Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 6. szám
— a csapadékból a táblán minél több, hasznosítható vizet vissza kell tartania, — a növény által nem hasznosítható vizet (lehetőleg kártétel nélkül) el kell vezetnie, — a tábla egész területén biztosítania kell a nedvességtartalom olyan mértékű, egyidejű csökkenését, hogy a szükséges időben a munkagépek a tábla egész területén akadályoztatás nélkül dolgozhassanak. A tábla vízrendezésével szemben tehát az igény sokkal összetettebb, mintsem, hogy azt kizárólag az egyidejű művelés biztosítására lehetne szűkíteni. Ha tehát olyan táblákat kívánunk kialakítani, amelyek valóban betöltik a termelés területi egységével szemben támasztott igényt, vagyis amelyen egyfajta növény egyidejű agrotechnikai beavatkozásokkal, valóban jó eredménnyel termeszthető, akkor a terület beosztásának egyszerre három szempontra kell tekintettel lenni. Szem előtt kell tartani: — a talajtani adottságokat, — a lejtésviszonyokat és — a gépi művelés igényeit. A talajtani adottságok általában a minél kisebb táblaméretek irányában hatnak. A lejtésviszonyok figyelembevétele legtöbbször ugyancsak hasonló hatással jár. Bár a tényleges igény nem a kis méret, hanem az, hogy a táblák belsejében nagyobb lefolyástalan mélyedések ne legyenek, s hogy a határok és a mély vonulatok lehetőleg egybe essenek. E fáradtságos mérlegelést igénylő szempontokkal szemben áll aztán a gépi művelés biztosíthatóságának az egyszerű geometriai feltétele: legyen a tábla minél nagyobb és legalább a két hosszú táblaoldal legyen párhuzamos. Ha aztán mindehhez még azt is hozzá vesszük, hogy a nagyüzemi termelésre történő áttérés alapvető feltétele valóban a mezőgazdasági munkák gépesítése volt, s hogy éppen ezért a kezdeti évek minden figyelme és erőfeszítése a gépesített mezőgazdaság megteremtésére irányult, megérthető, hogy a táblák kialakításánál általában nem a talajtani térképek, s főleg nem a rétegvonalas helyszinrajzok, hanem a vonalzók kerültek elő. így alakulhattak tehát ki azok a nagyüzemi táblák, amelyek a domborzat figyelmen kívül hagyása következtében már eleve magukban hordták mindazokat az akadályokat, amelyek a nedvesebb időszakokban szükségképpen előálló belvízfoltok következtében éppen a gépesített munkát hátráltatták. A domborzathoz jól igazodó táblákról az esetleg keletkező pangó vizek elvezetése kevesebb gonddal jár. Ez sokszor megoldható hagyományos módszerekkel, barázdák, kisebb árkok húzásával, vagy esetleg úgynevezett „céldrének" létesítésével. Az I. szekció további előadása az öntözéses gazdálkodásról szólt, melyet dr. Marjai Gyula tartott meg. Előadásából a következő gondolatot emeljük ki: Az öntözési technológia, mely beletartozik a termesztési technológiába, akkor hatékony és minden tekintetben szakszerű, ha kétféle összhang alapján A vándorgyűlés résztvevői kerül kidolgozásra. Először a termesztési színvonal és az öntözéstechnika színvonalának összhangja fontos, ugyanis mindkettő az alacsony, kezdetleges színvonal és a legmagasabb szinvonal között változik, a hatékonyság feltétele az összhang. A másik, hogy a termelési szerkezet és az öntözéstechnika színvonala legyen összhangban. A termelési szerkezet, mely gyepváltó, szántóföldi kertészeti ültetvény lehet, más-más igényt támaszt a technikával szemben. Manapság sokszor beszélünk korszerű öntözőgép-típusokról, amelyekből széles választék áll rendelkezésre. A korszerű megoldás éppen az lenne, ha az előbbi összhangot biztosítanánk, hiszen a választék ezt lehetővé tenné, ennek ellenére nem használjuk ki ezt a lehetőséget, feleslegesen uniformizáljuk a megoldásokat alaposabb mérlegelés nélkül. Emiatt az eredmény sem a várt. Fontos ismerni a technikai színvonal és a költségalakulás közötti kapcsolatot. Ma már erre is vannak jól kimunkált összefüggések és adatok. Megállapítható, hogy az öntözőgépekkel kapcsolatos üzemelési költségek is attól függően változnak, hogy milyen öntözésminőséget valósítanak meg. De a teljes beruházás költsége is attól függ, hogy milyen technikai színvonalat biztosít. Végül is úgy összegezhető a kérdés, hogy a technológia korszerűsége akkor biztosított, ha a cél, a lehetőség, az igény, a költség, minőség, a választék a technológiai fegyelem betartása mind megfelelő összhangban vannak. Hosszú vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy a kedvező vízellátás (ami agronómiái értelemben kedvező) évjáratonként változóan ugyan, de nagyon nagy öntözéshatást mutat és kiegyenlítetten magas hozamok elérését tette lehetővé. Nyolcéves kisérletsor viszont azt mutatja, hogy a kedvező vízellátáshoz szükséges öntözővizmennyiség kétharmadával való vízpótlás kukorica esetében 4,1%-kal cukorrépa esetében 9,8%-kal búza esetében 4,0%-kal ad csak kevesebb termést. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy az agronómiailag kedvezőnek ítélt (úgymond ad libitum) vízellátással szemben ökonómiailag egy mérsékeltebb vízpótlásra való berendezkedés és öntözési gyakorlat Ítélhető kedvezőbbnek. Korábban az öntözőtelep tervezésében volt egy statikus szemlélet. Eszerint az ország egész területére, megkülönböztetés nélkül, azonos víznormával tervezték az öntözőtelepeket. A félstabil öntözőtelepet egy helyhez kötött egységnek kezelték, amelyre egy szigorú üzemelési rendet dolgoztak ki és azt mechanikusan alkalmazták. Ekkor a szántóföldi kultúrákban az évi 240 mm vízborítás és négyszeri öntözés volt a jellemző. A 70-es években folytatott vízháztartási kísérletek egyre inkább bizonyították, hogy az éves vízfelhasználásban nagyobb differenciálást kell alkalmazni és hogy a 240 mm az évek többségében túlzott érték. A közgazdasági szabályozók kedvezőbb változása mellett meg kellene teremteni az öntözés műszaki-technikai feltételeit. Olyan öntözőberendezések kellenének, amelyek minimális munkaerőt igényelnek, beszerzési áruk a jelenleginél olcsóbb, automatikus üzemelést biztosítanak stb. A komplex melioráció, mely jelentős területen kerül végrehajtásra, eddig csak vízelvezetésre gondolt. Meg kellene teremteni a reverzibilitás (visszaöntözéses) rendszert. Ezt már a tervezésnél is figyelembe kellene venni. A II. szekcióban a mezőgazdasági vízgazdálkodás közgazdasági kérdéseinek megvitatására került sor. E témakör első előadását dr. Kiss Károly tartotta meg „A mezőgazdasági vízgazdálkodás gazdasági kérdései” címmel. Előadásából az alábbiakat emeljük ki: A vízgazdálkodási létesítmények tervezésénél és kivitelezésénél nagyobb és egyértelmű teret kellene biztosítani az érdekeltségnek. Ebben elsődlegességet kell teremteni a kockázati elemzésen alapuló gazdasági indítékok korrekt feltárásának, az erre alapuló költségminimumra törekvő tervezésnek és 3
