Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)
1986 / 1. szám
Letarolt tájon ... s annak alapján hogyan ítél károsnak, hasznosnak — életre, halálra! S ha a tüzes csőnek nagy a hangja, akad még csapda, hurok, háló, lép ... De az ígéretföldje sem fenékig tejfel: pufogó bűzös járművekkel érkező, távozó, kíváncsi turisták tömege háborgatja a természet csendjét, rendjét. Holtomban már nem bántalak emberek, csak elhaló hangon kérdezem: nem fontosabb-e számotokra az ígéretek földjének turistaforgalmából származó anyagi haszon? Ti mondjátok ugyanis: „a jövedelmezőség a környezetvédelem terén nem lehet szempont”. ... s feleljetek magatoknak: elveitek s tetteitek egyeznek-e, emberek? Emlékszem, serdülő koromban a nappalt egy erdősziget szélső ágai közt szunnyadva töltöttem. Büdös gázokat fújó dobozokból lármás emberek szálltak ki. Törtek, zúztak, tüzet raktak, ettek, ittak — úgy mondjátok — szórakoztak ... Furcsa látvány egy bagoly számára, mozdulni sem mertem, csak hunyorogtam. Aztán egy olyan szerkezet szólalt meg, melynek bömböíése elnyomta a mi szárnyas muzsikálásaink halkan zengő vegyes koncertjét. Ezt az eszeveszett látogatást ha jól tudom, „kikapcsolódásnak” nevezitek ... Szürkületkor eltűntek a szörnyű látogatók s elindulhattam a megszokott esti portyázó repülésemre. Éppen tovább akartam szállni, mikor a még füstölgő tűzhely mellett egy pálcavégre tűzött gyíkot láttam, mellyel korábban az ember fiókára szórakozott... Nagyapám mesélte, hogy a nálunk már kipusztult dögkeselyűk mondái szerint a felnőtt emberek egymással is csináltak ilyesmit ... A madarak közül egy gébicsféle tűzi tövisre a rovarokat, nem is szórakozásból, és nem is nevezi bölcsnek magát, emberek! Az öreg madarak gyűlésén még arról is beszélték, hogy a legnagyobb értéket az ember számára az a madár jelenti, amiből a legkevesebb van, amiből a legtöbb, az a legkevesebbet éri nékik. Mi éppen fordítva látjuk a természetben, igaz, mi nem gondolkozunk ... Azt mondják, hogy ha az ember minél ritkább madarat pusztít, annál többre bünteti egyik ember a másikat. Ezt sem értjük mi, hiszen ha elhatározták, hogy nem irtanak, akkor miért irtanak mégis? De hát az ember okos... én pedig... halott vagyok, emberek! ★ Jelszavatok volt a természet meghódítása. Cél szentesítette az eszközt: tüzet, fegyvert, később a technikátok minden agyafúrt eszközét. Mohó kapzsisággal, elvakultsággal, elbizakodottsággal, felszínes és felelőtlen ismereteitekkel hódítók módjára hódítottatok. Nem csak a természetet, de még annak törvényeit is... meg akartátok változtatni. Brutális gondolkozásotok s még brutálisa'bb eszközeitek révén győztetek, s hogy önmagatokat igazoljátok, győzelmi zászlótokra méltatlanul írtátok: „az értelem nevében"... Dölyfös gőggel hirdettétek: jaj, a legyőződnek! Aztán néhányatok észrevette, hogy bölcsőtöket, életetek feltételeit, létezésetek színterét dúltátok szét. Most pedig kapkodtok: mit lehetne helyrehozni? Bizonyára sokat, de a kioltott életeket, a természet dinamikus egyensúlyát visszaadni nem tudjátok. SOS! — adjátok a vészjeleket: magunk alatt vágtuk le a fát... így kénytelenek vagytok vállatofcra venni a legyőzött természet újraélesztésének összes gondját. Néhányatok kétségbeesve küzd a természet szétrombolt maradványainak megmentéséért. Lényegében azonban még nem is tudjátok, hogy a legyőzött természet, s benne önmagatok megmentése a lehetetlenség határát érintő roppant feladat, olyan, amilyennel történelmetek során még nem találkoztatok. Ennek a vállalására kényszerít a ti aprócska s véges életetek, fennmaradásotok érdeke. Valami rendkívüli, soha nem látott összefogásra lenne szükség! Hiszen ma, a felismerések döbbenetében is csak az igazak erőlködnek; az emberiség egy része tovább hajszolja a győzelmi zsákmányt. S mondjátok nekem, kinek már sohasem fesz gond a lét. .. ki porszem volt addig is, amíg élt — de élt... —, ki csak egy oktalan állat volt... feleljetek nekem és feleljetek magatoknak: mindezekért vagytok bölcsek, emberek? ★ Életünk, fennmaradásunk a ti akaratotoktól függ. Mi legyőzőitek vagyunk ... Félünk tőletek, mert kevés azoknak száma, akik a legyőzőitek életét kímélik, akik tudják, hogy miközben egymásra is acsatkodtok, egyre pusztul az élővilág. Halálom bizonyítja, hogy félni kell tőletek, emberek! Lehet, hogy előbb vagy utóbb kipusztul nemzetségünk, törzsünk, lehet, hogy az Ígéret földjein valameddig még élni fog fajom, de én, az elpusztított macskabagoly már sohasem fogom megtudni, hogy mitől is bölcs a Homo sapiens!” Dr. Kováts Lajos 21
