Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)

1982 / 6. szám

függően attól, hogy az esetenként ellentétes érdekeket, célkitűzéseket menynyire lehetett egyeztetni, összhangba hozni. Az általánosítás egyébként azzal a veszéllyel is jár, hogy megkérdőjelezi a teljes Duna-szakaszon a múltban végrehajtott szabályozási munkálatok szükségességét, eredményességét, helyességét, és úgy gondolom, hogy ez tévútra vezetne. A korábbi években épült szabályozási műveket tehát — amelyek célja elsősorban az árvizek, a jég zavartalan levezetésének, az igényelt hajóút-méreteknek biztosítása — meglevő adottságként kellett és kell kezelni a jövőben is a víznyerő bázisok kijelölésénél.

A középvízi meder egyik vagy mindkét oldalán épült vagy épülő vezető, illetve párhuzamművek, a folyó sodorvonalának természetes ritmusú kanyargása miatt, nem elégíthetik ki a mindkét partra telepitett víznyerő kutakra vonatkozóan azt az igényt, hogy egyenlő mértékben kapjanak frissvíz-utánpótlást, különösen érvényes ez azokon a folyószakaszokon, ahol az időközben megnövekedett hajózási igények kielégítése céljából terelősarkantyúkat kellett építeni a meder egyoldali szűkítésére, mélyítésére. E sarkantyúk hatása egyidejűleg lehet kedvező a kutak vízminőségére és mennyiségére, annál a partnál, ahová az áramlás átterelődött és így erőteljesebbé vált, de lehet kedvezőtlen is ott, ahol ezek a művek — céljuknak megfelelően — elősegítik a hordalék lerakódását, a sarkantyúközök feltöltődését, a parti zátony képződését. Erre a helyzetre mutat be példát a Duna 1675—70 fkm közötti szakaszára vonatkozóan az 1. sz. ábra. Amennyiben víznyerő kutakat ilyen partszakaszra telepítettek és ezek üzemeltetése, védelme az általános vízgazdálkodási érdekeket meghaladóan a jövőben különleges megoldásokat, beavatkozásokat igényel, megfontolandó, hogy ezért a kút üzemeltetője, tulajdonosa költséghozzájárulást fizessen.

A kotrások hatásának vizsgálatánál mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy az érintett Budapest feletti Duna-szakaszon elsősorban nem folyószabályozási célú kotrásokat végeztek, hanem csaknem kizárólag építőanyag-ipari kotrásokat. Folyószabályozási, azaz gázlókotrásra csak az 1950-es évek közepén és az 1960-as évek végén került sor Vác és Göd térségében, a sarkantyúk kiépítésével egyidőben, nem nagy mennyiségben. Ennek kedvezőtlen hatását nem érzékelték, a közölt adatok szerint.

Ugyancsak nem érzékelték azoknak az ipari kotrásoknak a hatását sem. amelyeket kb. 1960-tól az 1970-es évek közepéig végeztek a Budapest feletti szakaszon, mivel ezeknek a helyét a 180—200 m széles hajóútban jelölték ki és így a kotrás a medernek csak mintegy a fele szélességére terjedt ki. E kotrások mennyisége pedig az elmúlt kb. 15 évben elérte a 15—18 millió m3-t. E nagy mennyiségű kotrás hatására 40—60 cm-es vízszintsüllyedés következett be, főként a Vác feletti sza* A hivatkozott fényképek lopunk borítójának 2. oldalán láthatók.

kaszon, a kisvízhozamok tartományában, azonban ennek következményeként káros vízminőség, vagy vízmennyiség-változást ebben az időszakban nem mutattak ki.

E példák és tények is igazolják, hogy az említett folyószabályozási beavatkozások hatását nem lehet általánosítani és egyértelműen kedvezőtlennek minősíteni. Helyes azért, hogy a parti szűrésű víznyerő helyeket egyedileg vizsgálták, e vizsgálatok kedvezőtlen eredményei nem is vitathatók, azonban olyan egyedi eseteknek tekintendők, amelyeknél a víz minőségének, illetve mennyiségének a kedvezőtlen megváltozását nem, vagy kizárólagosan a szabályozási beavatkozásoknak kell tulajdonítani. Az említett sok befolyásoló tényező miatt ugyanis olyan összetett folyamatról van szó, melynek hatását ma még pontosan nem ismerjük.

A kedvezőtlen beavatkozásként említett konkrét esetek, példák közül néhány kiemelten kezelt víznyerőhellyel kapcsolatban a következőket is szükséges megismerni:

1. Vác térségében a Révész szigetnél (az 1670—1684 fkm között) a jobb partnál levő sarkantyúk és a bal- és jobb parti mellékág-elzárások (1. sz. fénykép), továbbá a város előtti vezetőmű az 1948—52. években épültek, egyeztetett terv szerint, amelynél a vonalozás lehetőség szerint figyelembe vette a váci vízművek kívánalmait is. Hatásukra a meder kedvezően alakult, a partok mentén zátonyok képződtek a művek kiépítését követő néhány év alatt. A jobb parti sarkantyúk a sodorvonalnak a büki vízműszigethez való terelését segítik elő.

Az Alsógöd—Felsőgöd közötti szakaszon (1669—T676 fkm), amint ez az 1. sz. ábrán látható a bal- és jobb partnál levő sarkantyúk — így a surányi vízműnél levők is — az 1950—53-as esztendőkben épültek és egy részüket 1967—69. években felújították, kiegészítették. Mindkét szakaszon tehát a szabályozási műveket, azok mederalakító hatását, mint adottságokat már figyelembe kellett venni a kutak későbbi telepítésénél. (Lásd a 2. és 3. sz. fényképeket.)

A meglevő adottságokat természetesen figyelembe kell venni a szabályozósok tervezésénél is. A Duna Szob— Dunaföldvár kceötti szakaszára készült korszerűsített általános szabályozási terv, az illetékesek szakvéleménye alapján figyelembe veszi a parti szűrésű vízműtelepeket, a kijelölt vízbázisokat és így pl. a sződi két sarkantyú rövidítését is tartalmazza a vízműkutak számára kedvezőbb, új szabályozási vonalazásnak megfelelően.

2. További példaként „Az első nagy megrázkódtatásnak" minősítették a XIII. sz. káposztásmegyeri párhuzammű építését. A művet, amelyet 1922—23- ban építették meg azért, mert a Szentendrei sziget alsó végén a meder anynyira szétterült, hogy mélysége a hajózás részére kis-vízállások idején már nem volt elegendő. Ezzel a medret 400 m-re szorították össze, és azóta itt a mélység- és hajózási viszonyok kedvezően alakulnak.

A vízmű kútjaira kifejtett hatása egyébként nem volt ismeretlen a folyószabályozók előtt, mert Tory Kálmán „A Duna és szabályozása" c. 1952-ben megjelent könyvében már ezt olvashatjuk: „...a Fővárosi Vízművek vezetősége aggályainak adott kifejezést amiatt, hogy a párhuzammű és a hozzá csatlakozó keresztgát megépítése óta az ottani kutak közelében a meder feiiszapolódott és a kutak vízhozama csökkent," Ez a helyzet tipikus eset arra vonatkozóan, hogy sokszor ellentétesek is lehetnek az érdekek és bizony ilyenkor nem adódik minden érdekelt számára kedvező megoldás. Az említett párhuzamművel érintett Palotaszigeten, amint ez a 2. sz. ábrán látható, az 1980. év végén — I. ütem 1. szakaszaként — üzembe helyezett Észak-Pesti szennyvíztisztító telep hatásterületén például — tudomásom szerint — újabb parti szűrésű kutakat kellett használaton kívül helyezni. Ez már a Fővárosi Vízművek egyetértésével történt és bizonyságul szolgálhat arra, hogy milyen nehéz, vagy esetenként lehetetlen is, az egymásnak ellentmondó célkitűzéseket egyeztetni.

3. Az előzőkhöz hasonló példa a surányi vízműkutak helyzete is. Egyes kutaknál az 1673 fkm-nél épült balparti sarkantyúk kedvezően befolyásolták a vízminőséget (nyilván a kedvező áramlási térbe történt kúttelepítés miatt).

Más kutaknál viszont romlást észleltek az e szakaszon elvégzett mederkotrások következtében. A megállapítás szerint a kotrás súlyos sebeket ejtett a mederfenéken, a szűrőréteget eltávolította és a kívájt árkokat, gödröket a folyam iszappal rakta tele .., tönkretéve a kutak vízminőségét és az egész partszakaszt. Ez a megállapítás, a kis mennyiségű és a sarkantyúk közötti kis területet érintő kotrás hatásaként, véleményem szerint túlzottnak tekintendő!

Vízszennyeződést állapítottak meg a Margitszigetnél 1978 januárjában végrehajtott kotrás hatásaként is az itt levő parti kutakban, ha nem is olyan mértékben, mint a surányi vízműnél.

E példaként említett kotrások kapcsán ismételten hagsúlyozni kell, hogy e kotrásoknak a célja a népgazdaság, illetve közvetlenül Budapest főváros kavics építőanyaggal való ellátása. A főváros házgyárainak és egyéb üzemeinek évi kavicsigénye — a kotrást végző FOKA Vállalattól — kb. 2,0—2,5 millió m3. E jelentős kavicsmennyiség biztosításával kapcsolatoson az 1970-es évek közepén jelentkeztek problémák, amikor a VITUKl-val végeztetett vizsgálatok eredményeként ismertté vált a már említett 15— 18 millió m3 kavicsanyag eltávolításának a Duna közép- és kisvízi medrére gyakorolt kedvezőtlen hatása. A mederelfajulás megakadályozására szigorú ipari célú kotrási korlátozást, illetve tilalmat kellett elrendelnünk a Budapest —Dömös közötti, illetve a Budapest alatti Duna-szakaszon. 1976-tól kezdődően tehát minden érdekelt szerv (pl. Fővárosi Tanács Közmű- és Mélyépítési Főigazgatóság, Fővárosi Vízművek, Budapesti VÍZIG, FOKA Vállalat) bevonásával a kotrási helyek kijelölésénél arra törekszünk, hogy a főváros kavicsigényét a feltárt és megismert érdekek sérelme nélkül lehessen kielégíteni. Kény-2