Magyar Vízgazdálkodás, 1982 (22. évfolyam, 1-8. szám)

1982 / 1. szám

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hiva­tal elnökének 2/1978. OKTH sz. határozata Közép-Tiszai Tájvédelmi Kör­zet néven védetté nyilvání­totta a Tisza hullámterének Kisköre és Tiszaug közé eső, mintegy 8000 hektáros terü­letét. E rendelkezéssel Szol­nok megye egyik legszebb, növény- és állatvilágban ta­lán leggazdagabb része vált védetté. valami kimeríthetetlen bőség­szaruból kerültek a piacra a pákászok és madarászok gyé­kénykosaraiból. A csíkot hor­dókban, szekérre rakván tá­voli városokba is szállították, a mocsári teknős pedig még külföldre is eljutott. A nád nélkülözhetetlen építőanyag volt, a gyékényből viszont a háztartás számára készültek fontos eszközök. A rét eltar­tott embert s jószágot egy­aránt. Az egyre jobban fej­lődő mezőgazdasággal szem­ben azonban már nem állta a versenyt. Az ezerhétszázas években már gátak, határtöl­tések épültek. A mezőgazda­­sági területek árvízmentesíté­sét célzó vízi munkálatokat éppen a Közép-Tiszavidék jobbpartján kezdték. A Tisza szabályozásával a folyó ősi arculata végérvénye­sen megszűnt. A gátakon kí­vül rekedt mocsarakat lecsa­polták, termővé tették. A nád­erdők megszűntével eltűnt a mesés gazdagságú madárvi­lág. A folyót szegélyező tölgy­­szil-kőris ligeterdőket értékes fájuk miatt kiirtották, s a he­lyüket a hosszabb vízborítást is jól bíró értéktelenebb fájú fűz-nyár ligetek foglalták el. A radikális emberi beavatko­zás következtében egy má­sodlagos de még mindig ér­tékes táj alakult ki a hullám­térben. A madárvilág szem­pontjából fontos víz sem a közelebbi, sem a tágabb kör­nyékről nem tűnt el. A haj­dani mocsárvilág nyújtotta táplálékot a mentett oldali holtágak, öntöző- és belvíz­levezető csatornák, rizstele­pek némileg pótolni tudják. Minden bizonnyal ennek kö­szönhető, hogy a tájvédelmi körzet legértékesebb madár­lakói a régi mocsarak hír­mondái: bakcsók, kis kócsa­gok, üstökösgémek, szürke gémek és kárókatonák. MÚLTBATÜNÖ MOCSARVILAG A folyó szabályozása előtt vadvízország növény- és ál­latvilága hihetetlenül gazdag volt. Napjainkban talán csak a Duna-deltához hasonlít­ható, bár az elmúlt száz év vízrendezése azon is sokat változtatott. A Tisza e szakaszának haj­dani élővilágáról egyre ke­vesebbet tudunk. Tény az, hogy Szolnok város címerma­darául sem véletlenül válasz­tották a pelikánt. De nem csak pelikánok éltek itt óriási tömegekben, — hanem kó­csagok és darvak is. Díszes tollaikat, a mocsárban és a mocsárból élő pákászok hordták a városba. Nem is számított akkortájt legénynek az, akinek nem libegtetett a szél a kalapja mellett ezek­ből néhányat. Pontos adatok az élővilág­ról nincsenek, de hallatlan gazdagságuk nyomai fellelhe­tők régi írásokban. Szemtanú­ként Ralamb Kolos svéd kirá­lyi követ 1768-ban igy számol be a környéken tett látogatá­sáról: „Olyan fölös számban él itt a daru, vadlúd, túzok, vadkacsa és más kisebb szárnyas, hogy szinte elfedi a földet, és olyan tömegben re­pülnek akár egy felhő.” A „rét” — mert csak így hívták régen e mocsaras vi­déket — bőséggel ellátta a vad vidék lakóit. A madárto- A hullámtérrendezés során jas, a vadrece es ludfiak, mint megkímélt öreg tölgyfa A holtágak pusztulása az utóbbi években felgyorsult A VIDÉK MAI ARCA E tájvédelmi körzet növény­fajokban nem mondható túl gazdagnak, s a növényritka­ságok is hiányzanak. Egyed­­sűrűségük azonban olyan nagy, hogy helyenként már­­már szinte a dzsungelre em­lékeztet. A növényvilág ősho­nos és mesterségesen telepí­tett fajokra osztható. Ez utób­biakhoz a nemesnyárasok és az évente vetett különböző mezőgazdasági haszonnövé­nyek tartoznak. Az őshonos vegetációval borított területek öt részre ta­golhatok: ligeterdők, holt­ágak, mocsaras rétek, száraz hullámtéri rétek és kubiker­­dőkr A ligeterdők fehér és feke­te nyárok, valamint fehér fü­zek alkotják. A régmúlt idők keményfás ligeterdőit ma már csak néhány öreg ko­csányos tölgy és magas kőris idézi. Ilyen erdők szegélyezik szinte megszakítás nélkül a folyót, ölelik körül a réteket és holtágakat. A parton és vízszéli tisztásokon szinte át­hatolhatatlan falat alkotva fut fel a fákra a ligeti szőlő. A legnagyobb és legszebb hullámtéri rét a Pélyi Madár­rezervátumban található, melynek legszebb ékessége a sehol másutt ilyen tömegben nem nyíló réti és vesszős fü­­zény. Lila virágai nyár dere­kára szőnyegként borítják be a rétet. A tájvédelmi körzet rend­kívül értékes részeit képezik a hajdani mocsárvilág utol­só hírmondóit rejtegető sze­líd szépségű holtágak. Saj­nos ezeknek a vadvizeknek a pusztulása az utóbbi években felgyorsult. A kőtelki Csatlón már alig van tündérrózsa, jóllehet néhány éve még szin­te teljesen elborította a vizet. A károsító okok felderítésére az idén elkezdődtek a kuta­­tásök. A Tisza hullámterében ma­radt mocsaras réteket az el­múlt évtizedekben szinte ki­vétel nélkül — a nagyobb legelőfelület érdekében — le­csapolták. A Pélyi Madárre­zervátumban azonban egyet sikerült megmenteni. Szeren­csére a lecsapolóknak itt csak a buzgalma volt nagy, TÁJVÉDELMI KŰRI 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom