Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 3. szám
Északmagyarországi tapasztalatok Üzemi vízminőségi kárelhárítás Napjainkban a felszíni és felszín alatti vizekre a legnagyobb veszélyt az üzemzavarból, balesetből, gondatlanságból vagy természeti okok következtében kialakuló rendkívüli szennyezések jelentik. Ezért kívánatos, hogy azok az üzemek, melyek a vizekre veszélyes anyagot tárolnak, üzemszerűen Használnak, vagy előállítanak, üzemi vízminőségi kárelhárítási tervet készítsenek, kárelhárítási szervezetet hozzanak létre és működtessenek. 1980 elején megjelent a 2/1979. OVH. rendelkezés, mely a 10 m3/h vízforgalmat meghaladó üzemek részére üzemi vízminőségi kárelhárítási terv készítését írta elő. Első lépésként felmértük az Igazgatóság működési területén levő, a rendelet hatálya alá eső üzemek körét, segédletet készítettünk, bocsátottunk az üzemek rendelkezésére, és hatósági úton intézkedtünk a terv elkészítéséről. Felméréseink szerint 102 üzem tartozott a rendelet hatálya alá. A tervek készítése közben 21 üzem kapott felmentést a terv készítése alól, mivel az üzem tevékenysége azt nem indokolta. Az üzemek többsége az Igazgatóság szakmai segítségével maga készítette el kárelhárítási tervét. Az elkészült tervek — szám szerint 81 — az akkori tartalmi és formai követelményeknek megfeleltek. A terveket időközben felülvizsgáltuk, és részben az üzemben történt rendkívüli szennyezések tapasztalatainak figyelembevételével korszerűsítették. Az általános célokat akkor úgy határoztuk meg, hogy a tervben meg kell jelölni az üzem területén a potenciális szennyező forrásokat és helyeket, elő kell írni a havária esetén szükséges intézkedéseket és kiadni a végrehajtási utasításokat az üzem szervezeti rendjének megfelelően. A szennyező anyagok felmérésén túl meg kellett határozni azokat a helyeket,, ahol a veszélyes anyagok a befogadóba kerülhetnek, ki kellett dolgozni a kárelhárítás szervezeti működési ügyrendjét, az egyes védekezési módokat. Az üzemi vízminőségi kárelhárítás — melynek az Igazgatóság területén a rendelet megjelenésénél korábbi múltja van, ugyanis egyes jelentősebb ipari üzemek már korábban is készítettek hasonló terveket, és működtettek hasonló szervezeteket — túljutott az első lépéseken. Létjogosultságát a rendkívüli szennyezések számának növekedése is indokolja. A rendkívüli szennyezések esetei Észak-Magyarország területén az elmúlt évtizedben ugrásszerűen megnövekedtek, ezen belül is szembetűnő a hazai eredetű szennyezések változása, mely a korábbi évekkel összehasonlítva a többszörösére emelkedett. Az elmúlt 5 évben, 1979—1983 között előfordult 122 szennyezésből 87 volt a hazai. Ezen belül ipari eredetű volt 30, mezőgazdasági 8, egyéb 21 és ismeretlen eredetű volt 28. A 122 szennyezésből 44 esetben, minden harmadik alkalommal kellett védekezést folytatni. A rendkívüli szennyezések védekezési költsége ez idő alatt 2,5 millió forintot tett ki, a kivetett rendkívüli szennyvízbírságok összege pedig az 5 év alatt közel 6,5 miűiió forint volt. A szennyezések eredetét tekintve szembetűnő, hogy a leggyakoribb ipari szennyezésekkel csaknem azonos az ismeretlen eredetű szennyezések száma. Ezek azok az esetek, amikor egy-egy rövid idejű technológiai zavar, műszaki meghibásodás következtében a befogadó rövid ideig magas szennyezőanyagterhelést kap és a kialakult kedvezőtlen vízminőségi állapot hatása csak a bevezetés alatt 4—5 kilométerrel észlelhető, ugyanis ekkor következik be a halpusztulás, itt mutatkoznak a szennyezés vizuális jelei, esetleg itt van a vízminőségre érzékeny vízhasználó. A helyszíni kivizsgálás időpontjában azonban a szennyezés okozója, oka már nehezen felderíthető. Tapasztalatunk, hogy a szennyező üzemnek sok esetben nincs is tudomása az okozott szennyezésről. Esetenként hosszabb ideje fennálló nagyarányú szennyezésre is csak a közös műszaki szemle során derül fény. Ezek azok az esetek, amelyek alátámasztják az üzemi kárelhárítási tervek szükségességét, az üzemen belüli észlelő hálózat létrehozását, nagyobb üzemek, szennyvízkibocsátók esetében a rendszeres önkontrollrendszerű vízminőségellenőrzést. Tapasztalatunk: az üzemek azon túl, hogy vízminőségi kárelhárítási tervvel rendelkeznek, nincsenek minden esetben birtokában a különböző rendkívüli szennyezések elleni védekezési technológiák ismeretének és a védekezések végrehajtásához szükséges eszközök sem állnak mindenütt rendelkezésre. Egyes nagyüzemeknél a területi adottság és a termelési volumen is indokolja a nagyobb védelmi készültség kialakítását. Szükséges lenne, hogy a vízügyi szolgálat tapasztalatait az üzemek átvegyék és a különböző szennyeződések elleni védekezések jól bevált technológiai műveletterveit adaptálják. Az üzemi kárelhárítás továbbfejlesztése elengedhetetlen az egy vízfolyásra települt nagyüzemek esetébon. Szükséges, hogy ezek az üzemek az összehangolt vízminőségi kárelhárítási tevékenységet is folytassanak. Kárelhárítási tervük kiegészítéseként ki kell dolgozni az arra az esetre vonatkozó intézkedéseket, amikor a befogadón rendkívüli szennyezés vonul le, és a befogadó vízminőség-védelmi, valamint az alsóbb vízhasználók érdekei szabályozott szennyvízlevezetést kívánnak meg, illetve a vízfolyás szennyezettsége a vízhasználatot korlátozza, esetleg lehetetlenné teszi. Ki kell tehát dolgozni: A befogadó terhelhetőségét a vízfolyás különböző vízminőségi állapota és az alsóbb vízhasználók tűrő képességének figyelembevételével, a belső vízgazdálkodási rendben eszközölhető beavatkozásokat, amelyekkel az átmeneti, esetleg huzamosabb ideig tartó korlátozott szennyezőanyag-kibocsátás megvalósítható, szükség és vésztározási lehetőségekkel, vízvisszaforgatással, végső esetben termelési korlátozással számolva, azokat a belső vízgazdálkodási változtatásokat, melyek a vízfolyás használhatóságának korlátozódása, vagy ellehetetlenülése esetén szükségesek, feltárva a térségben igénybe vehető vízkészleteket, kidolgozva a gyors áttelepülés módját, műszaki előkészítését és hogy igénybevételére a vízhasználat milyen mértékű korlátozódása esetén van szükség a biztonságos termelés érdekében, a vízfolyásból kivett és bevezetett vizeknek erre az esetre vonatkozó mintavételi és közlési rendjét. Szükséges továbbá, hogy az üzemi kárelhárítási tervek olyan intézkedési javaslattal egészüljenek ki, melyben meghatározzák és ütemezik azokat az intézkedéseket, melyekkel az üzem a vízminőségi veszélyeztetést csökkenteni és a kárelhárítási képességét növelni tudja. Az intézkedési javaslatban célszerű ütemezni: — a veszélyes technológiák automatikus észlelését és a riasztási rendszer kialakítását, — a bevett víz és a kibocsátott szennyvíz mennyiségének automatikus mérését, — az elvezetett szennyvíz minőségének automatikus észlelését, — a védelmi anyagok és eszközök fejlesztését, — az üzemen belüli állandó védekezési helyek kiépítését, — a vízgazdálkodási rendszerben eszközölhető korszerűsítéseket, — a szennyvíztisztítási technológia korszerűsítését, módosítását, egyes műtárgyak hatásfokának növelését, — a vízminőségi kárelhárítási jellegű újítások, műszaki újdonságok bevezetését. Mindezeket természetesen ott, ahol ezt az üzemméretek és a befogadó vízminőségvédelmi érdekei indokolják. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a jól kézben tartott, működőképes üzemi kárelhárítás jól szolgálja a rendkívüli szennyezések megelőzését, elhárítását, kártételeinek csökkentését, azt tehát ki kéll terjeszteni a mezőgazdasági üzemekre, mindenekelőtt a kiemelt vízminőségvédelmi területen gazdálkodó, fejlett melléküzemági-ipari tevékenységet folytató gazdaságokra. Sallai Ferenc 17
