Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 4. szám
Az arany- és az eziisthíd regéje Ezt a regét már csak a legöregebb csallóköziek tudják, s közülük is csak a vízi emberek: a hajósok, a molnárok, halászok és az aranyászok . . . S hogy eddig még senki nem mondta még el, annak csak egyetlen oka lehet. Mégpedig az, hogy ez nagyon-nagyon szomorú mese . .. Száll a rege, száll, száll Tündér Ilonáról, színarany hajáról, s bölcs Göncöl táltos ezüst szakálláról . . . Száll a rege, száll, száll. Fénylőbb és tündöklőbb már a csillagoknál . . . IV. Béla, a keménykezű, okos király ült akkor az ország trónján, aki megleckéztette a hatalmaskodó, népnyúzó urakat, s így hát nem is csoda, hogy ezek bosszút esküdtek az igazságos, jó király ellen. Az urak nagyon rosszkor tették azt, amit tettek. A legrosszabbkor! Kelet széljárta, végtelen pusztáiról akkor indult el a maga előtt mindent letaroló, pusztító, gyilkoló sárga vihar, az óriási mongol sereg. Elindult, hogy meghódítsa az egész akkor ismert világot, szolgáivá tegye a föld minden népét . . . A gonosz urak nem is titkolt kárörömmel, tétlenül nézték, hogyan zúzza szét a hatalmas mongol sereg a királyhoz hű hősök bátor, de kis csapatát, aztán mentették nyomorult, gyáva életüket, rablott kincseiket. Bújtak járatlan őserdőkbe, rémisztő mocsarakba, hegyek sötét barlangjaiba. A 6. fejezet a talajcsövezés anyagait és műtárgyait mutatja be (Thyll Sz. és Madarassy L). A csőanyagok, a szűrőzési anyagok, valamint a műtárgy-típusok ismertetése jól érzékelteti a talajcsövezés jelentős nyersanyag- és késztermék igényét. A 7. fejezet a szakkönyv egyik legjelentősebb alkotórésze: foglalkozik a tervezés előfeltételeivel, előmunkálataival, részfeladataival, valamint a kiviteli terv ta dalmával. A 8. fejezet a talajcső-hálózatok kivitelezését ismerteti. Áttekintést ad a talajcsőhálózat kivitelezésének általános szempontjairól, a talajcsőfektetés módjáról, a kiegészítő eljárások kivitelezéséről, valamint a műtárgyak építéséről. A 9. fejezet a talajcsőhálózatok üzemeltetését és fenntartását, a 10. fejezet a talajcsövezés műszaki-gazdasági kérdéseit tárgyalja. A könyv irodalomjegyzéke 144 forrásmunkát, ill. hivatkozási forrást tartalmaz. Ennek felét hazai publikációk alkotják. A használhatóságot 193 ábra és 12 oldal melléklet, valamint gondosan összeállított tárgymutató teszi teljessé. (Mezőgazdasági Kiadó, 1983.) D. J. Egy jajkiáltás, egyetlen óriási temető volt az egész ország. Csak a mocsaras, ingoványos vidékek lakossága érezhette magát — úgy-ahogy — biztonságban ... A lovas tatár seregek szinte sólyomként repültek át a hegyeken, de a mocsarak, lápok ismeretlen világa előtt megtorpantak. S ha kisebb csapataik mégis bemerészkedtek az ingoványos vadonba, nyomtalanul ottvesztek. A bátor vízi emberek bosszúra szomjas csapatai könyörtelenül elpusztították őket... Csallóköz is ilyen vidék volt még a tizenharmadik században, s itt kerestek menedéket a dunántúliak. Akinek sikerült átkelnie a Dunán, az már biztoságban érezhette magát. Először csak éjszakánként egyesével vagy kis csapatokban, lopva érkeztek a menekülők, s a vízi emberek csónakjaikon könnyen és gyorsan biztonságos helyre szállíthatták őket. Azután már tömegesen özönlöttek, s mindegyikük — minden megmentett kis motyójával — az első csónakkal akart átjutni a menedéket jelentő Csallóközbe, amit akkoriban még Aranykertnek és Tündérkertnek is neveztek. Hiába figyelmeztették őket a vízi emberek, ne terheljék túl a csónakokat, mert a tatár elől elmenekülnek ugyan, de csak azért, hogy a Duna örvényeiben leljék halálukat. A rémült emberek nem hallgattak az okos szóra, és tömegesen vesztek a Dunába . . . Akik a csallóközi partról látták szerencsétlen testvéreik vesztét, hallották a vízbefúlók rémült halálsikolyát, csodáért könyörögtek. Kinek az imája, könyörgése segített, azt akkor még nem tudta senki . . . Mikor a nap felkelt bíborszín ágyából, arany szálakból szőtt csodálatos híd ívelt át az Öreg-Duna fölött. Mikor a hold felkelt, akkor pedig ezüst szálakból szőtt varázshíd . . . A menekülők gyorsan és biztonságosan átmehettek a Dunán. A szigeteken jószívű, segíteni akaró emberek vették gondjaikba őket. S csodák csodája, amikor tatár lovascsapat közeledett, — a víz fölött keringő sasok rikoltó jelére — felhő takarta el a napot vagy a holdat és egyszeriben nyomtalanul eltűnt az aranyhíd, az ezüsthíd, mintha csak köddé vált volna I .. . S akkor — egy holdfényes, csendes éjszakán — hegynek is beillő, óriás, mozdulatlan aggastyán alakja magaslőtt Csallóköz rengetege fölé . . . Ködlepel burkolta be és inkább csak sejteni, mint látni lehetett őt, mégis azonnal felismerte mindenki. (Megjegyzés: IV. Béla királynak állítólag vadászkastélya volt Csallóközaranyoson, ahová kövezett út vezetett Komáromból. Tehát nem is csoda, hogy a nép ajkán megszületett aranyhíd-ezüsthíd regéje az ő nevéhez is kapcsolódik. A csallóközi arany regéi közül több fűződik a tatárjárás időszakához, annál is inkább, mert a török uralom alatt is többször betörtek Csallóköz területére a tatár segédhadak.) — Göncöl táltos!... Ö pedig hatalmas mellkasán összefont karral, mozdulatlanul, szótlanul nézte népét, de a — világ minden titkát látó — szeme meg sem rebbent. Kőszobornak nézhette volna bárki. A szépséges Csallóköz minden zugából csendes áhítattal figyelte őt a népe . . . Akkor végre megszólalt a táltos, csendes és nyugodt hangon beszélt, mely alig volt több a suttogásnál, de ez a suttogás betöltötte a mindenséget, megremegtette a szíveket: — Gyermekeim, Aranykert népe, utoljára szólok hozzátok, utoljára láttok engem! Csak kései unokáitokhoz térek vissza hétszázhetvenhét esztendő múltán, Tündér Ilonával és társnőivel együtt. . . Tudjátok meg, hogy könyörgésetek hallatán megesett rajtatok a szívünk és elhatároztuk, közösen segítünk bajba jutott testvéreiteken. A tündérek tőből levágták színarany hajukat, és színezüst szakállam és ebből szőtték, fonták a vízilányok és vízimanók a nappalok aranyhídját, az éjszakák ezüsthídját. . . Ezzel a cselekedetünkkel elveszítettük minden csodatevő erőnket, minden hatalmunkat és amíg a tündérek arany haja, az én ezüst szakállam ki nem nő, nem jelenhetünk meg földi halandó előtt, nem segíthetünk rajtatok, hiába is hívnátok bennünket. . . Ahogyan a sors cifra szőttesében egyik szál a másikba fonódik, a ti életetekben és unokáitok életében is egymást váltják majd a boldog és szelencsétlen évek. Soha nem szabad azonban kétségbe esnetek, segítenetek kell magatokon, egymáson és minden bajba jutott embertársatokon! Ha jók és nemesek maradtok hétszázhetvenhét év múlva, ezen a napon újra eljövünk közétek! Mire a nép feleszmélt ámulatából, Göncöl táltos már el is tűnt. . . így történt... Ez a nap aranyhídjának, az éj ezüsthídjának regéje, melyet egy öreg szapi aranyásznak, Bereczky Vince bácsinak emlékezete őrzött meg nékünk. Aranyhídon, ezüshídon búsan szól a pásztor sípja; egyre Göncöl táltost hívja, s a jó tündért hívogatja . . . Száll a rege, száll, száll Tündér Ilonának színarany hajáról, a jó Göncöl táltos ezüst szakálláról, a nap aranyhídjáról, az éj ezüsthídjáról . . . Száll a rege, száll, száll, Fénylőbb és tündöklőbb már a csillagoknál . . . Ennek az aranyhídnak és ezüsthídnak emléke él a regében. Csöndes, holdfényes éjszakákon, verőfényes nyári hajnalokon, alkonyokon ott rezeg az Öreg-Duna széles hátán a híd, mely összeköti az egyformán érző embert az emberrel, a népet a néppel ! N. László Endre 23
