Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1982 / 8. szám
Az öntözött földek ajándéka a gyapot gyönyörű látvány tárul elénk: a Csircsik folyón épített erőműrendszer egyik tározója. Szédületes mélységben. Felszíne moccanatlan, vizében kristálytisztán tükröződnek a szemközti hegyek csúcsai. Gátja 100 m magas. És megyünk tovább, egészen odáig, ahol már nincsenek zöld rétek, legelésző nyájak, csak égbe nyúló hófödte hegycsúcsok, szikrázó napfény és végtelenül tiszta levegő. 1000—1200 m magasságban télen ez a taskenti „síparadicsom". A Nagy Csimgánon voltunk, valahol a Tiensán előhegyeiben, mint megtudtam, egy ugrásra a kazahok, kirgizek földjétől. Taskentben esteledett, mire hazaértünk. Vendéglátóim meghívását már nem fogadtam el, de élménybeszámolót tartottam a társaimnak. Másnap négyen taxit béreltek, és ugyanazon az útvonalon, amelyen mi, felmentek a tározó tóhoz, sőt tovább, a hófödte hegyek aljáig . . . Mit lehet tudni, talán mi voltunk az első magyarok, akik azon a helyen virágot szedtünk a Tiensán előhegyeiben ... Alföldi Erzsébet Л vízügyi felsőoktatás időszerű kérdései Vízügyi felsőoktatási konferenciát tartott 1982. októberében a Magyar Hidrológiai Társaság. A konferencián több mint félszázan vettek részt, köztük neves külföldi vendégek is. Az UNESCO képviselője mellett egy-egy jeles lengyel, finn és cseh szakember is megjelent a konferencián. A megnyitó beszédet dr. Breinich Miklós az OVH elnökhelyettese tartotta. — Miről tárgyaltak a konferencián, s milyen eredményt könyvelhetünk el? — erről kérdeztük dr. Wisnovszky Ivánt, az OVH oktatási osztályának vezetőjét, a Magyar Hidrológiai Társaság oktatási bizottságának elnökét, aki ,,A vízépítés és vízgazdálkodás felsőoktatási igényei" címmel tartott bevezető előadást. — Két témakör kapott hangsúlyt. Az egyik a közegészségügyi mérnökképzés, a másik a jól összehangolt többszintű mérnökképzés kérdése. — Mit kell értenünk közegészségügyi mérnökképzésen? — Talán azzal kezdeném, hogy Európa legtöbb országában már folyik közegészségügyi vagy egészségügyi mérnökképzés. Lengyelországban például Egészségügyi Mérnöki Intézet működik a wroclawi Műszaki Egyetemen. Nálunk más a helyzet. A Budapesti Műszaki Egyetem elődintézményeiben a képzés fő irányai a földmérés, a vizszabályozás és a lecsapolás voltak. A hazai mérnökképzés kezdetétől eltelt kétszáz év alatt változtak a vízzel kapcsolatos műszaki-gazdasági igények. Az igények kielégítésének műszaki szakemberei ezzel a fejlődéssel lépést tartottak, megismerve az egyetemen az előrelátó gondolkodást és az erre épülő műszaki-gazdasági döntés képességét, valamint a műszaki megoldás tervezését és megvalósítását. Az utóbbi évek felgyorsult fejlődése szükségessé tette, hogy a vízi környezettel foglalkozó mérnökök egy része ne csupán a létesítés műszaki-gazdasági feladatait legyen képes ellátni, hanem az építő ismeretek mellett (vagy részben helyett) sajátos biotechnikai tudásra alapozva legyenek képesek megoldani a vízgazdálkodás és településgazdálkodás műszaki-gazdasági feladatait. Ennek a képzési hátterét csak késve és korlátozottan alakította ki a Budapesti Műszaki Egyetem, nem véve figyelembe, hogy az Építőmérnöki Kar alkalmasabb elnevezéssel, megfelelő oktatási környezet e feladat megoldására. Ehhez észre kellene venni, hogy ennek a Karnak a jellegzetessége nemcsak az építőismeret, hanem az emberi környezet infrastruktúrájával, (hátterével) kapcsolatos műszaki-gazdasági ismeretek köre is: így a közlekedésé, a vízellátásé, csatornázásé, a víz- és szennyvíztisztításé, valamint a településgazdaság további területéről: a fűtésé, a melegvíz-ellátásáé, a hulladékgazdálkodásé és a köztisztaságé. A felsorolt és teljesítetlen igények időszerűvé teszik a közegészségügyi mérnökképzés létrehozását Magyarországon is. Ez a képzés felölelné a vízellátás, a csatornázás, a víz- és szennyvízkezelés, a szilárd hulladékeltávolítás, a melegvízellátás és a fűtés technológiai ismereteit. — Mi lenne a javasolt megoldás? — A konferencián elhangzott előadások és hozzászólások alapján azt mondhatjuk, hogy a BME-n kell előre lépni. Az építőmérnöki karon — mint sok helyütt Európában — a meglevő négy szak mellett ki lehetne alakítani a közegészségügyi mérnöki szakot. Ez fejlődő életünk követelménye, s minél tovább várunk vele, annál nagyobb árat fizetünk az elmaradásért. Egyébként nekünk már ötven végzett közegészségügyi mérnökünk van az országban — ők az említett wroclawi intézetben szerezték meg diplomájukat. A konferencia szükségesnek ítélte, hogy a BME építőmérnöki karán folyó vízépítő mérnökképzés fejlesztését ne akadályozzák a hagyományokhoz való túlzott ragaszkodásból származó kari követelmények. Lehetővé kell tenni a fokozódó bonyolultságú vízgazdálkodáshoz szükséges alap-, és szakismeretek kellő mértékű oktatását. Az egyetemi oktatószemélyzet kellő rotációjának módszerét is meg kell találni. Szükséges a tervezési, építési és üzemeltetési gyakorlattal rendelkező szakemberek oktatóvá nevelése és a főhivatású oktatók közé állítása. Több más finomítás is elkerülhetetlennek látszik a felsőoktatás területén. Ide tartozik az idegen nyelvek eredményes elsajátítása, az új dolgozó-képzési és továbbképzési módszerek feltárása, a továbbképzés óracentrikusságának megszüntetése, helyette a hatékonyságcélzat előtérbe állítása. — Említette a többszintű mérnökképzés problémáját. — A hazai felsőoktatásban kialakult a főiskolai, az egyetemi és a szakmérnökképzés. A vízügyi társadalom kérdése is: a szorosabb összehangolás a képzési szintek között. Itt is át kellene törni az egyetemi hagyományokhoz való ragaszkodás falát. A konferencia résztvevői egyetértettek abban: sürgősen kialakítandó a vízgazdálkodási (vízépísi) üzemmérnökképzés, az okleveles mérnökképzés és a mérnöktovábbképzés egységes, egymásra épült módja, természetesen a szakterület sajátosságainak figyelembevételével. A konferencia ajánlása szerint az egységes rendet megalapozó javaslatot többlépcsős vita során kell döntésre érlelni, hiszen ez a javaslat több felsőoktatási intézményt érint. K. Cs. 9
