Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)

1984 / 5. szám

If IZMESTER-nyugalomban Dobi László most tanulja nyugdíjas­­ság szépségét és fájdalmát, noha ez utóbbiból szinte semmi sem látszik raj­ta. Vidám, derűs, elfoglalt ember. — Tegnap is, pedig vasárnap volt, egész nap dolgoztam — mondja jól­eső érzéssel —, Tóth István kedves ba­rátom segítségével, akivel egy házban lakom, garázst építettem. Nos, ez a kedves barát, Tóth István osztályvezető adott helyet és konyakot a jó beszélgetéshez, a kávé is előttünk van, ha az ablakhoz lépünk, odalátunk Dobi László régi munkahelyére. Ugyanis az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság úgynevezett termelési központjában va­gyunk és Dobi László itt volt tavaly de­cember 28-ig gépüzemvezető. ÚJÍTÓ, TERVEZŐ... Közben bejön egy fiatalember a szo­bába, barátságosan kezel velünk, lám­­lám, ez a nagyfiú az ifjabb Dobi Laci, megkapja apjától a dokumentumokat, mivel reggel sietve érkezett munkahe­lyére. Lám, mire jó a nyugdíjas a ház­nál. És még valami: íme, így öröklődik a vízügy szeretete apáról fiúra. — Csak nem örökölte Laci bácsi is a szakmát? Mindenki bácsizza, pedig csak éppen elmúlt hatvan esztendős, tavaly kará­csony előtt. — Nem, nem — hárítja el magától a szép feltételezést — elég annyi, hogy én a Fekete-Körösi Armentesítő Társulatnál dolgoztam 1946-tól 1949-ig, merthogy sarkadi vagyok Azután a végén, lám, itt kötöttem ki Szegeden. Sokfelé dol­goztam a szegedi munkahelyig Az ál­lamosítás után a Körösvidéki öntöző Vállalatnál dolgoztam, ahol a gyomai kirendeltség vezetője voltam. 1952-ben kerültem Vásárhelyre, ahol kirendeltség­vezető lettem. És a szakmát munka közben sajátítottam el. Mérnöki okle­velet nem szereztem, de minden munka érdekelt, ami a vízüggyel volt kapcsola­tos. Azt már nem ő mondja, hanem Tóth István, hogy Dobi László annyira meg­tanulta a szakmát, hogy többszörös aranyjelvényes újító lett, s tervezett is. — Mit tervezett? — Például több úszó vízkivételi mű­vet. Még ma is dolgoznak, az egyik Tiszaszigeten, a másik Szeged környé­kén, a harmadik Rákóczifalván. Itt, az igazgatóságnál meg szabadtéri szivaty­­tyúállomásokat terveztem. Lám, azonnal érthető az az újító arany jelvény. TÁPÉ KAPUJÁBAN És — mert úgy gondolja —, most so­rolja el, hogy mi mindennel tüntették ki az elmúlt évizedek alatt. Emlegeti az Árvízvédelmi Emlékérmet, a miniszteri ki­tüntetést, a Munka Érdemrend bronz fokozatát. És az ezüstöt, amit most ka­pott, április negyediké alkalmából. Már mint nyugdíjas. De egy megérdemelt életút végén. — Szerencsés ember vagyok — mond­ja határozottan s örvend a szerencsé­jének. — Nem sajnáltam nyugdíjba menni, amikor elérkezett az ideje. Hi­szen 38 évi szolgálat van mögöttem. Jó utánpótlást hagytam magam után. Neveltem a munkatársaimat. Jó szív­vel és jó emlékkel mentem el. Képzelje csak el, az utolsó évben is gépüzem vándorzászlós élüzem lett! És ez nagy szó volt ám! Akkor nyertük el kilencedik alkalommal ezt a kitüntetést. És a fiam is itt dolgozik, az előkészítő csoportban. De Tóth István ezt megmagyarázza: — Itt, a termelési központban mű­ködik az igazgatóság építési és terve­zési osztálya, nos, itt, az előkészítő csoportban dolgozik az ifjabb Dobi Laci. Újra a múltra terelődik a szó. Itt vagyunk a Tisza mellett, a körtölté­sen túl, Tápé kapujában, Dobi László munkahelyét úgy is nevezték: tápéi szi­vattyútelep. Innen az ablakból éppen a folyóra látni. Túl a füzeseken, s a hét­végi házakon is túl látszik a folyó. — Vízi ember volt? — Csak félig. Mert nem szerettem a halat. Nem is tudom megfőzni. De a víz­hez kijárok. Mártélyra. Ismeri, tudja, hol van? Ott Mártélyon van a Fürst szö­vetkezet. Nahát, ott lettem én szakta­nácsadó. Mert terveznek ott öntöző te­lepeket, tsz-eknek, melioráció is folyik, s így a szakmában vagyok. De ne gon­dolja, hogy elhanyagolom a régi mun­kahelyemet. Dehogyis. Be-bejárok. Né­­methy Gyula lett az utódom. Ö volt a helyettesem is. — S mi most a szenvedélye? — Igazi nyugdíjas foglalatosságok: úszni járok. Azután kell az a garázs a kocsinak. Van egy Lada 1200-asom. Azt meg lehet nézni. A legszebb kocsi még ma is. Olyan, mint újkorában. Csak tud­ja, a fene se tudja, hogyan van ez, ha a fiam használja, mindig akkor fogy el a benzin, amikor leteszi. így aztán én tankolok... — Nevet, dehogyis harag­szik a fiára. „A MUNKÁM UTÁN..." Ritkán keresték meg újságírók. De mutatja a Délmagyarországot, ebben írt róla Lődi Ferenc, nem akarom olvas­ni? Mondom, majd a végén. Ha már beszélgettünk. — A fiam ösztöndíjas volt — magya­rázza. Majd visszatér magára. — Mond­tam, hogy sikeres voltam. Egyszerűen csak a munkám után. Én mindent meg­kaptam az igazgatóságtól. És milyen szépen búcsúztattak, itt kint, persze hogy itt. Kijöttek a vezetők, a gazdasági és társadalmi vezetők is. És én úgy men­tem el, hogy nem is mentem el. Való­jában én még mindig itthon vagyok. Ma reggel is, hogy bejöttem, mondtam magamban, az éppen olyan, mintha sose mentem volna el. Jó kollégáim vol­tak mindig, jó munkatársak. És persze annak idején megkaptam az arany pecsétgyűrűt is. Ahogy az járt, akkori­ban, Szép divat volt... Most isszuk a kávét. És neki szabad, mert ma a fia nyűvi a kocsit, hát egy kis konyakot kér még. Így iszunk a nyug­díjas hónapokra, az elkövetkező évek­re. f — Én hivatalosan vízmester voltam. Hát nem gyönyörű szó ez? Vízmester! A tápéi gépészeti üzemnél. Háromszor voltam a Vízgazdálkodás kiváló dol­gozója, négyszer kiváló dolgozó lettem, van odahaza négy árvízi emlékér­mem ... És ez a Munka Érdemrend ezüst fokozata. Ez a legszebb. Búcsúzunk. Ez olyan ezüst, gondolom, amely be­aranyozza Dobi László nyugdíjas éveit, Takács Tibor Megállapították, hogy az Akcióprog­ramban foglalt feladatokat időarányo­san teljesítették, illetve végrehajtásuk­ra az intézkedéseket megtették. Az Ak­cióprogram területi megvalósításában a vízügyi igazgatóságoknak hatékonyabb szervező, koordináló felvilágosító mun­kát kell végezniök. — az ágazat fizikai dolgozóinak szak­mai képzését és a fejlesztés feladatait. Az ágazat fizikai dolgozóinak kép­zési feladatait (programját) 1978-ban az OVH vezetése meghatározta. A prog­ram megvalósítása kapcsán két vízügyi szakmát vettek fel az Országos Szak­munkás Jegyzékbe. Az országos szak­mákban hat iskola, három vízügyi szak­mában pedig a vízügyi szervek indí­tottak képzést. A program megvalósítása révén a vízügyi képzettségű szakmunkásállo­mány 1087 főre növekedett 1983. év végéig, ami a szakmunkás-állománynak 4,3%-a- A vízügyi szakmásítás során to­vábbi, mintegy 5000 vízügyi szakmun­kás kiképzését kell végrehajtani. Az Elnöki Értekezlet döntése alapján felülvizsgálatra kerül a szakmunkás­­képzés koncepciója, feladatai, feltétel­­rendszere. Az ágazat fejlődési tenden­ciáit figyelembe vevően lesznek a továb­bi fejlesztés feladatai meghatározva. Dr. Csevár Antal 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom