Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)
1982 / 7. szám
zeit megfelelő műszaki, közegészségügyi beavatkozásokkal szükséges elhelyezni. Az ezredfordulóra az ipar használt- és szennyvízkibocsátása évi 10 milliárd m3 körül várható, melyből 9 milliárd m3 villamosenergiaipari hűtővíz. Az ipari vízhasználókkal szemben érvényesíteni kell azt a követelményt, hogy a használt- és szennyvizeiket csak megfelelő tisztítás után bocsáthassák a befogadókba. A közcsatornahálózatba csak olyan előtisztított szennyvizeket bocsáthatnak, melyek sem a csatornahálózatban, sem a közműves tisztítási folyamatban káros következménnyel nem járnak. Célszerű megkezdeni, illetve fokozni a hasznos anyagok visszanyerését a szennyvizekből és a tisztított ipari szennyvizek újrahasznosítását. A mezőgazdaságból származó szenynyezés — főleg az erőteljes kemizálás hatása és a nagy állattartó telepek — terheli mind a felszíni, mind a felszín alatti vizeket és azokban nem kívánatos folyamatokat indít meg. Az ebből adódó szennyezések elhárítása az érdekeltek közös feladata. A mezőgazdaságban tovább fejlődő melléküzemági ipari tevékenységek az ipari üzemekkel esnek egy elbírálás alá. A szennyvíztisztítás ezeknél is a termelési folyamatok elmaradhatatlan részét képezi. A szennyvíztisztító kapacitások fejlesztését a vízminőség szempontjából súlypontokat képezve, a legkritikusabb helyekre koncentrálva kell végrehajtani, számba véve az egyes befogadók terhelhetőségét. Bővíteni kell azokat — a ma még csak szórványosan alkalmazott — lehetőségeket, amelyeket a szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági és erdőgazdálkodási hasznosítása nyújthat. Az utóbbi időben a vízkárok elleni védekezés jelentős tartalmi változáson ment át, ez a változás az elkövetkező időben általánossá válik. A korábbi, egy célú, vízkárelhárítási beavatkozásokat, több célú megoldások váltják fel, melyek a kárelhárítás mellett különféle hasznosítási célt is szolgálnak (vízkészletezés, talajvízháztartás-szabályozás, vízminőség-védelem, ökológiai hatások). Az ország árvízvédelmi rendszerének kialakítása, mind eszközeit, mind szervezetét tekintve hosszú történelmi időszak eredménye. Világviszonylatban is rangos helyet foglal el. Az árvízvédelmi művek hosszú távú kiépítési programja előirányozza a fő védvonalak oly mérvű megerősítését, hogy átlagosan a 100 évenként, különösen magas fokú árvízvédelmi biztonságot igénylő területeken (Budapest, Győr, Szeged stb.) az 1000 évenként egyszer előforduló árvizek ellen nyújtsanak védelmet. A fejlesztési célkitűzések megvalósításával az ország elsőrendű árvízvédelmi vonalainak hossza 4260 km lesz. A megoldandó feladatok műszakilag meghatározottak, a megvalósítás ütemezését — a rendelkezésre álló anyagi erőforrások mértéke alapján — az egyes ötéves tervekben lehet meghatározni. A folyók és tavak szabályozásának is egyik jelentős feladata az árvízveszély csökkentése. Emellett nem kevésbé jelentősek a vízkészletgazdálkodási és víziútfejlesztési feladatok sem. Az ország vízrendezési helyzetét is alapvetően a kedvezőtlen természeti adottságok határozzák meg. A célkitűzés az, hogy 2000-re a főművek szivattyúkapacitása mintegy 800 —850 m3/sec-re növekedjék, a belvízrendszerek kiépítettsége országosan érje el a 35—37 l/s . km2 értéket. A hosszú távú tervidőszakban a hasznos vizek visszatartását, tározását és a káros vizek elvezetését az egyes művek tervezésénél egymással összehangoltan, a komplex üzemi meliorációval is egységes rendszerben kell megoldani. Ezzel esetenként szabályozhatóvá válik a talaj vízháztartása, ami egyik feltétele annak, hogy a mezőgazdaságban a termelékenység és hatékonyság növekedjék, a termelés biztonságosabb legyen. A hegy- és dombvidéki területek vízfolyásmedreinek rendezését tovább kell folytatni, különös figyelemmel a talajvédő vízrendezési beavatkozásokra. E feladatok megvalósításának kiemelt szerepe van a több célú tározók létesítésénél. Az előrejelzett vízszükségletek és a vízgyűjtőkön számba vett vízkészletek ismeretében biztonsággal állapítható meg, hogy műszakilag megteremthető a szükséglet—készlet egyensúlya. Az ezredfordulóra prognosztizált frissvízszükségletek a következők: Ipar abbő'1: villamosenergiaipar Települések ebből: lakosság Mezőgazdaság Népgazdaság összesen: 10,5 milliárd m3/év 9,3 milliárd m3/év 1,1 milliárd m3/év 0.8 milliárd m3/év 1,7 milliárd m3/év 13,3 milliárd m3/év E vízszükségletet a felszín alatti készletekből 2,1 milliárd m3 és a felszíni készletekből 11,2 milliárd m3 kitermelésével lehet biztosítani. A számított frissvízszükségletek a két nagy vízgyűjtő terület szerint várhatóan a következőképpen oszlanak meg: Duna Tisza összesen összesen milliárd m3/év 9,0 4,3 13,3 Megoszlás %-a 66,0 34,0 100,0 A Tisza-völgy természetes és már kialakított mesterséges vízszétosztó rendszere (a Keleti és Nyugati Főcsatorna, a Tiszalöki Vízlépcső, valamint a Nagykunsági és a Jászsági Főcsatornák a Kiskörei Vízlépcső rendszerében) a tervezési időszakon túli időre is biztos alapot ad. A Duna-völgynek a Dunától távolabb eső területein a vízkészlet szétosztását általában csak az ott képződő készletekre lehet gazdaságosan alapozni. Ezért a tározásnak e területen is jelentősége van. A Mura és a Dráva vízkészleteire alapozva a gazdasági szükségleteknek megfelelő regionális víztermelő-szolgáltató rendszerek építhetők ki. A nyersvíz nagyobb térségekre történő szállításának igénye — a szükségletektől függően — a Tisza-völgy irányába és a Duna—Tisza közti hátságon merülhet esetleg fel. A vízfogyasztás növekedésével közel arányosan növekszik a felszíni vizekbe visszavezetett használt- és szennyezett vizek mennyisége is. A vízgyűjtőn felül levő országokból érkező vizek minőségében jelentős változásokkal, lényeges javulással nem lehet számolni. Ezt az eddigi két- és többoldalú tárgyalások eredményei és érvényben levő megállapodások is alátámasztják. A Duna vízgyűjtő területén összességében ugyan a felszíni vizek szervesanyag-terhelése csökken, de a kisebb vízgyűjtő területeken a terhelés növekedése is várható. A Tisza egész hazai vízgyűjtőjén a felszíni vízkészlet fokozatos szennyeződésével kell szembenéznünk. A Dráva vízgyűjtő területén jelentős változást nem lehet előre jelezni. A vizek minőségének lényeges javulása az ezredfordulóig csak egyes térségekben lehetséges, s a felszíni készletek szennyeződésének csökkenése lassú ütemű lesz. összességében megvan a reális alapja annak, hogy a vízgazdálkodás — népgazdaságilag növekvő ráfordításokkal — az ország természeti adottságai alapján a népgazdaság és a társadalom indokolt, okszerű vízszükségletét ki tudja elégíteni. A TERVCÉLOK VÉGREHAJTÁSÁNAK ESZKÖZ- ÉS FELTÉTELRENDSZERE A vízgazdálkodás — termelő infrastrukturális jellegéből adódóan — a népgazdaság egyik leginkább beruházás-igényes ága. A vízgazdálkodásban egy foglalkoztatottra mintegy 2 millió Ft értékű állóeszköz jut. Az ágazat állóeszközállományának értéke jelenleg közel 160 milliárd forint, a népgazdaság összes állóeszközállományának 5— 6 %-a. Állóeszközeinek évi átlagos növekedési üteme az elmúlt két évtized alatt évenként 5—7% között volt, s az eltelt tíz évben közel megduplázódott. Az ágazat belső arányainak — a növekvő társadalmi-gazdasági igények hatására — változása a víziközművek irányába folytatódott, a vízminőség-védelem és a környezetvédelem súlyának növekedése következtében. A VI. ötéves tervidőszak vízgazdálkodási beruházásainak mintegy háromnegyede már e célok megvalósítását szolgálja. Az ágazat állóeszközeinek mintegy fele a vízellátás, szennyvízelvezetés és -tisztítás, a fürdőszolgáltatás feladatait szolgálja, közel 40% az árvízmentesítés, folyamszabályozás, vízrendezés célját elégíti ki, mintegy tizede pedig az állóeszköz tervszerű fenntartását, karbantartását, rekonstrukcióját, valamint a beruházások egy részének kivitelezését. A vízgazdálkodás fejlettségi szintjéből, valamint a népgazdaság jelenlegi 8
