Magyar Vízgazdálkodás, 1983 (23. évfolyam, 1-8. szám)
1983 / 6. szám
A Balatoni Vízgazdálkodási Fejlesztési Program módosítása és ütemezése A Minisztertnács ez év augusztusénak második felében a Balaton vízminőségének védelme érdekében újabb nagy jelentőségű kérdésekben döntött: az OVH Elnöke által előterjesztett módosított és ütemezett Balatoni Vízgazdálkodási Fejlesztési Programot (röviden a BVFP-t) elfogadta és 2018/1983. (Vili. 27.) Mt. h. számú határozatában intézkedett annak végrehajtásának módjáról. Egyidejűleg a 2015/1979. (Vili. 5.) Mt. h. számú minisztertanácsi határozat és ezzel együtt az előző BVFP hatályát vesztette. Joggal merül fel a kérdés: miért volt szükség, mi indokolta egy hosszútávra, 2010-ig szóló, négy évvel ezelőtt elfogadott program módositását és az abban foglalt egyes feladatok végrehajtásának újraütemezését, azok gyorsabban rövidebb idő alatt történő megvalósítását? Erre röviden válaszolhatunk: a külső termelés hatására meggyorsult eutrofizáció, s ennek következtében a tó mint élővíz ökológiailag megváltozott és „labilissá" vált. Az előbbi okok miatt, közel egy évig tartó tudományos elemzés következtetéseit figyelembe véve írta elő a Minisztertanács a 2003/1983. (III. 3.) M.t h. számú határozatában, hogy a határozat 1. sz. mellékletében leírt konkrét intézkedéseknek megfelelően 1983. augusztus 31-ig módosítani és ütemezni kell a BVFP-t. A módosított Balatoni Vízgazdálkodási Fejlesztési Program — ami az 1971- ben a Gazdasági Bizottság 10 115/1971. sz. határozatával jóváhagyott BVFP óta a harmadik — lényegében követi a Határozatok Tára 1979. július 5-i számában a 2015/1979. (VII. 5.) Mt. h. számú határozattal elfogadott előző BVFP tartalmi alapkoncepcióját és szerkezetét azzal a különbséggel, hogy a programból az „Ásványvíz és hévízhasznosítás" valamint a „Környezetvédelem és természetvédelem" c. fejezetek elhagyásra kerültek, mivel ezek az időközben megjelent rendelkezések következtében nem tartoznak szorosan a program feladatkörébe. Ugyanakkor a program — a vízminőség-védelmi feladatok prioritásának megfelelően — új tennivalókkal bővült. Ezek között különösen kiemelt szerepet kapott a közvetlen parti sávból származó szennyeződésék elleni védekezés és a parti öv higiénés viszonyainak javítása. Ez azért történt, mert a part menti víz másfél-két méteres vízmélységig terjedő öve — ami a siófoki vízmérce középvízállásánál kb. 100 millió m3 és a tó összes víztömegének mintegy 5%-a — viseli a fürdőzésből származó terhelést és ez fogja fel először a Balatont ért szennyeződések zömét. A PARTI SAV TISZTANTARTASA A TÓ ÜDÜLŐ JELLEGÉNEK FENNMARADÁSÁNAK KULCSKÉRDÉSE. Ezért a program előirányozza a belterületi vízrendezést, a kisvízfolyások torkolati szakaszain a vízminőségvédő művek kiépítését, a szippantott szennyvizek szennyvíztelepeken történő kezelését, a szemét és a szennyvíziszap együtt történő komposztálását, a feliszapolódott parti öv iszaptalanítását, valamint a meder partközeli vizi növényzetének ökológiai és vízminőség-védelmi követelmények szerinti kezelését. Új megvilágításba került a programban a melioráció és a vízminőség-védelem, valamint a belterületi vízrendezés és a tó vízszintszabályozása közötti összefüggések problémaköre is. A Minisztertanács határozatának megfelelően, az előző programhoz képest a vízminőség-védelmet szolgáló legfontosabb feladatokat az „A", „B" és „C” fokozatra jellemző vízminőségi állapotok eléréséhez ütemeztük, s ezzel ezek megvalósítását gyorsítottan irányoztuk elő. így 1987-ig kiépül az üdülőövezet partmenti szennyvíztisztító rendszereinek jelentős része, megvalósul a kijelölt szennyvíztisztító telepeken a foszfortalanítás és a fertőtlenítés. A tisztított szennyvizek túlnyomó része — minden olyan településről ahol ez lehetséges — más vízgyűjtőre kerül kivezetésre. Megépülnek a kisvízfolyások torkolati vízvédelmi művei és 1987. végéig funkcionálni kezd a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer II. üteme. Az előző programhoz képest a szövegezés rövidebb és a fogalomnak megfelelően a feladatmeghatározásokat tekintve „programszerűbb" lett. Tartalmát röviden a következőkben lehet összefoglalni : A JELENLEGI HELYZET, AZ EDDIG ELÉRT EREDMÉNYEK ÁTTEKINTÉSE A tó vízháztartása a korábbinál kiegyensúlyozottabb. A vízszint ingadozása (nyugalmi állapotban) éves viszonylatban 30 cm-re csökkent, ami a strandolásra a korábbiaknál kedvezőbb körülményeket biztosít. (1983. szeptember elsején +76 cm-es vízszint a kánikula és az aszály ellenére!) Növekedett a mederben tárolt vízkészlet és a vízszin't átlaga. A tó 235 km hosszú partvonalából 102 km-en a védőműves szabályozás ideiglenes vagy végleges formában megvalósult, zömében a belterületek védelme érdekében. A partszakasz nagyobb része — összesen 132 km hoszszúságban — természetes állapotban van, amelyből mintegy 10—15 km eróziónak kitett. A tóba évente 400—600 ezer tonna hordalék, por és egyéb anyag kerül, s ez az üledék tápanyagforrást is jelent. A mederkotrás és partszabályozás során eddig mintegy 10—12 millió m3 iszapot távolítottak el a tóból. Az 1975-ös felmérés szerint a tó medrében 1600 ha nádasnak minősített növényzettel benőtt terület van. Túlnyomó részén nem vágják le a nádat, ezért minősége leromlott. Sok helyütt stégállítással, vagy csónakkijárók nyitásával tették tönkre a nádat. A vízisport és a sporthorgászat erőteljes fejlődésével nem nőtt arányosan a sporthajó- és csónakkikötők száma, illetve befogadóképessége. A hétvégeken a fürdőzőkkel erősen túlterhelt partszakaszok tisztántartása, higiénés állapota nem megfelelő. A tó vízkészlete és a vízkészlethasznosítás közötti összhangot az elmúlt öt évben sikerült fenntartani. A balatoni regionális vízellátó rendszerek kapacitása elérte a 140 ezer m3/d értéket, a vízvezetékhálózat hoszsza pedig meghaladja az 1400 km-t. Ennek ellenére a tervezettet meghaladó üdülőforgalom miatt a nyári csúcsidőben több helyen időszakosan korlá tozni kell a vízszolgáltatást. Az üdülőkörzet part menti településein eddig 64 ezer m3/d biológiai szennyvíztisztító kapacitás és 250 km hosszúságú főgyűjtő szennyvízcsatorna épült ki. Ehhez azonban csak 60 kilométernyi gyűjtőhálózat csatlakozik. A megtisztított szennyvizekből jelenleg 28 ezer m3/d-t a Balaton-vízgyűjtőn kívülre vezetnek. Foszfortalanító berendezést létesítettek öt szennyvíztisztító telepen. Felépült Keszthelyen egy 100 tonna/d kapacitású szennyvíziszap és szemét komposztálására alkalmas berendezés. Nem felel meg mindenütt a követelményeknek a szippantott szennyvizek gyűjtése, ellenőrzött módon való ártalommentes elhelyezése. Nem kielégítő ütemű az üdülő- és lakóterületek ingatlanainak szennyvízcsatorna főgyűjtőkre való csatlakozása, a csatornahálózat társulati úton történő fejlesztése. A vízgyűjtő területen lassú a szennyvíztisztító telepdk kapacitásának növelése. A Kis-Balaton vízvédelmi rendszer I. üteme a tervezettnek megfelelően épül. A marcali vízvédelmi tározó elkészült. Egyes kisvízfolyások torkolati szakaszán vízvédelmi célból kotrásokat végeztek. Az üdülőkörzet part menti településein nem történt számottevő belterületi vízrendezés. Ennek következtében a záporvizek mind nagyobb mennyiségű szennyező anyagot mosnak a parti sáv sekély vizébe. A balatoni üdülőkörzetben és a vízgyűjtő területen a tó vízminőségének védelme érdekében — megfelelő pénzügyi keretek hiányában ez ideig — meliorációs munkát nem végeztek. Ezért az eróziós lemosódással szállított tápanyagmennyiség növekedett. A Balaton vízkészletével és vízminőségével foglalkozó észlelő hálózat kiépült. 1982-től a vízminőség-védelmi észlelőhálózatot korszerűsítették és bővítették. 9
