Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 4. szám
KGST VVÉ-n Mongóliában (1974) körben. Ausztriában szintén sokszor megfordultam, ahol kiváló együttműködést építettünk ki az osztrák vízügyesekkel a határvizekkel kapcsolatban. —• Hány országban járt? — Mintegy tizenötben. Európán kívül — több ízben — Mongóliában és Algériában. Még nyugdíjba menetelem után hat esztendővel is jártam külföldön szakértőként hivatalos kiküldetésben. — Mindemellett arra is jutott ideje, hogy írjon I — Mintegy százötven dolgozatot, jegyzetet, könyvet írtam. Kellett erre is időt szakítanom, mert szükségét éreztem, hogy megírjam ezeket a munkákat. De azt is meg kell mondanom, hogy a pályámon nem voltam egyedül. Olyan segítségem, társam volt, mint a feleségem. Nélküle nem tudtam volna mindazt elvégezni, amit elvégeztem. Áldozatos munkájával levette vállamról az otthon gondját és biztosította a nyugodt családi hátteret. — Ha már a tiszalöki avatásra emlékezünk, hadd emlitsük meg, hogy egyik jelentős munkája a „Magyarország nagyobb vízépítési műtárgyai”, c. monografikus sorozat. — Igen, ennek első kötete — a folyami vízlépcsők — hatvan oldal terjedelemben foglalkozik a Tiszalöki Vízlépcsővel is. Érdekes előzmény, hogy az 1930-as években a vízlépcső megépítésére a Tiszalök és Tiszaeszlár közötti szakaszt tartották a legalkalmasabbnak. Az 1940-es évek elején alakult ki a rázompusztai mederben épülő változat. A világháború befejezése után született meg a gondolat, hogy a vízlépcsőt a Tisza valamelyik kanyarónak átvágásában — szárazon — építsék meg. Két változat kidolgozása után, részletes vizsgálatok alapján a rázompusztai átvágást valósították meg. LEHETETT VOLNA TISZABURA... — Kicsit tán furcsa kérdés: hogyan kezdenek hozzá egy vízlépcső helyének kiválasztásához? — Tiszalök példája is mutatja, hogy ez bonyolult, minden apró részletre figyelmet fordító folyamat. De hadd meséljek el itt egy számomra kedves esetet. Valamikor a hatvanas évek elején barátommal, Mátrai Istvánnal motoroztunk az Alföldön. Helyet kerestünk Kiskörének. Nagy hőség volt, szállt a por. Tiszaburánál találtunk egy szép kanyart. Itt lehetne megépíteni a vízlépcsőt — véltük. Épp egy dinnyeföld szélén álltunk. Leszakítottunk egy sárgadinnyét, begázoltunk a Tiszába és vízi - pólóztunk a dinnyével ... Az eredeti terv szerint ott, Tiszaburánál lett volna a vízlépcső. Később aztán más meggondolásból ez a terv módosult. — Beszéljünk a nyugdíjról! — Mint vezérigazgató már hetedik éve nyugdíjas vagyok. Itt a soroksári házban, a kertben jól érzem magamat. Van néhány gyümölcsfám, egy kis szőlőm. De az aktív munkát ma sem hagytam abba. Műszaki-gazdasági tanácsadóként dolgozom a VIZITERV-nél és változatlanul részt veszek a mérnökképzésben. Az oktatásba 1947-ben kapcsolódtam be. Előadója voltam a Közgazdasági Egyetemen szervezett Anyag- és Energiagazdasági Intézetnek, a vízmesterképzö iskolának, s ezenkívül több szakmai tanfolyamot is vezettem. A Műszaki Egyetemen 1948-tól 1952-ig előadóként működtem, majd kineveztek a II. sz. Vízépítéstani Tanszékre docensnek, másodállásban. 1967 óta címzetes egyetemi tanár és meghívott előadó vagyok. Előadtam a vízépítéstan, a hidraulika, a folyószabályozás és vízi utak, vízépítési műtárgyak, valamint a vízerőhasznosítás című tantárgyakat különböző tagozatokon. AZ ORSZÁG JAVARA — Említette, hogy eredetileg tanárnak készült... — Ez a vonzalom mindvégig megmaradt bennem. Ha főhivatású tanár nem is lettem, az oktatás mindig örömteli elfoglaltságot jelentett nekem. Ezért tartom még most is előadásaimat a Műszaki Egyetemen, ezért vizsgáztatok, anélkül, hogy ez terhet jelentene. Sőt! Ez tart frissen, ez óvja a szellemet az ellustulástól. A vízépítő mérnöki karon alapoktatásban a „vízépítési műtárgyak” című tantárgyat tanítom. Szakmérnöki tagozaton a „vízerőhasznosítás és víziutak” című tantárgyat. A gépészmérnöki karon alapoktatásban a „hidraulikus telepek és vízgazdálkodás” című tantárgyat adom elő. Mindkét karon tagja vagyok az Állami Vizsgáztató Bizottságnak. — Oktatói ars poétikája? — Oktatói hitvallásom egyben nevelői hitvallás is. E két fogalmat, egymást kiegészítve, együtt képzelem el. Különválasztani nem lehet őket, a nevelés fontosságát hiba lebecsülni. Annál is inkább, mert az egyetemen a hallgatókból nem hiányozhat az a jó szellem, amely például egykor engem fiatal mérnökként magával ragadott. Vagyis az, hogy az ország javára, a jövendő érdekében cselekedni, alkotni! Én igyekszem beleoltani a hallgatókba: végezzétek tisztességesen a dolgotokat, legyetek hasznos, becsületes állampolgárok. Tudom én is, hogy egy fiatal diplomásnak nem egykönnyű elkezdeni az életet, hiszen nekem is vannak fiaim, nekik is meg kellett küzdeni a mindennapi gondokkal. Tudom, hogy a fiatal mérnöknek pénzt is kell keresnie. Igen keressen pénzt. De nem minden áron, nem mindent és mindenkit legázolva! Mire nevelem a diákjaimat? Például arra, hogy mástól soha ne orozzanak el eredményeket, és becsüljék meg más eredményeit, ismerjék el azt. Szakmai követelményeim: biztos elméleti alapra támaszkodva az ítélőképesség fejlesztése. Elismerem, hogy a lexikális tudás eltúlzása nem célravezető, de mégis bizonyos adatismeret nélkül nincs ítélőképesség. Alapvető nagyságrendeket meg kell tanulni! Mert képtelenség — pedig sajnos előfordul! — hogy megkérdeznek egy utolsó éves hallgatót: mennyi a Tisza vízhozama közepes vízállásnál, s a hallgató nem tud válaszolni. Vizes mérnököt én nem tudok úgy elképzelni, hogy a magyar vízviszonyokat, természeti tényezőket ne ismerje. Szeretném megemlíteni még, hogy a magyar nyelv védelmét is feladatnak tudom. Még Lászlóffy Woldemártól tanultam: a szakirodalom művelőjére is vonatkoznak a nyelvi szabályok. A terjengősség elvetése, az érthető fogalmazás, a szabatosság, a nyelvtani szabályok betartása. így kell írni, és természetesen így kell előadni is! Mert csak ez vezet el a tiszta logikus gondolkodáshoz. írásbeli vizsgadolgozatokat olvasva nemegyszer elképedek: némely diák a diplomáig jutott, pedig nyelvtudásból az általános iskolában megbukhatna. Az ötödéves hallgatókat megismertetem a bennünket érintő szakmai folyóiratokkal. Itt is van tennivaló. Egyszer száz végzős vízépítő mérnököt kérdeztem meg, milyen szakmai lapot olvas, mi érdekli ezekben a folyóiratokban. Bizony elég sötét kép rajzolódott ki előttem. — Kertai Edének három fia van. Tovább viszi-e valaki a vízügyi vonalat? ■— Az egyik fiam épületgépész, a másik mezőgazdasági mérnök. A középső fiú vízmérnök. Második esztendeje Algériában van, egy magyar csoportot vezet. Völgyzáró gátat terveznek. Kása Csaba 18
