Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)

1985 / 5. szám

VÍZÜGYI TÖRTÉNELEM

Hej, Halászok, halászok! (II.)

Az alsó-csallóközi halászatra nézve remek megfigyelést tartalmaz a győri káptalannak 1380-ban kelt oklevele, mely a halak felvonulására szolgáltat adatot. Száritó faluval kapcsolatosan említi az oklevél a Myler (Mélyér) folyót és azt a megjegyzést fűzi hozzá, hogy a halak ezen a vízen szoktak felvonulni a vejszékhez.

1411—12-ben itt vadászgatott György passaui püspök, Zsigmond király, német-római császár főkancellárja. Fentmaradt egyik levele. Ebben írja kanonokainak :

„. .. Kanizsai János érsek nagylelkűségéből meglátogattuk azt a helyet, ahol vizákat fognak. Lelkűnknek felüdülésére szolgált, hogy a szerencse kedvezéséből a halászok alig fél óra alatt négy vizát zsákmányoltak. Majd kisvártatva, egy órával később, már tíz vizával kedveskedtek nekünk. Hogy pedig vadászatukból, annak zsákmányából ti is részesüljetek, küldünk konyhátokra a vizákból egyet. .., fogyasszátok boldog lélekkel a mi tiszteletünkre ..

Ugyanebben az esztendőben Zsigmond király — az emlékezetes budai fejedelmi találkozás alkalmával — számos külföldi főemberrel s fényes kíséretével együtt szemléli meg a komáromi tavaszi vizafogást. Ekkor, mint ezt Windecke, a császár krónikása is említi, sok száz halász gyűlt össze a Felső- Dunán. Komáromnál, a Vág torkolatánál vasvégű cölöpjeikkel elgátolták, valósággal kalodába verték a Dunát..,

Mátyás király annyira kedvelte ezeket a jámbor halóriásokat hogy megkísérelte áttelepítésüket a tatai tóba. Ott azonban mind a hatvan, szabad falyó- és tengervízhez szokott állat elpusztult. (Beatrix királyné 1489-ben száz dukátot fizetett huszonegy óriás vizáért.) Egyébként a viza ára a XV. század folyamán csökkent, ami arra mutat, hogy a vizafogás sikeresebb-, a viza egyre több és olcsóbb lett.

Más forrásokból tudjuk, hogy a Duna vízi emberei — már kora időktől fogva — gondoskodtak arról, hogy élő halaikat, még a vizákat is tárolni tudják. A nagyobb tokfélék, így a vizák számára is, folyamrészeket rekeszeltek el. Mátyás király Guta mellett létesíttetett halastavakat. Azt is tudjuk, hogy a halastavakat régen „ásoványok"-nak nevezték.

1498-ban Ladislaus Suntheim, Miksa császár udvari írója látogat Magyarországra, s többek közt ezt írja:

„i.. Komáromban oly sok a viza és a tok, hogy egyszerre száznál is többet fognak. Ezeket részben Bécsbe, részben máshová szállítják . .."

A XV. és a XVI. századi írásos emlékeink jelentős része Csallóköz mesébe illő halgazdagságáról is megemlékezik. Ezt az időszakot a csallóközi halászat fénykorának tekinthetjük.

Galeotto — halaink legnagyobb apo(ogétája, az elköltött lakomák bölcs rezignációjával — írja, hogy folyóinknak csak egy része víz, a többi hal. S hozzáteszi még azt is, hogy: „...az efféle országban még a böjt is lakoma!...”

Megemlékezik a dunai halakról Evlija Cselebi is, a török világjáró (1660—64) és Kohen Efrájim, a budai zsidó rabbi is. Evlija Cselebinek az Ízletes halételek közül legjobban a pörkölt ponty, a rántott süllő és a kárászleves ízlett... Kohen Efrájim valósággal himnikus hangon emlékezik meg az ország gazdagságáról, s az ebből adódó olcsóságról: „.. .és nem lehet elmondani azt, milyen olcsó áron kőitek a különb-különb féle nagy halak is ...”

A Dunát Buda török dalnoka, a bülbülszavú Wüdsudi Mehmed is az Élet Vizének nevezi: „...paradicsomi halat tálal az Allah asztalára ...” — írja.

1669-ben egy — a természettudományok dolgában felette jártas — utazó, Edward Brown doktor, aki később II. Károly angol királynak háziorvosa lett, nálunk járt és többek között ezt írja:

„... a Dunában a pompás pisztrángokon (!) s a világnak legkiválóbb pontyain kívül számtalan másfajta halat is fognak. Nevezetesebbek a görgöcse vagy kövi ponty, a fehér keszeg, durbincs, sügér, kecsege, lazac, csík... De fognak a csukánál sokkal nagyobb halat is. Ezt ők harcsának nevezik. Végül az évnek bizonyos időszakában tömérdek viza — busones — jelenik meg. Ez a tokhoz hasonló, ízletes hal néha a húszlábnyi hosszúságot is eléri. A halászatra külön helyeik, a Duna partján pedig raktáraik vannak. Legnagyobb raktáraik Komárom felett, a Csallóközben vannak...”

A Csallóköz másik nevezetes városának, Somorjának (ma Samorín) történetében (egy régi jegyzőkönyvében) is meg lett örökítve egy híres vizafogás. Ez arányaiban kisebb ugyan, de segített a városka nehéz helyzetén.

1710-ben történt.

A Rákóczi-felkelés idején pestis ütött ki a lakosok között. A polgárok nem hagyhatták el a várost. így persze, kereset nem volt... De az adót, kivált a porciót pontosan meg kellett fizetni, mert — úgymond a jegyzőköny — „a portionok sem collikája, sem chisafrája, sem pedagrája nincsen". A segítség pedig csodálatosképpen jött meg. S a jegyzőkönyv írója így folytatja: „az Ür Isten maga ingyen való nagy kegyelmétül mutatta az ő atyai providentiáját úgy, hogy az ittvaló burgerek által ő Somorja szigetben járván, egynéhányszor látták, hogy a viza fölvetette magát az öregdunán. Tudatára adván a nemes tanácsnak. És a városnak arravaló hálója nem lévén, alá küldöttünk a vajkai halászokért. Ezek eljöttek és a vizák megfogattak. Még pedig először három darab. Közöttük a legnagyobb 320 fontos volt. Erre újonnan — mondja tovább a jegyzőkönyv — belé vetvén az hálót a Dunába, akkoron megint

fogtak 8 vizát. Ez volt ugyan csodálatos, Szt. Péternek adatott áldáshoz, mert az háló igen kezdett vala szakadni és a tizenkét halász nem tudván annyi sok hallal mit cselekedni, kiáltván az Szigetben levő szolgákra, kiknek az ő segítségükkel mind a nyolcat megfogták". Ezek közül több darab három mázsás volt. A vizákat Bécsben adták el, s a város így tudta kifizetni a „porcziót".

De ennél lényegesen jelentősebb vizafogásokról is megemlékeznek. Ezek közül is Oláh Miklós leírása az egyik legérdekesebb. II. Lajos özvegyének, Habsburg Mária királynénak a titkára volt a későbbi esztergomi érsek. Személyes tapasztalatait Írja meg a nagy komáromi vizafogásokról „Hungária" című munkájában. Ebből idézek néhány sort:

„... A tengerről késő ősztájt és télutón vándorol fel a viza. A folyam legmélyén húzódik meg. Téli zajJás idején a komáromi halászok a Duna s a Vág medrébe karókat vernek, s a meder közepén nyílást hagynak. A karók közé, a nyílásba erős hálót vernek. A partról ágyúzni kezdik a vizet, mire a lomha állatok megriadnak, s elhagyják rejtekhelyüket. Ily módon néha ezer vizát is fognak. A nagy viza tizenkét láb hoszszú, s néha akad tíz mázsa súlyú is."

Akkoriban rengeteg vizát szállítottak innét külföldre. Enyhébb időben hajókon, elevenen szállították a vizákat, télen pedig jég között vagy besózva, hordókban. De a halóriásokat elfuvarozták még Párizsba is a jó csallóköziek. Persze, jó pénzért! Egy ilyen párizsi fuvar árán már egy kis marhacsordát is lehetett vásárolni abban az időben.

1570 körül megkísérelték, hogy az élő, elevenen foglyul ejtett vizákat élve vigyék Bécsbe, az udvar számára. Noha a gutái és a komáromi halászok mindent el is követtek ennek érdekében, annyi állat pusztult el, hogy visszatértek e bevált módszerhez, a nagy hal sóval konzerválására és füstölésére.

Cuspinianus — a késő Jagelló-kor bécsi humanistája említi, megesett, hogy a XVI. század eleji Bécs piacán hétszáz magyar viza is gazdára talált.

De lássunk csak még néhány érdekes leírást a vizafogásról!

Az erősen összeácsolt, kettős cölöpsor — egymástól talán száz méter távolságban — véges-végig elzárta a Dunát. Az alsó, a folyásirányban levő cölöpsoron kaput hagytak, s ezen a kapun át a cölöpsorok közelébe terelték a — mindig árral szemben úszó — vizákat. Sípszóval, dobolással, hatalmas kurjongatással, csáklyákkal, a XVI. századtól már ágyúszóval űzték mind feljebb a békés halóriásokat. Azok pedig engedelmesen úsztak be a cölöpsor kapuján. Vesztőhelyük lett a kettős cölöpsor. Folyamunknak góliátjai már egymás hegyén-hátán hemzsegtek, amikor megkezdődött a halóriások lemészárlá24