoztak, különösen a nappal és éjjel vadászó görbe csőrűek: vajon rájuk gondol-e az ember? Aztán megtörtént a hihetetlen: nekik is lett ígéretföldjük. Az ígéretföldeken kívül élők védelmét pedig törvénybe foglalták... A kakukk helyből össze is kiabálta az öreg madarak tanácsát. Az örömnél csak a lárma volt a nagyobb: volt ott károgás, kelepelés, csivitelés, trillázás, huhogás, gágogás, hápogás, vijjogás ... de hát ez nekünk megbocsátható. Végül is tudomásul vettük, hogy az ember kegyelmébe fogadott... A szép külsejű és az emberi hangot utánozni tudó, pajkos szajkót meg is bízták hála-hírvivőnek. A szajkó játékos jókedvvel el is repült az emberek közé, ahonnan azonban senki sem látta visszatérni... Szárnytolla még ma is tűzcsöves emberek kalapját díszíti , .. Az egyik héja csúnyán káromkodott: idáig ezek szolgáltatták be a mi lábainkat... nem is hiszek a védelemben, amíg nem fesz kötelező a vadorzók lábainak a beszolgáltatása... A csúf beszédért a bátor cinke rá is ripakodott a héjára, de a többiek letorkolták: igaza van az öreg görbe csőrű pelikánnak, hiszen alig maradt belőlük hírmondónak is! Bár a koponyámban agyag van..., a kiirtott társaink nevében holtan is kérdezem: mi az igazság, emberek? Igen, ígéretföldje — ahogy ti mondjátok —, nemzeti parkok, rezervátumok, ahol csendet, nyugalmat, biztonságot, életet ígértetek. Mi, még számos madarak, kik nem élhetünk az ígéretföldjén, kiket csak törvényeitek, mondom: törvényeitek és nem ti védelmeztek, kiknek alig van több eszünk a már repülni sem tudó tojómasinátoknál, azt a következtetést vonjuk Je, hogy ha majd mi is a kipusztulás küszöbére jutunk ... minket is jobban fogtok védeni.., Adddig viszont aszerint vagyunk veszélyben, hogy ki mit tud ... rólunk, 20 Erdei fülesbagoly
