Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)
1983 / 7. szám
„AZ ALKOTÁS A LEGSZEBB AZ EMBER ÉLETÉBEN..." A Vásárhelyi Pál-díjas dr. Urbancsek Jánosnál ш Keresem a Fogarasi utat, a 89-es számú házat, dr. Urbancsek János otthonát. Délelőtt tízre beszéltük meg a találkozót, de tettem egy tiszteletkört két trolibusszal is, mire ideértem. Máris jön elém a ház gazdája, nem haragszik a pár perces késésért, vezet be a családi házba, közben egy pillantást vethetek a gyönyörű kertre, amelyben pázsit virít a szeptemberi fényben. És micsoda fenyők védelmezik a kertet! Az ajtó nyitva, „most jobbra kérem, azután balra" s máris bent vagyunk a nappali szobában, a falakon festmények, a jó barát és egykori tanártárs Cs. Pataj Mihály alkotásai. Kávét és italt Ilona asszony hoz az asztalra, koccintunk a Vásárhelyi Pál-díjra, és akit megkoronázott: a ház urára. S máris kezemben a bronz plakett. A Vásárhelyi portré fölött ez áll: VÁSÁRHELYI PÁL DÍJ Alatta: A REFORMKOR NAGY VIZIMÉRNÖKE 1797—1846. Megfordítom. A hátlapjáról ezt olvasom : MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG RÉSZÉRE A VÍZGAZDÁLKODÁS TERÉN KIFEJTETT KIEMELKEDŐ TEVÉKENYSÉGÉÉRT — De hiszen innen hiányzik a név? — álmélkodom. — Még nem volt időm belevésetni —• szabadkozik dr. Urbancsek János — talán nem is nekem lett volna tisztem. 1983. június 29-én kaptam. De van itt más is. A Bogdánfy Ödön Emlékéremmel 1962-ben tüntettek ki. Aztán, hogy a dicsőségről tovább ne is beszéljünk: megkaptam a Munka Érdemrend bronz és ezüst fokozatait, s amire büszke vagyok: háromszor lettem a földtani kutatás kiváló dolgozója, a vízügyi kutatás kiváló dolgozója címet pedig kétszer kaptam meg. Átvonulunk a dolgozószobába. íróasztalához ültet, tudja, asztalnál jobban esik az írás. Hallgatom. És mondja az életét. — 1919. október 23-án születtem. Egyik legelső élményem: ülök az iskolai padban, előttem földrajzkönyvem és ez van beleírva: „Mi a Mezőgyán községhez tartozó Nagygyanté pusztán lakunk..." Na, persze ezt kézzel írták bele, a nyomtatott szöveg elé. Akkor még nem is sejtettem, hogy egyszer én is földrajztanár leszek. Akármilyen szűkszavúan is mesélem életem történetét, néhány dolgot el kell mondanom. A polgári iskolát Sarkadon végeztem, Pákh Károly igazgatása alatt, ő a híres Pákh Albert, a Vasárnapi Újság alapítója és szerkesztője leszármazottja. Földrajz és történelem szakos volt. Aztán ő javasolta, mivel kiváló tanuló voltam, hogy abba ne hagyjam a tanulást, menjek a Nyíregyházi Állami Tanítóképzőbe diáknak. Szüleimnek is ez lehetett az álma, apám a Tisza birtokon volt kerékgyártó, gyönyörű kocsikat készített, még Isztambulba is jutott belőlük, nagy dolog volt mifelénk a tanító úr. fgy kerültem Nyíregyházára, állami iskolába, ahol megtanultam, hogy minden ember és minden vallás egyenlő! 1938-ban végeztem. És mint oly sokszor az életben, most is szerencsém volt. Vafsányhelyre kerültem, a padokat édesapáim csinálta, csakúgy a katedrát is. Néptanító lettem! — Valóra vált az álom. Vagy nem? — Két évig igen. Aztán már munkált bennem a vágy: tovább kellene tanulni. Szegeden, a Tanáriképző Főiskolára kerültem, azzal, hogy földrajzbiológiai szakos leszek. De a sors keze! Rajongtam a botanikáért. A növénytan főszakon dr. Greguss Pál profeszszor egy év után maga mellé vett: díjtalan famulusa lettem. Nemrégiben megjelent „Életem" c. munkájában megemlítette a nevemet, mint jó tanítványét. „Mint mondottam volt...” Ez a kedvenc szavajárása dr. Urbancsek Jánosnak. Napsütötte arcát szinte keretbe fogja a szemüvege. Folytatja. — Mint mondottam volt apám a Tisza birtokon dolgozott. Egyszer azt mondta néki Tisza kegyelmes asszony: „Igaz, hogy a maga fia tanárnak készül?" Apám igeneit. Tiszámé folytatta: „Van egy ásványgyűjteményünk, azt a fiának adom!" így lett ásványgyűjteméinyem. És ekkor újból határoztam életem felől: geológus leszek! Semmi más! De ezt még be kellett jelentenem Greguss professzornak.. „Hát kérem, ha maga úgy gondolja, menjen geológusnak..." Én aztán Eperjesi Györgynél jelentkeztem ásványkőzettan szakra! A főszakot az egyetemen hallgattuk, Ferenczi István professzor úrnál. Akkor még nem volt külön geológusképzés. Két főszakosaik voltunk. Micsoda ember volt ez a Ferenczi professzor. Székely volt, jó hazafi, szerette a szakmáját. Figyelem dr. Urbancsek Jánost. Eddig — életútja kapcsán — másokról beszélt. A sors kezét emlegeti, amely irányította. — Harmadéves koromban Erdélybe vitt gyakornoknak, az Egregyvölgyi Kőszénbányának végzett újabb feltárásokat. S én akkor már díjtalan egyetemi gyakornok voltam. Újabb erdélyi út következett, a Visó-völgyében. A tervek szerint ott épült volna az első vízzáró gát Magyarországon! Itt léptem először a hidrológia területére, 1944- ben. Akkor végeztem a főiskolát. Augusztus második felében megkaptam a doktori témámat. Zilah mellett, a Szilágysági medencében Mojgrád, Nyírsid és Vártelek területén dolgoztam. A háború utolsó napjaiban jöttem el onnan, hoztam két mázsa követ. Az egyetemen elhelyeztem. Háború. Dunántúl. Azután nyilas parancsra nyugatra kellett menni. Mondja a történetét, élete folyását tovább. De egyetlen vágy élt benne: minél hamarabb haza. 1945 augusztusában jöhetett vissza. És aztán újra Szeged. — Mégpedig az ún. Apponyi Kollégiumban tölthettem ikét évet. Ez egyetemi rangra emelte a főiskolai tudást. Aki ezt elvégezte — csak néhányon jutottunk be — az tanítóképezdei tanár lehetett. Ekkor már bizony „díjas" gyakornok voltam. Aztán, amikor kezemben volt a diploma, tanítani akartam. És megint jelentkezett a sors keze! A Szarvasi Evangélikus Tanítóképzőbe kerültem földrajztanárnak. Bementem az első órámra. Nem találtam az osztálytollat. Zord arccal kérdeztem. „Ki a hetes?" Elém állt egy kislány. „Hol az osztálytoll?" Megkaptam. S később azt a szép kislányt is, aki most a feleségem. A feleségből, Kovács Ilonából, a tanítóképzői lányból kertészmérnök lett. — Micsoda tanárok jöttek ott öszsze. Ismeri Fasorig Árpád nevét? Hisz ez nagyszerű! Ő volt ott az igazgató. Kitűnő zeneszerző és nagyszerű pedagógus. Én 1951-ig tanítottam Szarvason. Aztán jött újra a sors keze! Áthelyeztek — megkérdezésem nélkül — a Bánya- és Energiaipari Minisztériumba, Vitális Sándor professzorom kinyomozta hol vagyok, utánam nyúlt, felvitetett, nem is gondoltam ellenkezésre, a Földtani Intézethez kerültem geológusnak. De akkor az volt a szokás, hogy a fiatalokat kihelyezték bányákba, vagy más feltáró helyekre, gyakorlati munkára. Én Hódmezővásárhelyre kerültem, a Mélyfúró Vállalathoz, üzemi geológusnak. Aztán Cegléd következett, ott már főgeológus lettem, s aztán 1956-ban öszszevontáfc a vállalatot a kaposvárival, s budapesti székhellyel megalakult az 6
