Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-01-01 / 1. szám
EMBER. VÍZ. TÖRTÉNELEM ELSÜLLYEDT MILLIÓK Zord idők jártak a XVIII. század végi Európára. Napóleon seregei meneteltek keresztül-k-a sül az országhatárokon, megszállták Belgiumot, Hollandiát, megváltozott Európa térképe, nyomorúság, pusztulás jelezte a „dicsőséges hadaik" útját. Ebben a történelmi zajlásban a hollandiai tengerentúli kereskedelmet Hamburg szerezte meg: az egykori Hanzaváros rövid idő alatt Észak-Európa legforgalmasabb kikötője lett. Francia hadihajók tartották blokád alatt az európai partokat, de a hamburgi és amerikai hajók hordták-vitt'ék az árut. A csempészet is félvirágzott. A zavartalan kereskedelemhez azonban a hamburgiaknak nem volt elég készpénze. (A hitelleveleknek és más pénzt helyettesítő eszközöknek háborúban csökken a jelentősége.) Arany- és ezüstpénzre vo-lt szüksége a hamburgiaknak. Az angol bankok 30% 'kamatot kértek. Azok az európai államok, amelyekkel Napóleon szövetséget kötött — ami persze kényszerített szövetség volt —, áruínségben szenvedtek. Ekkor dolgozták ki például a kieső nádcukor helyett a répacukor gyártását. Hamburg Franciaország ellensége maradt, tehát Anglia barátságára számíthatott. Kereskedelmük megsegítésére az angol bankok 1799 októberében 24 millió tallér értékű hordókba zárt vert arany és vert ezüst ércpénzt indítottak útnak Hamburg felé. A jól felfegyverzett Lutine fregatt 300 főnyi tengerészkatonájával és ütegeivel ellenállhatott a kalóz támadásoknak. Természetesen az egész vállalkozást titokban tartották. A Lutine tehát elindult, kezdetben kedvező széllel haladt, de Helgoland magasságában félelmetes vihar kapta el, és a holland partok felé sodorta. A Zuidersee torkolata közelében a hajó homo'kpadra futott, felborult és elsüllyedt. Háromszáz főnyi személyzetéből ketten menekültek meg. A két partra vergődött matróz elmondta, mit vitt hajójuk. Gondolható, hogy Napóleon hívei örvendtek az angolok veszteségének, és erősen remélték, hogy a milliókat kimentik a hajóból. Az angolok nem gondolhattak mentésre, hiszen a holland partok előtt francia hadihajók cirkáltak. A londoni bankárokat nem érte veszteség, hiszen jól bebiztosították a szállítmányt, de a biztosító vállalat annál inkább remélte, előbbutóbb vissza szerzik az elvesztett aranyat—ezüstöt. Az odaveszett 300 angol tengerész a bankárokat nem érdekelte. A Lutiine nem süllyedt mélyre, apálykor néhány méter magasra kiemelkedett a víz tükre fölé. A hollandok egyelőre nem törték magukat, talán remélték, hogy Napóleon csillaga lehanyatli'k és akkor a szállítmány az övék lesz. Két év múlva mégis hozzáfogtak. Hosszú csáklyá-kkal, horoggal felszerelt kötelekkel egymillió tallér értékű aranyat emelték ki. A leletmentést viharos időjárás szakította meg, ami a roncsot elmozdította helyéről és vastag Iszappal temette be. 1821-ben holland bankárok a Lutine kincseinek kimentésére vállalatot alapítottak. Hogy az angoloknak kedvezzenek, megállapodtak, hogy mindkét fél egyformán -részesedhet a nyereségből, ha egyformán részt vesz a mentésben. Egészen 1857-lg próbálkoztak kise'bbnagyobb de inkább kisebb sikerrel. Ekkor a tengeráramlás iránya megváltozott és lehordta a homokot a hajóroncsról. Az akkoriban feltalált búváröltözék és felszerelés segítségével félmillió tal'l-érnyi aranyat emeltek ki a roncsból. 1858-ban újból iszap alá került a már-már közelinek érzett zsákmány. 1900-ig még néhányszor próbálkoztak, 20 000 tallért kimentettek, de ekkor abbahagyták. 1911-ben újból megkezdték a mentést, ezúttal már egészen újszerű technikával. A mentőhajón gőzgéppel hajtott hatalmas centrifugális szivattyút szereltek fel. Úgy gondolták: a hajóból kiszívják az iszapot, amit aztán sűrű hálón át engednek vissza a tengerbe. A hálóban az aranypénzek, kisebb tárgyak fennakadnak. így gondolták . . . Meg is kezdték a szivattyúzást, de amennyit kiszívtak, a tenger ugyananynyi homokot visszahordott. Ekkor megpróbáltak egy 200 méter hosszú árkot vágni, hogy a roncsot a part közelébe vonszolják. Közben a búvárok átvágták a hajóoldalt, és megtapinthatták az aranyat rejtő hordókat. Ezúttal ismét az időjárás tett pontot a kutatás végére. Vihar kezdődött és újból homokkal te-metődött be a roncs és az árok. Az első világháború kitörése vetett véget a kutatásnak. Évtizedeken át nem szólt a krónika a Lutine-ról, míg napjainkban ismét felvetődött az ötlet. Most modern eszközökkel akarják megpróbálni azt, amit az előző nemzedékek nem tudtak végrehajtani. A tenger mérhetetlen értékeket nyelt már el. Regények, filmek szólnak romantikus hajóutakról, hajótörésékről, merész vállalkozásokról, mentési kísérletekről. Az is bizonyos, hogy -hiába fejlődött a technika, hiába fejlesztették ki a raffinált radar és ultrahangos -érzékelőket, a tengervíz hőmérsékletének figyelését, -hajók ma is pusztulnak, kicsinyek, nagyok egyaránt. Hogy mennyi hajó pusztult el, kép érzékelteti, amely pár -évvel ezelőtt egy hajózási magazinban jelen-t meg. Szi-nte hihetelennek tűnik, hogy közel ezer gőz- és motonhajó, vitorlás süllyed el évente. A háborús veszteségek ezt a számot persze megsokszorozták a háború éveiben. A természeti és technikai okok mellett az emberi felelőtlenség is okozhat katasztrófáikat, mint például a Titanicét. A nagy — esetleg több mint százezer tonnás — olajszállító tankhajók pusztulása a tenger élővilágában, a parti üdülőhelyek használhatóságában okoz'mérhetetlen károkat. A hajóroncsokban kutató kincskeresőket elsősorban a nemesfém, a drága-24 Ennyi hajó süllyed el evente ...
