Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 3. szám
NEGYVEN ESZTENDEJE TÖRTÉNT / Újrakezdés a Tisza mentén Д mindenkit próbára tevő ez évi kemény tél, a jég ellen folyóinkon vívott küzdelem elevenítette fel jeges árvízi emlékeimet, és gondolatban visszaidéztem 1944—45 telét. Érdemes visszaemlékezni, mert erről alig akad írott emlék, és már olyan szemtanúk is csak elvétve találhatók, akik emlékeznek az árvédelmi töltéseinket érő háborús sebekre és a Tisza akkori jégviszonyaira. A háború során a vízügyi létesítmények — árvízvédelmi töltések, szivatytyútelepek, árvízvédelmi telefonvonalak stb. — átmenetileg fontos hadászati elemek voltak. Az Alföldön az árvízvédelmi töltések hol a visszavonulók, hol a támadók részére jelentettek védvonalat a töltéstestbe épített lövészgödrökkel, lövészárkokkal, bunkerekkel, aknavető kilövőhelyekkel stb. Ezért a vízügyi létesítmények egy része hadászati érdekek miatt, vagy tudatos károsodás következtében sokat károsodott, esetenként teljesen tönkrement. Ilyen előzmények után a Tisza mentén élő lakosság (a háború borzalmai rnelilett) a fagyos idő közeledtével közvetlen észlelte a veszélyt, amelyet az árvédelmi töltés megrongált állapota jelentett. Évtizedek árvizes tapasztalata, ismétlődő félelemérzete szinte sürgette, hogy még a tél beállta előtt helyreállítsák a töltések biztonságát, hogy a várható árvíz ne fokozza a háború okozta károkat. A munka szervezéséhez még nem volt helyén az ármentesítő társulat, a közigazgatás szervezete, nem volt közlekedés és hírközlés. A társulat mérnökei részben felső utasításra, részben a háborús propaganda által kifejtett félelem miatt elmenekültek, a munkák szervezéséhez csak a megmaradt — ‘legtöbb esetben műszakilag képzetlen — néhány társulati dolgozóval lehetett számolni. A helyreállítási munkákhoz a közmunkát önként vállaló lakosság, az újonnan szerveződő közigazgatás és a „katonai komandók" adhattak segítséget. Ilyen adottságokkal, hiányos felkészültséggel fogtunk a legalapvetőbb töltés-helyreállítási munkához a Középtiszai Ármentesítő Társulat területén a Tisza, Tiszaszöllős és Szajoli 80 km-es szakaszán. A Társulatnál a helyreállítási munkák irányításához ketten maradtunk — mint a Kassai vízmesterképző iskola várományos növendékei —, akik műszakilag még szakképzetlenek voltunk. Munkamegosztásunkat meghatározta az akkori idők közlekedési korlátozottsága, mivel a töltésen való mozgást (lóháton), a szovjet hadseregtől hátramaradt, sebeiből gyógyulgató egyetlen ló biztosította. Az én feladatom volt a külső munkák megszervezése, kollégám pedig a belső munkákat, a műszaki ügyintézést bonyolította. Az akkori feladatok az alábbiak voltak: A megmaradt gátőrökkel, szivattyútelepi gépészekkel kapcsolatteremtés, személyes találkozás. A telefonvonalak állapotának szemrevételezése, lokális helyreállítása. (E speciális szakmunkában egy telefonfelvigyázó szakember volt segítségemre.) A lövészgödrök, lövészárkok, bunkerek, bombatölcsérek szeméttői való megtisztítása (szalma, rongy, deszka, fa stb.) és a helyben található földanyaggal való betömése, a sérült töltések helyreállítása. Az árvízvédelmi raktárak anyagának számbavétele, megvédése (mert erre is szükség volt), a széthordott anyag öszszeszedése, helyben való javítása. A szivattyútelepek szénkészletének számbavétele, megvédése (a szénnel való gazdálkodás, mert a helyi kovácsmestereknek közérdekből ebből utalványoztunk). Veszélyesebb lövedékek (gránátok, lőszerek) eltávolítása. Ezeket általában a szovjet helyőrség katonái, vagy a háborúból hazatért tűzszerészek végezték. A kilátás érdekében letarolt véderdők maradványainak összeszedése, a várható árvízi lefolyás útjából való eltávolítása. (Ezt a tüzelőhiánnyal küzdő lakosság öntevékenyen és szívesen tette.) A Társulat elmenekített értékeinek (műszerek, műszaki tervek, terület-nyilvántartások stb.) visszaszállítása Jászkisérről, ugyanis a Budapestre irányított értékek egy része csak eddig jutott. A visszaszállítás már a kemény hideg téli hónapokra esett, amikor a Tisza jege járhatóvá vált, hiszen a tiszai átkelést biztosító egyetlen komp a háborús események során megsemmisült. Lovasszánon szállítottuk le a műszerekkel, iratokkal megrakott ládákat a Tiszaroff-i révig, itt kis szánon áthúztuk és ismét lovasszánon a Társulati központba juttattuk. A Budára menekült társulati mérnökök megkeresése, hazasegítésük (február végén, március elején), az elszállított társulati értékek biztonságba helyezése, majd hazaszállítása a Budapestre élelmiszert szállító lovas szekerekkel. A felsoroltak a háborús körülmények és a helyi adottságok által korlátozott feltételek mellett, néha drámai körülmények között folytak. A háborúból éledő országrész lakosságát az árvíztől való félelem érzete és a jövő reménye együtt ösztönözte öntevékeny munkára, amely a vízügy talpra állásának az adott területen első lépése volt. Eredménye pedig az, hogy a tavaszi olvadást már egy annyira helyreállított árvédelmi töltés fogadta, hogy az akkori jeges árvíz a töltések között kártétel nélkül vonult le. A természeti tényezők kedvező összeesése, a természet bölcsessége is közbejátszott, hogy a lakosság szenvedését nem tetézte még árvízi károkkal is. Visszaemlékezem az akkori jeges víz miatti szorongásra, amely nem volt alaptalan, mert az adott körülmények között, az akkori szervezeti és technikai adottságokkal alig tehettünk volna valamit. Szorongtunk — mint a Tisza mentén élő lakosság oly sokszor — az árvíz, de különösen a jeges árvíz borzalmaitól. Hiszen, akik azóta átélték egyegy jeges árvíz félelmetes rombolását (1956 a Dunán, 1966 a Berettyón), azok tudják, hogy mennyire eltörpül az ember ereje a természet romboló hatásával szemben. A visszaemlékezés felvetette azt a gondolatot, hogy talán pótolni kellene a vízügyi történelem ezen időszakáról való hiányos ismereteinket. Hiszen annak az időnek nem lehettek krónikásai, de még vannak élő tanúi. Az idei kemény tél is figyelmeztet, hogy e veszély (már mint a jeges árvíz) nem múlt el, ezért mint veszélyforrással továbbra is számolni kell.Az ellene való ez évi küzdelem viszont megerősít abban, hogy a folyószabályozás hatása, a jégtörő hajópark és a kifejlesztett robbantástechnika, az árvízvédelem szervezettsége és személyi állománya képes arra, hogy a jeges árvízveszélyt mérsékelje, hajdani árvízjárta területeken élők korábbi félelmét eloszlassa, nyugalmát és biztonságérzetét tovább fokozza. dr. Papp Ferenc öntözési-üzemelési verseny И TRW fl LEGJOBB Az OVH Vízrendezési, Vízhasznosítási és Társulati Főosztálya értékelte az 1984-re meghirdetett országos öntözés üzemelési versenyt. A versenyre tizenkét pályázat érkezett. Az értékelő bizottság a sorrendet a következők szerint állapította meg: 1. TRW Szolnoki üzemigazgatóság, 2. ÉDVCS Tata, 3. DRW Székesfehérvár, 4. Nagykunsági VGT Karcag, 5. Körösi VGT Gyula, 6. Dunamenti és Kinkunsági VGT Dunavecse, 7. TRW Debrecen, 8. TRW Gyula, 9. Tisza—Maros-szögi VGT Hódmezővásárhely, 10. Szentes és Környéke VGT, 11. TRW Nyíregyháza, 12. DmRW Vác. A legjobb helyezést elértek a következő díjban részesültek: TRW Szolnok 5000, ÉDVCS Tata 4000, DRW Székesfehérvár 3000 forint. 16
