Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)

1984 / 6. szám

Nádfarkalás barádalakú szerszámmal. A bojt hull le, az export marad bér, hiszen a költségek közül (anyag és fuvar) már csak a dróté hiányzik. — Ez az! Import drót! Ilyen vékony­ságút, 0,8-ast, 0,4-est ki gyárt Ma­gyarországon? Mondjam meg és rohan oda, akár két­száz mázsáért. Ez a drótügy „szeg kettő". Igen így volt a szeggel, a tavalyi hiánnyal, Ez a horganyzott, méretes drót teszi ki az előállítási költségek felét, úgy­hogy a stukatúr végül majdnem annyiba kerül, mint amennyiért eladják. És beszélünk a nád reneszánszáról. külföldön a sűrű árnyékoló szövetnek, az építőiparban a pallónak, és a mini tetőfedő nádnak, ez utóbbi szép devizá­jú exportra megy. Borbély László egy valóban tág térsé­­gű csarnokba visz át a termeléstől egy lépésnyire, irodájából. Ő ugyan bal­mazújvárosi, de Egyek a nád hazája. Közel a Tisza, a morotvák, s mindig is ősi elfoglaltság volt a nád. Nemigen véletlen hát Hortobágy választása. A nádüzem az egyekieket illette. — Négy-öt jelzővel mondják már meg, hogy milyen a legértékesebb nád, az abszolút kiváló, az 55 forintos? — Egyenes, egyidejű, kemény szárú, sárga, ceruza-vastagságú, de olyan, mint a kötőtű, az se megvetendő. Ki­­húzottan, osztályozotton. A modernségről túlzottan nem fagga­­tózom, látnivaló, hogy a munka szerve­zettségében „rejlik”, szerintem abban. A „Bergerek" csattognak, hosszú sor­ban egymás után asszonyok etetik. A csarnok portalan. — Miért mondják azt a kimaradt nádra, hogy lemez? Borbély László tudja: — Valószínűleg a fagyvédő pallóról kapta a nevét, mert az is lemez, végtére is az. Derül a szakmai kíváncsiságomon, mondom: engedélyem van hozzá. Búj­­dosó Attilától. — Milyen nádat vesz egy nyugati a víkendházára? — Minit. Kévéje 2 márka. A teljesitménynaplóból (ez már a ri­porthoz tartozik) kikerestetek egy „ki­ugró” asszonyt. Csőke Mihálynét. Hazai stukatúrból nyolc óra alatt megsző vagy megköt (ezzel mindig bajban vagyok) harminchatot, öt forintért darabját. 36x5 = 180 forint. Egynapi bére. (A nád gyárában, el ne felejtsem, százkét „fő" dolgozik.) Egyeztetjük a stukatur TÜZÉP-i árát. Valóban annyi. 87 forint. Stimmel. Mi nem stimmel akkor? Borbély László megérti azonnal. Túl nagynak tűnik a haszonrés, s kicsinek a Ütrakész érték. Irány a nádszövő műhely SZÁZ ÉV MÚLVA IS BECSÜLNI LEHET Szűcs Sándor a néprajz, a népéletírás hajdú-bihari nagy öregje 1944-ben e sorokat vetette papírra arról, hogy mi mindenre volt jó a nád. Valamikor 1789- ben a Sárrétben: Batonáson, Földégé­sen, Érbugán. „Kellett. Ezelőtt nemcsak házfedésre használták, hanem jobbadán tapasztott nádból készült a ház fala, kemencéje, kéménye is. A kerítést is ebből csinál­ták. Kútbélésnek is jó volt. Tűzrevaló is ebből telt ki. Papnak, tanítónak fize­tésül járt a tűzre való nád. A bajomi re­formátus egyház irataiból tudom, hogy 1684-ben Rápóti tiszteletes úrnak min­den házas ember 12 kéve nádat tarto­zott adni. Jutott még vásárra is elég!” Mi ez, ha nem a hasznosság leltározó dicsérete I Egyeken azt mondják, Borbély József volt a tetőfedő császár, csakhogy őt már meg nem szólaltathatom, pedig a nagy esküt letennék, hogy ő aztán értett a nádtetőhöz. Egyek igazi nádtetős község volt, de statisztikailag a Hajdúságban lehet, hogy az még ma is. Nincs ebben sem­mi lesajnáló, a gazdag Nyugaton ilyen a tető az üdülők, a hétvégi házak fölött. Luxus. De hívság-é? Ha benyitunk egy akármilyen régi hodályba, s ez ráadásul még alacsony is, tiszta, gőz nélküli, pá­rádon levegő csapja meg az embert. „A nád teszi — adta meg magyaráza­tul Orosz András balmazújvárosi nád­ács. — Szellőztet és szellőzik, de mégsem engedi kihűlni a hodályt, mert ha itt pára lenne, hamar ledobná a gyapjút a birka, tüdős lenne a bárány”. Igaza lehet, vitathatatlan évszázados (apasztalat a fundamentuma e kijelen­téseknek, de az is igaz, hogy megpró­bálták megcáfolni a modernizálás je­gyében. Am a csillogó alumínium meny­­nyezetről sűrű cseppekben hullt vissza a jószág nyakába a fülledtség, a pára. A gondozók esőkabátban etettek. Ennyit még a nád értékéről. Mara­dok Egyeken, a Tisza utcán. Egy moho­sodó tetőnél megállók. 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom