Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 3. szám
И belvizek előre jelzese Napjaink egyik legaktuálisabb vízgazdálkodási kérdése a belvízkérdés. A belvízi gondok csökkentésére tett erőfeszítések (a vízrendezés fejlesztése, meliorációs beavatkozások stb.) ellenére továbbra is számítani kell kisebb-nagyobb belvizek keletkezésére, és adott esetben védekezni kell a belvizek kártételei ellen. A védekezés sikerét nagyban segíthetik a belvízi előre jelzések, mert lehetőséget adnak az időben való felkészülésre. A belvizek hidrológiai kérdéseivel régóta és sokan foglalkoznak, de viszonylag kevesen a kifejezetten előre jelzési feladatokkal. Talán ezért is vonzott az ország számos helyéről (Győrtől Gyuláig) annyi érdeklődőt az a tudományos tanácskozás, melyet 1983. február 8-án tartottak Szegeden, a Magyar Hidrológiai Társaság helyi szervezetének kezdeményezésére. Vízügyi igazgatósági, kutatóintézeti és főhatósági szakemberek számoltak be a belvizek előre jelzési módszereiről, kicserélték tapasztalataikat, és megfogalmazták a további teendőket. A tanácskozás bevezető előadásában Kardos Imre, az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság főmérnöke, többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a belvizek előre jelzése nemcsak a vízügyi szolgálat számára fontos, de a mezőgazdaság szempontjából is nagyon lényeges, mert végül is a belvízvédekezés fő célja a mezőgazdaságot sújtó belvízkárok megelőzése, illetve csökkentése, ez pedig a mai gazdasági helyzetben, amikor a mezőgazdasági termelés erőteljes növelésére van szükség, nem elhanyagolható tényező. Az előadó — a belvízi előre jelzés múltját áttekintve — emlékeztetett arra, hogy az 1965. október 15-i szegedi belvízvédelmi értekezletnek — bár címében nem szerepelt — a várható belvízhelyzetről való tájékoztatás volt elsődleges célja, mivel az érdekeltek műszaki-szervezeti felkészülését kívánta előmozdítani. A kellő időben való felkészülés hasznosnak bizonyult, mert 1966 tavaszán rendkívüli belvíz keletkezett, s megfeszített védekezésre volt szükség. Az 1965. évi szegedi értekezlet a belvizet előidéző okok feltárása és értékelése révén bizonyos lendületet adott a belvíz előre jelzési kutatásoknak is, ennek ellenére csak napjainkban jutottunk oda, hogy kidolgozott előre jelzési módszerekről tanácskozhatunk. Dr. Csipái Imre (Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság) ,,A belvizek előre jelzése a talajok vízháztartás-vizsgálata alapján" című előadásában kifejtette, hogy a belvíz előre jelzésre felhasználható egyik legfontosabb paraméter a talaj mindenkori víztározó képessége, mivel belvízképződés csak a szabad tározótér feltöltődése után várható. Az előadó a talaj víztározó képességét a vízkapacitásnak megfelelő nedvességi állapothoz viszonyított nedvességhiány és a vízkapacitás feletti, a teljes telítettség eléréséhez szükséges vízmennyiség összegekét értelmezte. Előbbit számítással, utóbbit talajvízállás-észleléssel határozhatjuk meg. A számítást nehezíti a vízháztartási egyenletben szereplő mennyiségek számszerű értékének megállapítása. Az előadás egy olyan számítási módszert mutatott be, amelyben a tározótér feltöltődésének ideje talajvízállás-észleléssel ellenőrizhető, így a számítást terhelő hibák javításával végül is megbízható eljáráshoz jutunk, amellyel folyamatosan nyomon lehet követni a talaj vízháztartását. Dr. Pálfai Imre (Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság) a téli—tavaszi belvizek előre jelzésére kidolgozott numerikus módszert ismertette. Vizsgálataik során a belvizet előidéző hidrometeorológiai tényezők értékeit összevetették a keletkezett belvíz legfontosabb jellemzőivel, a téli—tavaszi maximális elöntés és maximális napi lefolyás nagyságával, s több változatban végzett regressziós számításokkal megkeresték a legszorosabb kapcsolatot mutató matematikai összefüggéseket. A vizsgálatokhoz az ATIVIZIG területére vonatkozó 1956—1982. évi adatokat használták fel. A hosszú távú (egy-két hónapos időelőnyű) előre jelzési módszernél, amellyel 1981 óta végeznek rendszeresen előre jelzést, független változóként a november—december—január havi csapadékok súlyozott összegét és a talajvízszint terep alatti mélységét szerepeltették. A rövid távú (4—7 napos) előre jelző modellnél összesen 11 tényezőt vettek számításba, melyeket két fő változóba vontak össze: a vízterhelési mutatóba és a vízbefogadó-képességi mutatóba. Előbbit a maximális és a kritikus hóvastagság, az elöntés kezdete előtti 30 nap csapadékösszege és párolgása, a hó tömörödési ideje, a hó olvadásának üteme és az olvasztó eső mennyisége, utóbbit a talavíz mélysége, a fenti 30 napos időszak előtti 60 nap csapadékösszege és párolgása, valamint a talajfagy mélysége alapján határozták meg. A rövid távú előre jelzés a belvízi előre jelzés kezdetekor készíthető, amikor a felsorolt tényezők közül 9-nek az adatai már ismertek, s csupán az olvadás ütemét és az esetleges olvasztó eső mennyiségét kell meteorológiai előre jelzésre támaszkodva felvenni. A kidolgozott módszerrel számított és a ténylegesen mért elöntések (illetve lefolyások) elég jó egyezést mutattak, ami a módszer megbízhatóságát, használhatóságát bizonyítja. Vajk Ödön (Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság) a nagytérségi viszonyok között lejátszódó folyamatokat elemezte, két belvízi tájegység 26 éves dekádadatsorának vízháztartási elemzésére támaszkodva. Vizsgálatai szerint a talajvíz és a felszíni víz közötti vízforgalom általában egy dekádon belül lezajlik, ezért elegendő a megelőző dekád végjellemzőit és a vizsgált dekád adatait figyelembe venni. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy a belvízi jelenségek kialakulását elsősorban a rövid idejű hidrometeorológiai események befolyásolják, a belvízi előre jelzést tehát rövid időtávra, a meteorológiai előre jelzések függvényében célszerű kialakítani. Ennek megbízható időelőnye jelenleg 7—10 nap. Mivel a keletkező belvíz nagyságát emberi beavatkozások is befolyásolják, e zavaró hatás kiküszöbölésére — az elöntés nagysága helyett — az elvezetendő és a tározott vízmennyiség összegét javasolta előre jelezni, melyből a várható elöntések mértékét az emberi beavatkozások hatékonyságának figyelembevételével lehetne megállapítani. A továbbiakban az előadás a megoldandó hidrometriai feladatokat vetette fel. így a talaj átnedvesedési folyamatának, valamint a talajfelszín és a talajvíz közötti vízmozgások figyelemmel kísérését Belvízi elöntés Orosháza határában 1966 februárjában 24