Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 1. szám
ráckevei szerbek több évszázados szerepét is számon kell tartani. A török előli menekülő szerbeket I. Ulászló fogadja be, Mátyás királytól és II. Ulászlótól kapnak új kiváltságokat. A magyarok honfoglalás óta lakják e tájon a Duna mentét. Anonymus egyenesen ide teszi Árpád fejedelem szálláshelyét. Jó helyen áll tehát a Szerb porta, amely a magyarországi szerbek legrégebbi egyházi műemléke. S bár a régészet eleddig nem erősítette meg a névtelen jegyzőt, az Árpádemlékmű sem áll rossz helyen Ráckevén. Ráckeve elődje a térképen Ábrahámtelke, s ha sokan ki is pusztultak belőle, a magyar szó soha el nem nému'lt Csepel-szigetén. Jó érzelmekre vall, hogy Ráckevén már figyelnek a műemlékekre. Kár, hogy az Árpád-emlékművet mégis elhanyagolják. Virág, pázsit helyett gazos fű övezi a fehér kőoszlopot. Nem is csodálom, hogy a közeli gimnáziumból kitóduló diákok megütődnek kérdésemen. Kié az emlékmű, amelyre iskolájuk ablakából rálátnak? — Valami katonáé — találgatják. — Valami római katonáé... Ősszel a sár, télen a hó miatt nem jutottam el az Eötvös múzeumhoz. Nem vezetett járható út hozzá. Elvadult esztendők előtte, mert ragadós a rontás és a szabadjára engedett csalán és gaz példája. Egy Széchenyi István után csak Széchenyi formátumú politikusok, gondolkodók állíthatják talpra a szabadságharcot vesztett országot. Azok emelhették ki a süllyedésből. Például egy Eötvös József, öregedvén dunai gőzhajóból intett ki az ercsi partra: „Ott szeretnék pihenni!” Hívta vissza az elveszithetetlen örökség, a boldog gyermekkor. A második világháború — holott itt zajlott a nagy átkelés — megkímélte Eötvös József portréja (Székely Bertalan festménye) Az ercsi Eötvös Múzeum berendezése Eötvös nyughelyét. Pedig aknák verhették volna ripityára. Szétverték helyettük Eötvös kései hontársai. Kedvtelésből pusztítók és közönséges sirrablók. Kincskeresők felforgatgatták a kertet, s mert üstbe rejtett aranyat nem leltek, szerte szórták az Eötvös csontokat. Amelyekkel aztán kisdiákok dobálták egymást. Országos felzúdulás után végre felocsúdott a műemlékvédelem, s az ercsi tanács is. A roggyant barokk kápolna, a megcsonkított emlékoszlop, az Eötvös szívét rejtő szarkofág feltámadását közös terv ígéri. Bizonykodnak az ercsiek, nem tűrik tovább a sírgyalázást. S mentségül hozzáteszik: az eddigi közönyösségben sem egyedül ők marasztalhatok el. Lehet, hogy igazuk van félig-meddig, hiszen Eötvös József nemcsak Ercsié, nem is csak Fejér megyéé. Minden magyar anyanyelvűé a Duna és a Tisza táján. Az viszont mégiscsak az ercsiek dolga lett volna, hogy addig járjanak fűhözfához, amíg panaszukat az ország meghallja. S arra is ők ügyelhettek volna, hogy a sírkert kovácsoltvas kerítésének ne keljen lába máról-holnapra. Mentsége valóban az ercsieknek, hogy nem feledkezkeztek meg teljesen nagy földijükről. Néhány esztendeje szobrot állítottak neki, s az Eötvös emlékmúzeum megteremtésében is segédkeztek. A múlt századi kúria vendégházát szerencsére nem bontották el, így az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum jóvolltából ide költözhettek az Eötvös emlékek, a festmények, tablók, kéziratok. Áll még az öreg kúria is, s ha ütöttkopott állapotában cáfolni látszik is, higgyük el róla, hogy vidámabb korszakában életre szóló útravalóval látta el lakóját. Báró Eötvös Ignác, hű császári alattvaló nem ilyen fiat képzelt magának. Ercsi erősebbnek bizonyult az elvakult labancnál. Hazaszeretet, felelősség, demokrácia — ezekre a fogalmakra tanította a gyermeket. Nagyanyja ezt a szót hagyta rá: szabadság. így lett a hazaáruló fiából az elárultak védelmezője, így lett belőle a negyvennyolcas független minisztérium vallás- és közoktatásügyi minisztere. A falu jegyzője írója, a kiegyezés utáni népiskolai közoktatás, az általános tankötelezettség megteremtője. Vannak ilyen szülőhelyek is. Eötvös nem Ercsiben látta meg a napvilágot, de itt látta meg az igazságot. Első verse, első szerelme Ercsié. Itt, a vendégszobában, a mai múzeumban virradnak rá a nagy beszélgetések reformkori eszmetársaival, Szalay Lászlóval, Lukács Móriccal, Trefort Ágostonnal, Pulszky Ferenccel, Ercsié a hitvallás: „Csak ami a nép anyagi jólétének vagy szellemi műveltségének emeléséhez vezet, az történik tulajdonképp a demokrácia érdekében.” Mielőtt elhagyná ifjúsága Ercsijét, ahová csak a hajál hozza vissza, Eötvös kinn bolyong a Dunánál, rója a magas part hosszát. Ekkor döbben rá, amire annyian előtte: Janus Pannonius, Batsányi, Csokonai, Berzsenyi, Széchenyi István — a Duna költői és gondolkodói. Ekkor érti meg Virág Benedeket, aki „országos folyam”-ként tiszteli a Dunát, ehhez köti a magyar sorsot, s a Duna „sásos fejéhez" küldi ihletért a költőket. S megérti a fájdalmat is, ami a tudó és látó, de a cselekvéstől megfosztott magyar kísérőtársa századában. Ennek a fájdalomnak a jelképe a lábánál hömpölygő Duna, amely a „Búcsú" című költeményt kapja tőle, s a fölséges hasonlatot: Buda-, Mohács-, Nándornál elfutó, Tán honom könnye vagy te, nagy folyó? Kása Csaba 18
