Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 6. szám
kivitelezésnek. Enélkül nem tehetők gazdasági alapúvá a vízgazdálkodási beavatkozások. Ezt kell szolgálni egyre inkább a meliorációs beruházások pályázati rendszerének is, amit Becker tanulmánya érint. Az elemzés során a csapadékviszonyok hosszú idősorral jellemezhetők és a hozamok a jövőbeni állapotnak várható nagyságrenddel kerülhetnek be. A kedvező csapadékellátottságú években elérhető ráfordítás-hozam viszonyoknak meghatározó a jelentősége. Ez lehet a vízgazdálkodási beavatkozás célja vagyis ennek az állapotnak a biztosítása. A vízháztartási helyzetek (vízhiányos, víztöbbletes, a vízhiány és víztöbblet együttes előfordulása és a kedvező) előfordulásának valószínűsége adja a hozamkiesés átlagos nagyságát. Erre vonatkozóan Salamin és Pintér részletesen foglalkozik dolgozatában a kockázattal, illetve a kár nagyságával, mérési módjával. Ezenkívül az állandó költségek hatékonyságromlásából meghatározható a költségalapú eredményromlás is. Ezek együttesen adják a jövedelem-csökkenés mértékét a potenciális jövedelemhez képest. A különböző vízgazdálkodási szélső helyzetek által okozott jövedelemcsökkenés megadja a beavatkozás célszerű irányát, de egyben gazdasági szemponból lehetséges mértékét is. A vízgazdálkodási beavatkozások esetében a gazdasági megítélés általában eddig a többlettermeléshez kapcsolódik. A többlettermelés összetevői viszont mind a hozam, mind a ráfordítás oldaláról heterogének. Rendszerint a következő esetekkel állunk szemben — többlettermés az országos átlaghoz, — többlettermés a térségi vagy vállalati átlaghoz, — töblettermés az azonos minőségű táblán elért átlaghoz viszonyítva. A rendkívül változatos vízháztartási helyzet azonban még a táblaszintű összehasonlításnál is nagy hibahatárú becslést eredményez. Olyan becslés vezethet korrekt eredményre, amely magában foglalja a termelés-fejlesztés trendjét és a tábla önmagához viszonyított eltérését számszerűsíti. A ráfordítás oldaláról a különböző termelési színvonalnál (hozamszintnél) jellemző ráfordításokból kell kiindulni és a vízgazdálkodási anomáliákból adódó hozamnagyságra adaptálni. A II. szekció következő előadását dr. Ress Sándor tartotta meg „A mezőgazdasági vízgazdálkodási politika" címmel. Előadásából a mezőgazdasági vízgazdálkodás-politika rendező elvei és feltételei c. részt emeljük ki, amellyel kapcsolatban a következőkre mutatott rá: Számos vizsgálat igazolja, hogy eltérő talaj- és vízháztartási adottságok mellett a termésátlagok ingadozásai ma akkorák, mint az 50-es évek átlaghozam szintjei. Ekkora ingadozások nemcsak a természeti tényezők eltérő voltának tudhatok be, hanem más érdekellentmondásoknak, és termelési tényezőknek is. Ezért a népgazdasági érdekek szem előtt tartásával az erőforrások interdependenciális kapcsolatainak figyelembevételével az öntözésfejlesztés, mint a népgazdasági politika eleme, a következő kiinduló elvekre építhető fel: a) A mezőgazdaság vízgazdálkodáspolitika a népgazdaság, és az ágazatközi célrendszertől függetlenül nem létezhet, ezért a népgazdaság érdekrendszeréből kiindulva, a mezőgazdasági termeléssel összhangban célszerű kialakítani. Ennek a kialakításnak alapvető rendező elve az, hogy az öntözés nem független a vízrendezés és az egyéb meliorációs tevékenységektől, hanem azt azokkal szoros összhangban, gazdasági mérlegelések alapján célszerű meghatározni, mind mértékét és időbeli ütemét, mind pedig területi elosztását illetően, Ennek az alapelvnek a kimondása azon fizikai korlátrendszerre épül, hogy minden talajnak meghatározott víztározó képessége van. Ez a fizikai fogalom azt fejezi ki, hogy térben és időben a talajokban levő víz valamely növény adott termésátlagához viszonyítottan milyen mértékű vízhiányt, vagy milyen mértékű víztöbbletet jelent. A víztározó képesség a vízgazdálkodás-fejlesztés szempontjából olyan alapvető fogalom, amelynek ismerete a népgazdasági érdekrendszerekkel együtt alapvetően a politika struktúráját, irányát határozza meg. Nyilvánvaló, hogy ha a népgazdaság termékszerkezetéhez tartozó evapotranszspirációval mért vízigényt a talaj víztározó képessége nem képes fedezni, akkor az adott területen vízhiány lép fel. így további gazdasági mérlegelés tárgyává kell tennünk azt, hogy adott hozamszint, vagy annak ingadozásának csökkentése milyen alternatív gazdasági beavatkozást kíván. b) A mezőgazdasági kultúrák vízigénye és a talajok víztározó képessége között fellépő vízhiány, illetve víztöbblet megszüntetésére vonatkozó döntések során egy uj célfüggvényt lenne célszerű alkalmazni. Ennek az a lényege, hogy összevesse az alternatív műszakigazdasági beavatkozásokból nyert hozam növekvényt, a termésingadozások csökkentéséből előálló terméktömeget gz alternatív beavatkozások többletköltségeivel. A közgazdasági szabályozórendszer továbbfejlesztésének alapvetően két iránya lehetséges. Mégpedig: — A nagy tehetetlenségi nyomatékkai rendelkező mezőgazdasági vízgazdálkodási fejlesztések állami dotációval valósuljanak meg. A fejlesztés költségeinek az állam által történő magára vállalása nem holmi ajándék a mezőgazdasági üzemek számára, hanem annak a ténynek az elismerése, hogy a hosszú távon megfogalmazott népgazdasági célok realizálásának infrastrukturális feltételeit az állam központilag kell, hogy biztosítsa. Ez összhangban áll azzal a köztudott ténnyel, hogy minden fejlett országban a mezőgazdasági termelés (fejlesztés és működés) államilag dotált népgazdasági ágazat. — A változó világpiaci helyzet és a politikailag stabilnak tartandó lakossági végső felhasználási (élelmiszerellátás) szint megkívánják rövid távon is a mezőgazdasági árrendszer megváltoztatását. A II. szekció záró előadását dr. Homonnay András tartotta meg „A szennyvíz- és hígtrágya-hasznosítás gazdasági kérdései" címmel. Bevezetőben kiemelte a szekcióhoz beérkezett dolgozatok legfontosabb elemeit, majd ezek összegzéseként a következőkre mutatott rá: A dolgozatokból egybehangzóan kitűnik, hogy a szerzők, a szennyvizek, szennyvíziszapok és a hígtrágya mezőgazdasági hasznosításában nem a műszaki megoldás és kialakítás, a környezetvédelem vagy a mezőgazdasági termelés az akadályozó tényező, hanem a közigazgatás, jogi rendezetlenség és bizonyos fajta idegenkedés a felhasználó részéről. Kétségtelen tény, hogy a zsákos műtrágya és a sokszor nehezen szállítható és kezelhető hígtiágya vagy iszap kihelyezésében jelentős különbség van. A műtrágya higiénikus, a hígtrágya higiéniai esztétikai szempontból kellemetlen tulajdonságokkal rendelkezik. Még nagyfokú gépesítés esetén is elkerülhetetlen az iszappal vagy trágyával, szennyvízzel való közvetlen érintkezés. Ez pedig a nagyüzemi mezőgazdaság körülményeihez szokott dolgozók számára visszataszító. A hasznosítás leglényegesebb akadálya a közgazdasági, közigazgatási és jogi háttér rendezetlensége. Jelenleg már nem lehetséges végleges szabályozás kialakítása, mivel alapvető információkkal sem rendelkezünk. Nem ismerjük, hogy hol milyen típusú és mennyiségű hulladék keletkezik, s ebből mennyi a kezelt (rothasztott, víztelenített) s mennyi a kezeletlen. Ismeretlenek a hulladékelhelyezésre alkalmas területek és tisztázatlanok a hatósági jogkörök, valamint a pénzügyi fedezetek. Ahhoz, hogy hatékony és a gyakorlatban is alkalmazható szabályozás jöjjön létre, számos előismerettel kell rendelkeznünk. A mezőgazdasági hulladékokra vonatkozó üzemi, műszaki, gazdasági és természettudományos ismeretek mélysége határozza meg a szabályozásnak a szabályozási hierarchiában elfoglalt helyzetét. Ha ismerjük a hígtrágya és a szennyvíztisztítás során keletkező iszap egyegy típusának kémiai összetételét, biológiai aktivitását, az élőszervezetekre gyakorolt káros, vagy kedvező hatását és a befogadásra kijelölt közeg — (pl. termőföld vagy depónia) reakcióját, akkor a szabályozás kiterjedhet az iszapok típus szerinti elhelyezésére, az elhelyezés műszaki és közegészségügyi szabályaira, az elhelyezést végző szervek kijelölésére, a költségek fedezetére, egyszóval mindazokra a teendőkre, melyek végeredménye az iszap ártalommentes elhelyezése vagy megsemmisítése. Az előzőekből következik, hogy teljes körű szabályozásnak jelenleg nincsenek meg a feltételei. Számos üzemszervezési, pénzügyi és gazdaság-statisztikai előkérdés tisztázása szükséges ahhoz, hogy a keletkezéstől — az ártalommentes elhelyezésig a műszaki, pénzügyi, igazgatási szabályozók egységes szerkezetbe foglalt jogi szabályait lehessen létrehozni. Ezért a jogi szabályozásra iiányuló javaslatnak — a kutatás jelenlegi helyzetében — bizonyos elvi jelentőségű keretek meghatározására és a jogi fejlesztés ütemtervére kell szorítkoznia. L. F. 4
