Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)
1983 / 3. szám
Ugyanezen időpontban jelentkező probléma a községi lakosság jó minőségi ivóvízzel való ellátása. A községekben vízvezetékhá'lózat 1945 előtt csak elvétve épült, a lakosság vízellátása évszázadokon kérészül ásott kutakból történt. 1945 után az állami szervekre a vízellátás és csatornázás terén az elmaradottság gyors felszámolásának feladata hárult. Az iparosítás hatására a városok vízellátása került előtérbe, a falukban csak a közkutak mérsékelt fejlesztését és a meglevők felújítását tervezték. A társadalmi fejlődés a vízellátás fejlesztésében új szempontok érvényesítését helyezte előtérbe, többek között: — a községek központi vízellátása gazdaságos, tehát állami érdek is, — a falu villamosítása megteremtette a vízművek energiabázisát, — jelentős helyi anyagi erőforrások jelentkeztek a községfejlesztési alapokon. A megfelelő apparátus és a központi anyagi erőforrások azonban nem álltak rendelkezésre ezeknek a feladatoknak a végrehajtásához. Mind nyilvánvalóbbá vált, hogy a helyi vízgazdálkodási feladatok csak a társadalmi összefogásban rejlő lehetőségek kiaknázása útján oldhatók meg. Mind szélesebb körben talál megértésre a gondolat, hogy akik részére a vízimunka megvalósitásábol haszon, elmaradásából pedig kár származik, összefogással és szervezetten, saját anyagi eszközeik igénybevételével is vállaljanak részt e munkák elvégzésében. Az egyre növekvő igények és az alulról jövő kezdeményezések alapján a Népköztársaság Elnöki Tanácsa megalkotta az 1957. évi 48. sz. törvényerejű rendeletét a vízgazdálkodási társulatok szervezéséről. A társulatok alakításáról szóló rendelet a felszabadulás óta először jelölte meg azokat a vízügyi feladatokat, melyeket elsősorban az érdekeltek munkájával, nagy anyagi erőforrásaik igénybevételével — azaz társulati formában — lehet megvalósítani. A jogszabály a társulatok feladatkörébe utalta a helyi vízkárelhárítással és helyi vízrendezéssel összefüggő vízügyi — műszaki tevékenységek ellátását. Különösen az egy birtokhatáron túlterjedő a vízügyi igazgatóságok kezelésébe tartozó belvízcsatornákhoz csatlakozó levezetőcsatornák, nyárigátak építését, felújítását, fenntartását és a védőműveken a tényleges vízkárelhárítás feladatainak végrehajtását. A jogszabály lehetővé tette a társulat alakítását, vagy működésének kiterjesztését az öntözéses gazdálkodás célját szolgáló művek létesítésére, üzemeltetésére is. Lehetőséget adott törpe vízművek, szennyvízcsatornák és szennyvíztisztító telepek létesítésére. Az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletének megjelenését követően a belvizektől leginkább veszélyeztett területen Kigyóspusztán (1. ábra II.) vetődött fel cj helyi vízkárelhárítás körébe tartozó egyes vízügyi munkák társulati úton való megvalósításának gondolata. A szervező bizottság az alakuló ülést 1957. október 13-ra (vasárnap délelőttre) tűzte ki a kígyóspusztai kistemplom melletti iskolába. A falu és a környékbeli tanyák lakosai (egyrészük a miséről érkezve, ahol a tisztelendő úr felhívta a hívők figyelmét a vízügyi társulás alakuló ülésére) a jelenléti ív tanúsága szerint 400-an — az érdekeltek mintegy 75%-a — gyűltek össze. Az Alsótiszavidéken a vízügyi társulásnak nagy tradíciói vannak, így természetes, hogy a jelenlevők — egy ellenszavazat leadása mellett — megszavazták és kimondták a több mint 3000 ha területet érintő Kiskunmajsa — Kigyási Vízgazdálkodási Társulat megalakulását elsőként az országban. Ez évben alakult meg a Szeged— Baktói Ivóvíz és Öntöző Kúttársulat. Feladata volt az érdekeltek ivóvízzel való ellátása, illetve a kiskertek számára az öntözővíz biztosítása. (1. ábra. III.) Vizhozammérő műtárgy (Parsai csatorna) VIZITÁRSULATOK A fejlődésük első szakasza 1957-től 1961-ig terjed. A társulati mozgalom ekkor gyors fejlődésbe kezdett, annak ellenére, hogy ebben az idpben az egyéni gazdálkodás volt túlsúlyban a mezőgazdaságban. 1961. december 15-ig az Igazgatóság teljes működési területét lefedő 58 vizitársulat alakul. Ebben az időben (1958-ben) hívják életre az Alpári Nyárigát Társulatot, amely 13 km hosszú nyárigát fejlesztésére, fenntartására vállalkozik. A társulatok fejlődésének második szakasza az 1961—65 évekre esik (a mezőgazdaság szocialista átszervezése, kollektivizálása). A társulati mozgalom kibontakozásának ebben az időszakában mélyreható változások mentek végbe a vízgazdálkodás terén is. A fejlődést lényegében az újabb törvényerejű rendelet (1960. évi 29. tvr.) tette lehetővé. A jogszabály lényegében a társulatok további szervezésével kapcsolatban rendelkezik aszerint, hogy a társulatok a vízgazdálkodásilag összefüggő egységet alkotó területen alakíthatók ki a helyi jelentőségű vízrendezési és vízhasznosítási tevékenység szervezett ellátására. A kisterületű elszórtan működő, gyakran csak egy-egy község határára kiterjedő társulatok összevonása így szükségszerűvé válik. Igazgatóságunk területén a vizitársulatok száma 1965- ben már csak 10 volt. A fejlődés harmadik szakasza az 1965. évi 23. sz. törvényerejű rendelet megjelenésével indul. Ez az a fejlődési Solt-szakálháti öntöző szivattyútelep Kiskunmajsa — Kigyósi kistemplom 3. ábra. Termelési értéknövekedés I
