Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 2. szám
helyezhető, ezt a mezőgazdaság számára hasznot is jelentő megoldást azonban a jelenlegi jogi és gazdasági szabályozó rendszer nehezen engedi kifejlődni. A közvetlen műszaki megoldásoknak — ma még jórészt műszaki fejlesztésnek — arra kell tehát irányulniok, hogy mind a szennyvíz, mind a szennyvíziszap „kelendő" legyen a mezőgazdaságban. A közcsatornával összegyűjtött szennyvíz sorsa persze — hosszú távon — a tisztítás, függetlenül attól, hogy a befogadó élővíz vagy a talaj. A tisztítás mértékét az elhelyezés módja nyilvánvalóan befolyásolja, tehát a műszaki és mezőgazdasági eszközök rugalmas kombinálásának, az ehhez tartozó gazdasági konstrukciók kialakításának megfelelő teret kell engedni. A hasznosításra kerülő szennyvíz „ára" vagy „költsége" például függhet a tisztítottság mértékétől oly módon, hogy az elhelyezésért, vagy az azt megelőző kezelésért a fogadó mezőgazdasági üzem költségtérítést kaphat. A szennyvíziszap-kezelés és elhelyezés területi szervezése az igények és lehetőségek gondosabb mérlegelése alapján az érintett szervek — mezőgazdasági üzemek, víz- és csatornamű vállalatok, városgazdálkodási, költségvetési üzemek — sokoldalúbb együttműködését követeli. A nagyvárosok szennyvíziszap-kezelő és elhelyező művei a környező kisebb településeket is kiszolgálhatják. A közepes és kisebb településeken pedig valószínű, hogy az iszap mobil rendszerrel való víztelenítését, vagy az iszap mezőgazdasági hasznosítását — pl. injektálását — célszerű megoldani. A szennyvíztisztító telepek pedig — mint már ma is több helyen — legyenek alkalmasak a csatornázatlan településrészek (vagy környező kisebb települések) szippantott szennyvizeinek a fogadására is. A szennyvíztisztítás és szennyvíziszapkezelés általánosan elterjedt technológiáinak kisebb-nagyobb mérvű változtatása, fejlesztése, a gépészeti berendezések korszerűsítése során a fő szempont — a hatásfoknövelés még hosszú ideig aktuális szempontján túl — a tömeges alkalmazás lehetőségeinek megteremtése. Az építési technológiát ezzel párhuzamosan úgy kell fejleszteni, hogy az ne legyen hátráltatója a beruházások tervszerű végrehajtásának. A közművesítés helyzetének, fejlődésének előbbi fő vonásai mutatják, hogy jó részük ágazatközi feladat. Hiszen például — az ipari háttér megfelelő működése, a kellő választékú és technológiai színvonalú, tipizált, nem utolsósorban elfogadható költségű berendezések gyártása ipari feladat, — feltéve, hogy a szakma egyértelműen tudja megfogalmazni az igényeit, tervezőink-kivitelezőink úgy élnek a tipizált gyártmányok lehetőségeivel, hogy abból gazdaságos sorozatgyártás születhessen, és sorolhatnánk tovább a közös munkával megoldandó problémákat. A mezőgazdasággal közösen olyan feladatok állnak előttünk, mint a már említett védőterületek kialakítása, az ott alkalmazható agrotechnika, a szennyvíziszapok elhelyezése, beillesztése a tápanyag-utánpótlás rendjébe. Ugyancsak kulcsfontosságú a jó együttműködés az építésüggyel és a tanácsi szervezetekkel. Az ország közigazgatási térképének átrajzolása — járások megszűnése, új városok alakulása a fokozódó urbanizáció — nemcsak növekvő kötelezettség, de lehetőség is A terület- és településfejlesztési tervek módosulása, az egyes települések sze. repkörváltozásából adódó pénzügyi, hatásköri és egyéb változások alkalmat adnak a vízügyi szempontok újramérlegelésére. Élnünk kell az új finanszírozási, társulási formák adta lehetőségekkel is. Ehhez kapcsolódóan jegyzem meg: a vízügyi szolgálat a vízgazdálkodási, majd a víziközmű társulati mozgalom megindításával az elsők között mutatott példát arra, hogyan lehet a helyi erőket a helyi feladatok megoldásába demokratikus formában bevonni. Feladatainkat szélesebb körben minősítve megállapíthatjuk, hogy gondjaink lényegileg azonosak a velünk azonos fejlettségű országokéval, sőt, a közműellátottság, az ellátás színvonala, biztonsága, szervezettsége közelít a nálunk fejlettebb országokhoz, összességében a víziközmű-ellátási, -fejlesztési politikánk megüti a nemzetközi mércét. Ugyanakkor, e tevékenység részei, elemei közül nem mindegyik mondható kiemelkedő színvonalúnak, hiszen például — a közműépítés vagy rekonstrukció szervezettsége, kivitelezése (az utóbbi években tapasztalt fejlődés ellenére is) jelentősen elmarad attól, amit ma a világban hatékonynak tekintenek; — a létrehozott állóeszközeink kora, műszaki színvonala, karbantartottsága csak nagy erőket lekötő munkával leküzdhető gondok forrása; — az összességében jó színvonalú, fegyelmezett üzemvitel — általánosabban az üzemeltetés — eszközei és módszerei szintén sok kívánnivalót takarnak. Közülük csak eggyel kívánok néhány gondolat erejéig részletesebben is foglalkozni és ez a kutatás-műszaki fejlesztés. Tartalmilag e területen a fő céljaink változatlanok. — Az információs rendszer fejlesztése ; — a vízgazdálkodási, különösen a vízminőség-védelmi technológiák tökéletesítése; — a vízépítés iparszerű módszereinek fejlesztése; — végül a fenntartási, karbantartási technológiák, azok a területek, ahova erőinket továbbra is koncentráljuk. A fő csoportokon belül is — szinte mindegyikben megtalálhatóan — különös figyelmet kell fordítanunk olyan aktuális témákra, mint a felszín alatti vizekkel kapcsolatos kutatási feladatok, a Balatonhoz, a Közép-Dunántúl és a Dél-Alföld térségéhez valamint a dunai vízlépcsőrendszer hatásterületéhez fűződő tudományos vizsgálatok. A közművesítés szinte minden területén, a tervezéstől a kivitelezésig, a vízkezelésben és a szennyvíztisztításban éopúgy, mint a víz- vagy csatornahálózatok üzemeltetésében élvonalbeli feladat a kutatás, a műszaki fejlesztés, az automatizálás, a korszerű folyamatszabályozás és a számítógépes technika elterjesztése. Mindenki előtt nyilvánvaló ennek a jelentősége a hatékony üzemeltetésben, a korszerű technológiák alkalmazásában. Egy dologról azonban úgy gondolom a kelleténél kevesebb szó esik: éspedig arról, ami alól ma már senki sem vonhatja ki magát, hogy a műszaki kultúrát mindinkább a mikroelektronika eredményeinek, lehetőségeinek alkalmazása alapvetően meghatározza. Hasonlóképpen kevés szó esik a társadalomtudományi, szűkebben a közgazdasági kutatásokról, a műszakigazdasági elemző módszerek továbbfejlesztéséről, természetesen e téren is felhasználva a számítástechnikát. Nagy szükség lenne például mind üzemgazdasági, mind ágazati szinten olyan módszerekre, amelyek a kapacitásbővítő és a hatékonyságnövelő beruházások közötti helyes arányok megállapítását objektívebbé teszik. Kutatásirányítási rendszerünk összességében lehetővé teszi a kutatás-fejlesztés súlypontozott megoldását. A fő keret tehát változatlan, de a napi munkában az eddigieknél is fokozottabb követelmény, hogy a kutatás és fejlesztés még inkább centruma legyen a teljes értelemben vett innovációs folyamatnak. Ezt szolgálják azok a korábbi elhatározásaink, amelyeket a kutatások decentralizálására hoztunk, hogy a központi keretekkel való gazdálkodásba bevontuk a hasznosítókat is. Ez a legfontosabb indítéka annak is, hogy a központi kutatóintézetünk gazdálkodási rendjének átalakításával a kutatások eredményességében való érdekeltség, a tudományos munka hatékonyságának fokozása iránti igény közvetlenül fejeződjék ki. A központi intézkedések mindehhez megteremtik a lehetőséget, valódi tartalommal telítődnek a gyakorlatban, ha megvan hozzá az új iránti fogékonyság és az anyagi vállalkozási készség. A vízi közművesítésben érdekelt szerveink — a víz-, csatornamű vállalatok, regionális vállalatok — munkája, a FORRÁS koordináló tevékenysége, sok biztató elemet tartalmaz e tekintetben. A továbblépés szükséges iránya az, hogy az ötlettől az alkalma zásig még inkább rövidüljön az út, a kutatási eredmények zárt rendszerben, ha úgy tetszik kényszerpályán terelődjenek — lehetőleg minél gyorsabban és tőketakarékosan — a műszaki fejlesztés és a gyakorlati alkalmazás felé. A vízi közművesítés fejlesztése beleágyazva a felső szintű döntésekbe, rendkívül sokirányú tevékenység. Mindenki megtalálhatja — és meg is kell találnia — benne a maga dolgát. Ezért javasoljuk a Magyar Hidrológiai Társaságnak, hogy munkájának eddigi eredményeire, tapasztalataira építve, kezdeményezéseivel támogassa azt. A szakmai társadalmi tevékenység sajátos eszközeivel segítse elő az „akcióprogram" minél szélesebb körű megismertetését, a valóra váltás szervezését. Meggyőződésünk, ha olyan hittel, elhivatottsággal és hozzáértéssel teszik ezt, mint ahogy eddig is dolgoztak a vízgazdálkodás ügyéért, akkor közös munkánk sikeres lesz. 3
