Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)

1985 / 7. szám

mészetes ereje kilométerenként legalább 50 lóerőre rúgott. A fölvétel jóságával és részletességével az érdeklődők általában meg voltak elégedve, de a szakköröket gondolkodóba ejtette, hogy 20 évig is eltartott volna, míg egy ilyen szerény költség-előirányzattal rendelkező csoport (2 mérnök és 1 vízmester) az egész országot hasonló alapossággal átvizsgálta volna. A részletes fölvétel tehát rövidesen befejeztetett, eredményei megőriztettek, tanulságai levonattak.

A haladás gyorsítása céljából a részletes módszerről az általánosra tértünk át, miáltal sikerült is elérni azt, hogy 1899-től 1902-ig, négy év alatt az ország többi részeiről is kielégítően megközelítő képet nyertünk."

A hat évig tartó hatalmas munkát végül is 4 mérnök és 2 vízmester végezte, ennek során 11 000 km völgyhossz-szelvényt szerkesztettek, 1600 sebességmérést végeztek, 130 helyen állítottak fel vízmércét. Annak ellenére, hogy a felvétel a Dunára és a Tiszára nem terjedt ki, óriási munka volt, könyvalakban 1905-ben jelent meg. Az európai államok közül tehát Magyarország lépett elsőnek a nyilvánosság elé vízierőinek feltá rá sóval.

Középkori malom leírása

séges szemlélettel és főleg nem egyforma felkészültséggel.

A kérdést műszaki alapossággal kellett megoldani és ezt a követelményt a Kvassay-testvérek fogalmazták meg, akiknek kezdeményezésére kezdődött meg az érdemi munka. Kvassay István, mint a Kereskedelemügyi Minisztérium iparfejlesztési osztályának, Kvassay Jenő pedig mint a Földművelésügyi Minisztérium Országos Vízépítészeti és Talajjavítási Hivatalának vezetője szorgalmazta a felmérés ügyét. Ennek eredményeképpen 1896-ban a két érdekelt minisztérium — közös költségviseléssel — a Földművelésügyi Minisztérium Vízrajzi Osztályára ruházta a feladatot és Viczián Ede „kir. segédmérnököt” bízta meg az országos felvétel megtervezésével és végrehajtásával.

E munkához külföldi tapasztalatokat nem vehettek figyelembe, hiszen ilyenek nem is voltak. A magyar vízügyi szakemberek e vonatkozásban úttörő szerepet játszottak Európában a többi fejlettebb országban csak később 'láttak e munkához, leszámítva Svájcot, ahol 1897-ben kezdték meg a vízierők felmérését.

A felvétel — a vizek erőinek felmérése — a Vág folyó vidékén indult meg és két évig tartott. Viczián Ede így emlékezett vissza e munkára:

,,A folyók és patakok hosszanti szelvényeit szintezéssel vettük fel, a vízmennyiséget kisvíznél, középvíznél ismételt mérésekkel állapítottuk meg, a vízállásváltozásokat pedig sűrű mércehálózattal észleltük. Azokat a vízfolyásokat méltattuk figyelemre, amelyek terAnélkül, hogy Viczián Ede hatalmas érdemét e munkában kisebbítenénk, meg kell jegyezni, hogy két ponton tévedett.

Viczián felvétele — mint említettük — nem tartalmazza a Duna, a Tisza és egyéb vízfolyások síkföldi szakaszainak vízerőkészletét. Erre az a magyarázat, hogy ennek gazdaságos hasznosítása a vízgépek fejlettségének akkori fokán még nem volt megoldható. A kisesésű vízfolyások energiájának hasznosítását lehetővé tevő gyorsjárású szárnylapátos, majd az állítható szárnylapátú Kaplan-turbinákat — mint ismeretes — csak az 1910-es évek folyamán alakította ki Kaplan mérnök. A felmérés másik hibája, hogy Viczián Ede elvileg csak a legkisebb elméleti vízerőkészlet kimutatását tartotta szükségesnek. Valójában eltért ettől az állásponttól, de nem egyértelműen és nem rendszeresen, hanem a mérései végrehajtásának idejében előfordult vízviszonyok esetlegességétől függően. A Viczián-tanulmányban alapul vett ún. kisvízmennyiségek tehát nem a valaha előfordult legkisebb vízhozamok, hanem attól eltérő nagyobb vízmennyiségek.

Viczián Ede műve azonban így is korszakalkotó, nem véletlen, hogy a későbbi évtizedekben közzétett tanulmányok sem adtak a hazai elméleti vízerőkészletről átfogóbb képet. Egyben lökést is adott a részkutatásoknak, a vízerő-hasznosítás fejlődésének.

Ugyancsak Viczián Ede 1911-ben tanulmányt jelentetett meg a Soroksári Duna-ág vízerő-hasznositásáról, e kérdésről korábban Sajó Elemér és Hoór- Tempis Mór is értekezést készített. Schmidthauer Antal és a bázeli Busscég 1911-ben nyomtatásban közzétett terve a Mosoni-Duna-ág, Benedek József 1913. évi munkája pedig a Sajó

folyó csatornázásával kapcsolatban hasznosítható vízerőt ismerteti.

1914-ben jelent meg „A vízierő” címmeg Bogdánfy Ödön kétkötetes mérnöki kézikönyve, amely már tartalmazta mindazt a tudnivalót, amit a tudomány addig a vízerőhasznosításról feltárt.

Külön figyelmet érdemel Rohringer Sándor 1917-ben publikált tanulmánya, melyben kifejti; a vízerő-hasznosítás nem szolgálhatja egyedül a magán, illetve a részérdekeket, hanem az állam érdeke az ügy felkarolása, támogatása.

Ezek az érdekek a következőkben foglalhatók össze:

1. A magyar városi, ipari és mezőgazdasági hajtóerőnek és világításnak a külföldi széntől való függetlenítése és kereskedelmi mérlegünk javítása.

2. A vasútoknak a szénszállítástól való részbeni tehermentesítése, ami különösen ősszel, a gabonaszállítás idején volna kívánatos.

3. A vízierők kiépítésének az állam által végzendő s az ármentesítés, hajózás érdekeit szolgáló munkálatokkal való összefüggése, azokra gyakorolt jótékony hatása.

4. A vízierőknek, mint nemzeti vagyonnak ésszerű felhasználása és elaprózás elleni védelme, kisebb vízierők együttműködésre való szervezése, amiket az eddigi törvények nem biztosítanak.

5. Iparfejlesztés, mezőgazdasági és kulturális szempontok.

Nagy fordulatot hozott a vízerő-hasznosítás koncepciójában a Magyarországi Tanácsköztársaság. A Forradalmi Kormányzótanács meghirdette, hogy a vízerőhasznosítás állami feladat és többcélú vízi nagylétesítményekre, azaz komplex vízhasznosításra van szükség. A komplex vízhasznosításon belül is külön hangsúlyt kapott a külföldhöz viszonyítva elmaradott vízerőhasznosítás fejlesztése.

Amikor tehát a Forradalmi Kormányzótanács napirendre tűzte a Soroksári Duna-ágon tervezett erőművek építését, a Szentendrei Duna-ág erőművének tervezését, s tárgyalásokat kezdett a Mosoni Duna-ágon tevezett erőművek koncessziós építése ügyében — új fejezetet kívánt nyitni energiagazdálkodásunk fejlődésében. Függetlenítve energiagazdálkodásunkat eddigi fékjétől, a „szén és nyersolaj üzletekben érdekelt nagybankok hatalmától” azt tervezték, hogy megvalósítják a nemzetközi viszonylatban is úttörő magyar energiagazdálkodási szakemberek: Seidner Mihály, Bláthy Ottó Titusz, Floór-Tempis Mór, valamint Bogdánfy Ödön, Benedek József, Viczián Ede és mások elgondolásait, melyek szerint „Az energiának egységes nagy telepeken való termelése és szétosztása par excellence állami, illetőleg népfeladat és

9