Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)

1982 / 4. szám

И vízügyi felső- es középfokú oktatás 200 év távlatában (ii.)

(Emlékezés az Insl-ihufum Geomefricum alapítása óta eltelt 200 évre)

3. Középfokú oktatásunk története számokban

A következőkben a középfokú oktatás történetét a kis vidéki Akadémiákból kiindulva a vízmesterképzésig, ill. a vízügyi szakemberképzés, valamint a vízi szerelési munkákat ismertető vízgépészeti oktatás fejlődésén át vizsgáljuk.

a) az Akadémiáktól a vízügyi szakközépiskolákig a fejlődést a következő számok jellemzik: (Fodor 4; Kvassay 8; Dóka 2; Lovretity 8): a XVIII és XIX századfordulóján ill. a XIX. század elején Akadémiák (ahol általában oktatták a hidrotechnikát is): pl. Győr, Kassa, Kolozsvár, Pécs, Pozsony, Temesvár, Zágráb. 1879. 12. 1: Rétmesteriskola, Kassa (a Vízmesteriskola elődje);

1890: Vízmesteriskola, Kassa 1921. 1. 31: Vízmesteriskola, Csepel 1940: Vízmesteriskola, újra Kassa 1948: Vízmesteriskola, újra Csepel 1952. 3. 10: Vízmesterképző szakiskolák Csepel, Szolnok, Békásmegyer 1957—: Vízmesterképzés a vízügyi igazgatóságok keretében

1957—71: Kvassay Jenő Híd- és Vízműépítő Technikum Budapest

1950—71: Vásárhelyi Páf Híd- és Vízműépítő Technikum, Békéscsaba

Vízügyi Szakközépiskolák általában vízépítési és vízgazdálkodási, valamint víz- és szennyvíztechnológiai osztályokkal (8):

1962: Baja, Győr, Nyíregyháza

1963: Szeged

1971 : Barcs

1972: Szolnok

1973: Miskolc

1974: Békéscsaba

1975: Dunaharaszti

b) a szerelőipari, ill. az épületgépészeti oktatást jellemző számok a következők (Endre 3):

1879. 12. 7: Budapest Állami Középipartanoda (épületgépészeti oktatás őse)

1880. 6: az előző iskola Szervezeti Szabályzatának kialakítása (Edvi Illés Aladár már a XIX. század utolsó két évtizedében tanította a vízellátási szerelési munkákat)

1887/88: a középipartanoda új neve: Budapesti Állami középipariskola

1897/98: Állami felső Építő Ipariskola Budapest

1936': Szerelőipari tagozat Budapest 1950. 11. 1: Épületgépészeti Technikum Pest

1956: Épületgépészeti Technikum Buda

1960: Megalakul az Épületgépészeti Főiskola Buda (1. a felsőfokú oktatásnál)

1966: Épületgépészeti Szakközépiskola Buda

Megemlékezésünkben érdemes -megemlíteni egy-két tanárt, tanársegédet és tudományos életet jellemző doktort és akadémikust.

Az Instítutum előtti időből emeljük ki, Kiss Adorjánt a Szenei és a Tatai Intézet tanárát, aki a XVIII. század közepén előadja a „geometria subterranea”-t és Boda Miklóst, aki mint selmeci akadémiai tanár tanította a mechanikát és a hydraulikát is.

Az Institutum első tanára Rausch Ferenc (1782—1800), aki előadja többek között a víz-műtant (hallgatója volt pl. Vedres István) a XIX. század legtöbb kiemelkedő vízépítő mérnökének Schmidt János György (1803—37) volt a tanára. Az önálló Vízépítészettani Tanszéknek első tanára Klimm Mihály volt, a tanárok hosszú sorából kiemelem a 22 évig oktató Németh Endrét, s befejezem a sort a mai tanszék- és intézetvezetőkkel, a Vízgadálkodási és Vízépítési Intézet, Valamint a Vízépítési Tanszéket Kozák Miklós, a Vízgazdálkodási Tanszéket V. Nagy Imre, A Vízellátási és Csatornázási Osztályt öllős Géza, a Hidraulikai Laboratóriumot Sárosi Lajos vezeti. Az egyetem és a Kar vezetésében több vízépítő tanár is részt vett.

Vessünk egy pillantást az 1842-től feljegyzett mintegy 120 beosztott oktató közül egy-két érdekes névre: Stoczek József még mint hallgató volt ún. „magánysegéd" (1842—43), Jancsó József 1845—1849-ig volt tanársegéd, Weiss János 1850-tc'l volt meg nem állapítható időtartamig a mérnöki tanszék (ez időben a Geometrica Practica Tanszék) „segéllője”, Techet Ignác 1866/67-ig volt az egyik első hivatalos tanársegéd, Cholnoky Jenő, a későbbi világhírű földrajztudós 1893/94-ig volt tanársegéd, Páka Rezső, a világháború utáni első Jegyzet társszerzője 1901—1909-ig volt tanársegéd; Huszár Imre ugyanennek a Jegyzetnek másik társszerzője mint ts., ill. adj. 1914—24-ig működött; Lászlóffy Woldemár, a kiváló hidrológus, A Vízügyi Közleményeknek hosszú időn át szerkesztője 1924—27-ig volt adjunktus; Mantuano József, a kitűnő vízépítőmérnök 1928—33-ig volt tanársegéd; Komlósi Imre, a fiatalon elhunyt kiemelkedő hidrológus és hidraulikus, akiről a VITUKI a Kecskemét melletti kutatótelepét elnevezte, mint adjunktus 1939—44-ig dolgozott; Najmányi László, aki vízrendező, árvédekező mérnökként tűnt ki 1941/42-ig volt tanársegéd, Gaál Elemér, a halgazdaságok ismert szakértője 1945/46-ig volt adjunktus, Király Ede műkorcsolyázó világbajnok 1948/49- ig volt tanársegéd, s Szesztay Károly a Nemzetközi Hidrológiai Szövetség későbbi elnöke 1951—54-ig volt tanársegéd stb.

A tudományos élet jellemzésére megemlíthető, hogy 1944-ig összesen 9 műszaki doktort avattak. Az első doktor Benedek József (1912) volt, akinek doktori disszertációja kamarazsilipekről szólt. A felszabadulás után ugrásszerűen megnőtt a doktorok száma, s igen sokan kaptak akadémiai kandidátusi és doktori fokozatot, s kezdettől számított 9, nagyobbára a vízépítés területén dolgozó akadémikus volt, a legelső Beszédes József (1831), s különösen kiemelkedő Vásárhelyi Pál. Jelenleg Bogárdi János és Kovács György az Akadémia tagja. A tudományos élet fejlődéséhez hozzátartoznak a magántanárok kezdeményező törekvései is. Ezek közül itt Bogdánffy nevét emeljük ki, aki a hidrológia tárgyat mélyítette el. Ma a Hidrológiai Társaság egy jelentős emlékérme az ő nevét viseli.

A továbbiakban vázlatos képet adunk a mai vízi oktatási helyzetről, a hidrológiát (a görög udro: víz, s az ugyancsak görög Jogos: beszéd, kifejtés, tudás szavakból), mint a víz tudományát teljesen általánosan tekintve, amiért szó lesz a szőkébb értelemben vett hidrológián, a hidraulikán és a legtágabb értelemben vett hidrotechnikán túl a hidrobiológiáról, hidrokémiáról, hidrometeorológiáról, talajfizikáról, vízi környezetvédelemről stb. is.

Az Oktatás mai képének felvázolásánál elsősorban meg kell említeni, hogy az oktatásnak szinte minden ágával találkozhatunk (a rendes nappali, továbbá az esti, a levelező, az egyszerű és a szakmérnöki továbbképzéssel, éspedig hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt), valamint mindezeket kiegészítőén az elsősorban egyéni jellegű, ön* álló tudományos diákköri munkával, azaz a kutatóképzés első lépcsőjével.

Felsőfokon a közvetlen Oktatói munka jó kiegészítői a Műszaki Egyetemen belül az építészmérnöki karon az épületgépészeti tanszék II. a vízellátási szerelési munkákat, az építőmérnöki karon az ásvány- és földtani, valamint a geotechnikai tanszéken főleg a felszín alatti vízkérdéseket, a gépészmérnöki karon az áramlástani tanszék a hidraulikai kérdéseknek egy másik oldalát az épületgépészeti tanszék I. a már említett vízellátási szerelési munkákat, a Mezőgazdasági Géptani Tanszék a talajok vízháztartásának eredményes gépi alakítását, a vízgép tanszék a hidraulikai kérdéseknek már említett más oldalról való megvilágításán túl a vízgépek (szivattyúk és turbinák) elméleti és gyakorlati kérdéseit; a közlekedési karon a gazdaságmérnöki szak a hidroökonómia számos feladatát több kitűnő diplomamunkán át alakítják és fejlesztik.

A vegyészmérnöki karon a mezőgazda-20