Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)
1983 / 3. szám
Hansági élővilág (Szaiff Mihály gyűjteményéből) kapta le Istókot. Hát egy vándorfotós. Voltak ilyenek, eljöttek idáig. Az a fotós nem gyullladt be, fogta magát és be a lápba. Szerencséje volt, Hanyistók tán elbámult a masináján. Amíg bámészkodott, a fotós ügyesen lekapta. Szaiff Mihály hunyorgót: — így esett vagy nem így! Mint ahogy az is megeshetett, hogy a parasztok tüzet raktak a Hányban, kiszikkadt lókoponyára ültek és a koponya egyszerre csak fölnyerített alattuk. Este a faluban vacsoráit a család, az asztal alól kidugta a patáját a négylábú lápi ördög. A boszorkányok is átrepültek a kertek fölött, hát még a lúdvércek, akik a kéményekből bújtak elő! Máskor meg fehér lepedős kisértet ült az akácfa ágán onnan riogatta a házbélieket. Mindez megtörténhetett, meg nem is. Azért hívják Szaiff Mihálynak a kis zöldkalapos, fácántollas embert, hogy jól eltaláljon az ilyen ,,igaz is, nem is” történetek ösvényén. Hát ami azt illeti, nem is téved le róla egykönnyen. írhatna könyvet a történtekből1, de nern ír. Néhány esztendeje élment hozzá Tőke Péter Győrből, s ajánlotta, írnák meg közösen Hanyistók kalandjait. „Nézd csak Peti — mondta Szaiff Mihály. — Kérdezhetsz tőlem bármit! De írni írjál csak egyedül. Nekem már nem kell a könyvírás, elég híres vagyok anélkül is." Nem volt ebben semmi nagyot mondás. Szaiff Mihályt mindenki ismeri a Hanság környékén, afféle nagytudományú emberként tartják számon, aki hangból és röpülésből felismeri a madarat, a víz gyöngyözéséből a halat, ránézésből a veszett rókát. No és a régi hanságiakat is fel kürtöli mély álmukból, akármilyen mélyen alszanak is. Vonulnak a szavára, kócsagtolluk lengedezik, lápi botjuk az eget szurkáfja, nádtutajuk surran a vízi ösvényeken. — Az már valami! — mondja Szaiff Mihály — A régvolt emberek. Az azelőttiek. Azok hozzá voltak edződve a világhoz. A fát a hátukon hordták ki a Hányból, nem csípték meg őket. De azok a tüsköt is kivették a fagyos földből, és kiteleltek krumplin, csíkos káposztán. Kóstolt már ilyet? No ha nem, megmondom hogyan készült. Először a csikász megcsinálta a csíkvermet. Vagy télidőben léket nyitott a jégen, s úgy merte teli a varsát csíkkal. Itt Osliban, a Káposztás dűlőben mindenkinek volt egy kis parcellája. A káposztát savanyították, tiszta lábbal, fehér harisnyában megtaposták. A csíkkal már kevesebb gond volt. Befordították a forró vízbe, mire kisírta magát, — mert jajgatott az istenadta — már mehetett is a káposztába. A hansági embernek az volt a lakoma, a csíkos káposzta. Megtanulta, hogy jobb azt szeretni, ami van, mint ami nincs. Járom a Hányt, llábam alatt kemény a megszikkadt láptalaj, a fekete kotu. Sehol egy dombocska, egy magaslat, — egy ,,ság" —, amibe bélekapaszkodhatna a szem. Sík vidék ez, akár odébb a Mosoni sík és a Kisalföld. Kimért szabályos mederben futnak a vizek, a mocsár, a láp búvóhelyekre vonult vissza. Nemhogy száraz lábbal, de gépkocsival megjárható a Hanság. Egyik végén, mondjuk Lébénynél megnyomja a gázpedált ai autós, s mire jobban körülnéz, máris kilyukadt a kapuvári betonútra. Még szerencséje van, ha útközben fácánt rebbent fel, nyúlfiat riaszt, így legalább nem boszszankodik, hogy „nem láttam semmit" Nem kétséges, a tény önmagáért beszól: a hatalmas tájalakító munka elparancsolta innen a mocsarat, s helyébe felkínálta a mezőgazdaságnak a termőföldeket. Elhódítottuk a vizektől, ami az emberé. Nem kis része volt ebben az 1950-es évek diákjainak, a hansági ifjúsági építőtáboroknak. A nyereséget könnyen felmérhetjük. Ennyi és ennyi ezer holdat nyert vissza az ország. Időközben a Kis-Balatont is lecsapoltuk, újabb mezőgazdasági területtel gyaparodtunk. Azt hittük sokáig, hogy csak gazdagodtunk. Míg rá nem döbbentünk, hogy a természet nem tiszteli a rövidlátó döntéseket, s nem ismeri a rövid llejáratú győzelmeket. A Kis- Balatonra szükség van — a Nagy-Balaton miatt. Ez a természetes szűrőrendszer védi meg a tavat az eliszaposodástól. Ugyanígy a maradék Hanság életben tartása, megmentése is országos érdek. Amihez a reformkor híres vízmérnökei, a Beszédes Józsefek, a Vásárhelyi Pólók hozzáfogtak, a nagy vízszabályozások befejezése a mi korunkra maradt. Ez a vízszabályozás vallóban átformálta az országot. Valóban utat nyitott a magyar mezőgazdaság előtt. Hasonló mű-23
