Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)
1983 / 3. szám
Rábca vei Európában rajtunk kívül csak a hollandok büszkélkedhetnek. Éppen ezért nincs mit szégyenkezni azon, ha igazítani való akad az alkotáson. — A Hanjág kemény valuta — mondta egy erdőmérnök. — Arany van benne I Ez az arany a tőzeg. Amelyet legtöbben úgy ismerünk, hogy jobb híján fűtenek vele. A beérett, finom tőzeget ugyancsak kár lenne ilyesmire pazarolni. A ma ismert legjobb humusztartalékot levegőbe füstölni. Hiszen a fejlett mezőgazdaság, a kertészet, az üvegházas kertészet egyre kevésbé nélkülözheti a tápanyagokban dús tőzegkészítményeket. Itt van hát az arany, itt van az orrunk előtt. De furcsa tulajdonságuk van az ilyen kincseknek, amelyekért csak le kell hajolni. Ügy elillannak, mint a kámfor. Ha nem vigyáznak rájuk. A hansági tőzeg is gyorsabban fogy, mint bármely más nyersanyag. Apasztja a kitermelés, de apad már jó ideje magától is. A láp voilt ennek a tőzegnek a dajkája. Míg a mocsár hizlalta, nélküle egyre soványodik. Pedig vinnék a hazai gazdaságok, két kézzel kapnak utána, s jelentkeznek érte a nyugatiak is. A vihető többszörösét vinnék. Valutáért. Vannak országok, amelyek időben észbe kaptak. Tőzeges lápterületeiket nemzeti vagyonként tartják számon, Nemzeti Parkká nyilvánították őket. így védelmezik a pusztulástól. 1976-ban a Hanság is belépett a Tájvédelmi Körzetek sorába. Mód van tehát rá, hogy gondosabban ügyeljünk a vizivilág döllárt érő maradékára. Ehhez, persze, nem elég elkeríteni a Fehér tavat vagy a Barbacsi tavat. Nem elég a tiltó táblákat kihelyezni. Immár mesterségesen kell biztosítani azokat a feltételeket, amelyeket egykor a mocsár nyújtott. A régiek úgy tartották, hogy a Duna vize elcsavarog a Fertőig, a Hanságig: valami titkos föld alatti összeköttetés van közöttük. Jókai sem gondolta másképp. A Névtelen Vár-ban így meséli el a csodálatos bodnársulyok történetét: ,,a Fertő túláradásának okait már régóta fürkészték. Az utolsó tíz év alatt negyvenkétezer hold mívelt termőföld lett vízfenékké, akik azon éltek, koldusokká. Amit tudósok nem bírtak találni, arra rájött egy bolond ember... Ez a múlt évben Győr táján a hajóból a Dunába ejtette bodnársulykát, ami elmerült. Az idén visszakerülve a Fertő, tájékára megismeri a hajdani bodnár gazdája kezében az elveszett sulykot. Ez az én sulykom, mondja neki, én ejtettem a Dunába Győrnél. Lehetetlen az, mond a bodnár, a feleségem itt fogta ki a Fertőből .. . Mégis az enyém, bizonyságul mondhatom, hogy a sulyok fejébe van cövekelve hat darab körmöd aranyam. A cöveket megtalálták és benne volt a sulyokban a hat arany. Ezért úszott a víz alatt." Jókai tudós mérnöke a regényben arra a következtetésre jut, hogy nemcsak a Fertő vize folydogáI a hansági ingó lápok alatt a Dunába, hanem fordítva, a Duna vize is megkeresheti a Fertő tavat és a Hanságot. A nagy mesélő védelmében tegyük hozzá: az 1930-as években komoly tudományos értekezések foglalkoztak a Fertő szint ingadozásaival, és ennek összefüggésével a Duna vízjárásával... A túláradások nemegyszer súlyos károkat okoztak, elvitték a termést, falvak munkáját söpörték el. Vagyis a vízrendezés megóvta a falvakat a belvizek, az elöntések szeszélyeitől. Igaz viszont az is, hogy a Hanság művelésbe nem vont, ősi területét még a század elején is nyolc-kiilenc hónapig víz borította. A növény és az állatvilág ehhez a környezethez szokott hozzá, elvesztését nem viselhette el. Az utolsó lecsapolás után annyi víz sem maradt a Hanságban, amennyi a tőzegtáp megmentéséhez elegendő lenne. Igénytelen a tőzeg, nem sokat kér. Víz nélkül azonban elpusztul. Elpusztul, mert kiszárad fölüle a Hanságra oly jellemző mocsárrétek. Ezekről a rétekről nem hiányzik a szántóföldi művelés. Sokkal nagyobb értéket bízott rájuk a Hanság. Mintha csak bizonyítani akarná, hogy néha még a mocsár sem kitagadni való a természetből. Szerencsére a Rába biztosítja a vízpótlást, beleértve a tőzegtáp állandó öntözését is. De a tőzeg ürügyén elővehetjük az égerfát is. Az Európa-szerte híres égeresek fél évszázad alatt szinte nyomtalanul eltűntek a térképről. Hová lett a hatalmas erdő, amely nemcsak a Hanság menti falvak téli tüzelőjét adta meg, de jutott belőle a bútorgyárakba, sőt külföldre is bőven. Az éger is vízhez szokott... Amitőil a többi fa elpusztul, azt ő nemhogy tűrte, de egyenesen óhajtotta. A Hanságban immár a nyárfáké a jelen és a jövő. Az égerből erdőfoltok és szép nevek maradtak. Királytói égeres, Tárcsái égeres, Csíkos éger. Ez utóbbi a káposztába vándorló csíktól vette nevét. Igaz, csikászverem, csikász, káposztás csík sincsen már Hanságban. Hogyan is lenne, amikor a csíkot is lecsapolták a mocsárral együtt. . . A veszteséglista ezzel korántsem teljes. A sárga tavirózsa, a tündérrózsa, a békatutaj, a füzéres séllőhínár, úgy ahogy tartja magát. A nád, a gyékény a dárdás nádtippon, a téli sás sem adta fel még. De már a láptavak fürge lakói hol járőröznék a Hanságot. Kiveszett a compó, a menyhall, a ragadozó őn, a márna, a sügér. A csík sorsára jutott a kele, a paduc, a vágóturbincs. Alig éled még kábulatából a madárvilág. Valaha a felhőt elfedték a gólyák, az égeresekben fekete gólya költött. ötven éve még se szeri, se száma a gázló-, és vízimadaraknak. A gólyák elmaradoznak, máshová húznak a darucsapatok. Hátrálóban a túzok. Nem szereti, ha sűrűn lát embert. A bizalmatlanság a természetében van, talán nem ok nélkül. És mégis, ennyi megpróbáltatás után is szeretni kell és lehet a Hanságot. Csak idő és türelem legyen hozzá. Néha jókedvében még fel-felölti királyi palástját a láp. Fejünk felett réti sas vitorlázik, amott héja zuhan, ölyv kering. Mint a kardpenge, a levegőben megvillan a kékvércse. Egy-egy magányos fán fejét vállába húzza a réti fülesbagoly. Őrszem, kit elfeledtek értesíteni, hogy visszavonult a SGre9 Kosa Csaba 24
