Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)

1982 / 7. szám

tizedekben a jelenlegi készlet és szükséglet egyensúlyt megvalósító alaplétesítmények (tározók, duzzasztóművek, vízátvezetések stb.) jórészt megépültek. Az extenzív fejlesztési lehetőségek beszűkülése miatt ezeket ma már ki kell egészítenünk a vízigényszabályozás újabb eszközeivel, úgymint a racionális vízhasználati módszerek tudatos alkalmazása, a használt vizek visszaforgatása stb. Mindezek a vízhasználatok növekedési ütemének csökkentését is eredményezik.

Vízellátás, szennyvízelvezetés és -tisztítás, fürdöszolgáltatás

A közműves vízellátásban ma és a jövőben egyre nagyobb problémát okoz a helyi vízkészletek kimerülése és a vízbázisok veszélyeztetettsége, sok esetben minőségi romlása. A VI. ötéves terv során — egyben a hosszú távú tervidőszakban is — ezért:

— növekszik a regionális víztermelőszolgáltató rendszerek szerepe, mert a térségek nagy részének ellátása csak így lehetséges, a meglevő ellátórendszerek vízpótlásának sincs más útja;

— továbbra is alkalmazni kell azokat a helyi, egyszerűbb műszaki megoldásokat, amelyek egyes kisebb térségek átmeneti, esetleges végleges ellátására alkalmasak lehetnek;

— egyes településeken a rendelkezésre álló vízmennyiség elégtelensége miatt átmenetileg alacsonyabb szintű — közkutas — ellátási formák alkalmazása is szükséges lehet.

1985-re a lakosság 81—83%-a (8,6— 8,8 millió fő), a lakásállomány 59— 60%-a (2,3—2,4 millió lakás) részesülhet közműves vízellátásban. A vízellátás továbbra is fejlődik a fővárosban, az ipari központokban, a megyeszékhelyeken és a városokban. A községek népességmegtartó képességének növelése érdekében folytatódnak a jól bevált víziközmű társulati munkák. Ennek keretén belül mintegy 500 közegészségügyileg veszélyeztett település — közel 300 ezer lakos — ivóvízellátásának megoldására kerülhet sor. A közműves vízműkapacitás mintegy napi 600 ezer m3-rel növekszik.

A tervidőszakban meg kell őrizni azt a pozitív tendenciát, hogy a vízminőség romlásának üteme csökken. A közcsatornahálózatba bekapcsolt lakások (1,4 millió lakás) aránya mindössze 35— 37%-ra nő, ami évi átlagban 40 ezer lakás bekötésének felel meg. Azokon a területeken, ahol csatornahálózat építésére — gazdasági okok miatt — nincs lehetőség, a környezetkímélés lehetséges módja az előírásoknak megfelelő egyedi elhelyezés. A csatornázott települések jelentős részén még nincs kielégítő szennyvíztisztítás. Ezért igen nagy súlya van a szennyvíztisztítás fejlesztésének.

A szennyvíztisztítókat a Balaton vízgyűjtőjén, a Duna felső szakaszán, a Tata térségi karsztterületek védelmével összefüggésben az észak-dunántúli nagy városokban, a fővárosban és a budapesti agglomerációban, a Felső- és Közép-Tisza vidék ipari központjaiban, a megfelelő befogadóval nem rendelkező alföldi és dél-dunántúli városokban, a kiemelt vízminőség-védelmi területek érdekében kell fejleszteni. Megteremtettük a feltételeit, hogy a kisebb települések szennyvíztisztítása egyszerűbb és olcsóbb típustelepekkel legyen megoldható. A VI. ötéves tervben napi 400 ezer m3-rel szükséges fejleszteni a szennyvíztisztító kapacitást. 1985-ig nincs reális lehetőség a vízellátás és csatornázás közötti aránytalanságok megszüntetésére.

Az ipari frissvízhasználat 1980-ban mintegy 3 milliárd m3, a népgazdaság frissvízhasználatának 60—65%-a, A vizek szennyezésének pedig mintegy 75%-a ipari eredetű. Ezért az ipar vízhasználatában tovább kell ösztönözni a korszerű vízigény- és vízminőséggazdálkodást. A vízigény növekedésének jelenlegi évi 0,9%-os üteme ne gyorsuljon. Az ipari szennyvizek tisztítását elsősorban a hulladékok kinyerésével és újbóli felhasználásával kell fokozni. Ennek érdekében fokozottabban és gyorsabban vegyék igénybe a kutatás, műszaki fejlesztés eszközeit a külföldön bevált megoldásokat. Az ipari üzemi belső vízgazdálkodás ésszerűsítését tovább kell fejleszteni, összhangban a területi vízgazdálkodási feltételekkel és lehetőségekkel. E feladatot az ipari termékszerkezet-váltás során szükségessé váló rekonstrukciókhoz és technológiai módosításokhoz igazodó tervszerű együttműködéssel lehet végrehajtani.

Kiemelt fontosságú az előrelépés a Balaton vízminőségének védelmében. A tó teljes vízgyűjtő területére átfogó szennyvízelvezetési és tisztítási program készült, eszerint a VI. ötéves tervidőszak végére a szennyvíztisztító kapacitás a jelenleginek másfélszeresére növekszik. Annak az elhatározásnak a megvalósítására, hogy a Balatonba még tisztított szennyvizet se vezessenek, ezek mintegy 40°/o-a más vízgyűjtőre lesz átvezetve, s 20%-a pedig csak közvetve (lápon keresztül) juthat a tóba. A Keszthelyiöböl és a déli part terhelésének lényeges csökkentése érdekében megkezdődött a Kis-Balaton vízvédelmi rendszer építése. A vízminőségi célú kotrásokból kikerülő anyag a roncsolt öblök, partrészek rendezésénél hasznosul.

A teljes vízgyűjtő terület településeinek, gazdaságának fejlődése meghatározza a tó vizének minőségét. A ma már megteremtett irányítási, gazdasági és egyéb szabályozási eszközöket úgy kell alkalmazni, és továbbfejleszteni, hogy az eddiginél kedvezőbben hassanak a tó vizének minőségére.

A már folyamatban levő intézkedések eredménye, hogy — a jelenlegi állapotban — a Balaton idegenforgalmi vonzása változatlan, amit a látogatók számának a tervezettet még ma is meghaladó növekedése jelez. Mindez azonban nem nélkülözheti, hogy a Balatont „használók" és az ott élők, gazdálkodók őrizzék a tisztaságot, a rendet. Egyrészt azért, mert a víz szennyeződése a partról, a vízgyűjtőről származik, másrészt azért, mert a rend, tisztaság hiányában a benyomás a „piszkos Balaton” marad.

A fürdőellátásnál csak a nemzetközi és az országosan kiemelt jelentőségű fürdők mérsékelt fejlesztése és részben egyes fővárosi fürdők rekonstrukciója

volt előirányozható. A fejlesztések eredményeként nem lehet számolni a csúcsidőszaki zsúfoltság reális csökkenésével, összességében a fürdők üzemeltetésének műszaki-gazdasági feltételei nem teszik lehetővé a szolgáltatás színvonalának érdemi növelését.

Vízkárelhárítás

Az árvizek és a belvizek kártételeinek megelőzése, elhárítása, a lakosság élet- és vagyonbiztonsága, a növekvő nemzeti vagyon védelme és a termelési folyamat zavartalansága érdekében — a kormány döntéseinek megfelelően — folytatódik a védelmi művek további kiépítése és erősítése, a védekezés eszközeinek korszerűsítése. Mivel gazdasági helyzetünk nem teszi lehetővé a kiépítési ütem számottevő gyorsítását, a feszültségek csökkentésének lehetséges módja a mindenkori legveszélyeztetettebb területek fejlesztése. Az előző tervidőszak tapasztalatait figyelembe véve, elsősorban a tiszai és Körös-völgyi töltések megerősítésére kerül sor. A fejlesztések keretében az előírt méretre kiépített árvízvédelmi töltések hossza mintegy 190—220 km-rel növekszik, amivel az összes, előírt méretre kiépített töltés hossza eléri a 64—65%-ot.

Az árvíz elleni védekezés kockázata ésszerű mértéken túl nem, vagy csak aránytalanul nagy gazdasági áldozattal csökkenthető. Ezért nemcsak a kellő biztonságúra még nem kiépített, hanem az előírt méretű töltéseken is szükséges a szervezett védekezés. Ez megköveteli a védekező szervezet ütőképességének növelését, anyagi-technikai eszközeinek folyamatos korszerűsítését. Hatékonysága a tudományos háttér — főleg az előrejelzések — révén fokozható.

Az ország síkvidéki területeinek mély fekvésű részein mintegy 41 ezer km2-en, a csapadékvizek ismétlődően elöntéseket okozhatnak. A talajvízszint az Alföld nagy kiterjedésű területein — időszakonként — a felszínhez közel van. E területeken már kisebb csapadék is felszíni vízborításhoz vezet. Az elöntések által okozott közvetlen károkon felül igen jelentősek azok a károk, amelyek a talajok túItelítődése miatt keletkeznek, s rontják a termelés biztonságát.

A belvizek elsősorban a mezőgazdaságot károsítják, azonban településeket, közlekedési, ipari és más létesítményeket is veszélyeztetnek.

A mezőgazdasági termelés fejlődésével a veszélyeztetett érték jelentősen megnövekedett, a magasabb termelési színvonal kárérzékenysége mindinkább sürgeti a talaj vízháztartásának szabályozását. A földterületek rendezése, a termelési technológiák fejlődése, a kemikáliák és a gépesítés alkalmazása a vízháztartás szabályozásával szemben magasabb követelményeket támaszt. A korábbi, kizárólagosan a kárelhárításra összpontosító szemléletet felváltja a vízháztartás átfogó szabályozásának a meliorációhoz szervesen kapcsolódó igénye.

A vízrendezés alapvető célkitűzése tehát a csapadék optimális hasznosítása és csak a helyileg nem hasznosítható felesleges, káros vizek rendezett elvezetése.

6