Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-02-01 / 2. szám
detése és az egykori mezőváros problémáit megértő, majd az országos gondokat hordozó alkotó ember, a világ terhét is magára vette. Egyetemes emberiben gondolkodott és cselekedett, amikor elemzéseit kibontakoztatta, következtetéseinek eredményeit pedig közkinccsé tette mindenki számára. Szomorú tények, hogy amikor mérlegeljük veszteségi istánk ijesztően szaporodó adatait, akkor döbbenünk meg, mekkorára sokasodott a korán elveszítettek serege. A népből jött nemzedéknek is, már egyik hírmondója volt mostanában Jócsilk Lajos, hiszen olyan szomorú a valóság számbavétele, mint amikor irtás szélén számlálja az ember a tegnap még erdő, itt-ott véletlenül elhagyott faóriásait. Nincsenek többé! Nagy korszak szállt velük alá, a népi Magyarország egykori felfedezőinek elmúlásával Farkaslalkától Érsekújvárig, a barmódi legelőtől az Ormányságig, átszőve a népet, nemzetet mindig az arcfrontos küzdelem terein, mindig a haladás oldalán. Lehet, hogy a művek egyikén-másikán megszállt a por, de ez csak tünet, mert a folytatáshoz mindig kellenek az alapok, a példák és Jócsik Lajos élete és munkálkodása is példa volt. Követésre való, igaz emberi példaadás. Fábián Gyula Jócsik Lajos közgazdász, író és szociográfus, a losonci gimnázium egykori „eminens" tanulója, alig 15 évesen csatlakozott a felvidéki magyar diákok falukutató mozgalmához. A „regős utaknak” nevezett első kiszállásaikhoz a munkás és paraszt származású „cserkész fiúik" valamennyien a prágai egyetemen tanuló magyar diákoktól kaptak iránymutatást és útravalót. A regős diákok ezek ismeretében jártak csoportosan faluról falura és útjaik során az idegen nyelvű iskolában tanuló magyarföldmunkás- és parasztgyerekeket gyűjtötték maguk köré. S ahol, és amikor csak lehetett, rég elfeledtetett játékra, népmesékre, népdalokra, versekre tanították őket. A falujáró diákok a magyar irodalom legkiválóbbjainak maradandó alkotásai iránt a „János Vitéz”, a „Toldi", a „Ludas Matyi" s más hősi balladákból előadott részletek bemutatásával is igyekeztek az ifjak érdeklődését felkelteni. Szórakoztató, nevelő munkájuk közben a helyi hagyományokról, népművészeti alkotásokról, szokásokról, népdalokról, mesékről stb. készítettek feljegyzéseket, s a magukkal vitt „Népismereti Kérdőív"-eket is kitöltötték. A losonci, az érsekújvári, a kassai és más felvidéki városok diákjainak a korabeli magyar népélet megismerésére irányuló itthoni — 1927—1931-ig — szellemi élet kiválóságai közül Móricz Zsigmond, Győrffi István, Illyés Gyula, Kassák Lajos, Kodály Zoltán, Kodolányi János, Szabó Dezső és mások írásai — melyek nagy részét a losonci diákok folyóiratában is közzétettek — újabb lendületet és bátorítást adtak. A kezdeti sikereken felbuzdulva a „falukutatást" kezdeményező prágai diákok levelet írtak Móricz Zsigmondnak és kérték, hogy a csehszlovákiai középiskolás fiatalok számára is írjon cikket diákköri vándorlásairól. A válasz, amint Móricz Zsigmond hagyatékából tudjuk, nem sokáig váratott magára. Az „írófejedelem" a „Gyalogolni jó” című írását ugyanis gyorsan és egyenesen Losoncra küldte, ahol az ifjúsági folyóiratban 1927 tavaszán azt közzé is tették. Balogh Edgár megállapítása szerint a felvidéki ifjúság mozgalma ...” mely ekkor már a középiskolákra is átterjedt, a kis írással csatát nyert a nemzedéki küzdelemben ...” S „Julián barát” miután Erdély újra sarjadt magyar életéről hírt adott, az anyaországiaknak, 1927. tavaszán a felvidéki városokat is végig látogatta. Országjáró és előadói kőrútján „az igazmondó író” Losoncra is ellátogatott s az alig 17 éves Jócsik Lajossal személyesen is megismerkedett. Felvidéki útjáról vissszatérve „úti kalandjairól" elsőként a „Pesti Napló" hasábjain közölte, hogy „ ... Ez a fiatalság felsőbb képzésre leginkább Prágába kerül, ahol aztán elenyésző vízcsöppé válik a nyelvek és fajok tengerében. Az ember azt hinné, hogy elvesztik erejüket, ellenállóképességüket és kitartásukat. S nem úgy van. Sok fiatal emberrel voltam együtt, s eleinte meg voltam lepve, hogy a sarjadozó ifjú lelkek mint komoly és meg bízató férfiak tárgyaltak velem .. Néhány évvel később 1931-ben, amikor a prágai Vencel tér egyik modern üvegpalotájában Móricz Zsigmond ismét találkozhatott a cseh és német egyetemen tanuló magyar diákokkal, s a nagy író a falukutató fiatalok beszámolóiból arról szerezhetett tudomást, hogy a cseh telepítésekkel gyarmati helyzetbe taszított Felvidéken, a fejlettebb szudétai országrészek ipari, pénzügyi, politikai és kulturális imperializmusa kíméletlenül maga alá gyűrte a Kárpátvidék elmaradottabb lakosságát. Megakasztotta az itt élő népek polgáriasodását és elsősorban a magyarságot lökte bele a gyors ütemű proletarizálódás örvényébe. Az író tiszteletére rendezett bensőséges előadói délutánon a diákok egymás után felálltak, bemutatkoztak, megmondták, hova valók, és beszámoltak szülőföldjükről. Valamenynyien arról beszéltek, hogy a nagyszabású telepítésekkel földönfutóvá tett falusi szegény magyarok erőteljesen szervezkednek a válsággal küszködő kisgazdák, szövetkezetek létesítésével. A Gorám völgyében az „egyke” elterjesztésével, a csallóköziek olcsóbb építkezésekkel próbáltak enyhíteni mind elviselhetetlenebbé váló helyzetükön. öreg este lett mire valahonnan Máramarosból az utolsó diák is befejezte felszólalását, melyben ő is a kisebb szórványokban élő magyarság hősies küzdelmeiről adott számot az író-hallgatónak és a diáktársainak. A koronatanú Balogh Edgár feljegyzése szerint ezután néma csend támadt... „Az író vendég felemelkedett, kezét összekulcsolta s körülnézett. A nyitott ablakon befújt a szél, megrezdült a bajusza". — Odahaza a mi ifjúságunk — mondta lágyan — üvegbúra alatt nevelkedik. Ti itt a viharban máris férfiak vagytok ..." ...1931-et írtunk akkor, s előttünk gomolygott teljes bizonytalanságban a későbbi jövő ... A csehszlovákiai burzsoázia által a haladó mozgalmakban részt vevő erőkkel szemben fölkavart vihar Jócsik Lajost is elsodorta néhány évre a Felvidékről. Ő azonban a franciaországi erőgyűjtés után néhány év múlva visszatért szülőföldjére. A megkezdett felfedező munkáját ott folytatta tovább. A nemzetiségi kérdésről és a kollektív gazdálkodásról írott nagyobb lélegzetű tanulmányát a Kolozsvárott megjelenő „Korunk” c. folyóiratban 1931-ben közölték első ízben. Visszatérésének kezdetétől a csehszlovákiai „Sarló" mozgalomnak egyik kiváló személyiségeként éveken át az első sorokban dolgozott, fáradozott a szegényparaszti és munkás származású fiatal értelmiségiek felkészítésén, s a földmíves nép sorsának jobbra fordításán. A nemzeti létért, fönnmaradásáért, s a nép emberibb, szabadabb életrendjéért küzdő élvonalbeli zászlóvivőkkel együtt a cseh burzsoá köztársaság hatósági szervei azonban 1938- ban őt is letartóztatják. A hosszabb ideig tartó vizsgálati fogság és a vallatások után pedig rendőrségi felügyelet alá helyezték. A Felvidék egy részének visszacsatolása után ő is Budapesten keresett és talált egy ideig némi menedéket. Itt rövidesen megírta és kiadták az „Iskola a magyarságra" című kötetét, melyet Móricz Zsigmond és a „Kelet Népe" írói, olvasói is elismeréssel fogadták. A hazatért felvidéki írók közül Jócsik Lajos „A Kelet Népe szerkesztőségében", Balogh Edgár „Julián barát a Felvidéken" c. írásaikban emlékeztek meg „a magyar valóság ijesztően részletes és pontos ismerőjének" itthoni, felvidéki, erdélyi missziós küldetéséről. Jócsik Lajos az említett címmel közzétett kevésbé ismert írásának olvasása közben arról győződhetünk meg, hogy a kiváló közgazdász-író, szociográfus és lapszerkesztő Jócsik Lajos 1930 utolsó és 1940 első éveiben az „összekuszálódott Budapest” társadalmi és politikai életének dzsungelében is meglepő éleslátással tudott eligazodni. Saját megfogalmazása szerint „...amikor a reakció és a kispolgár lázadása elérte tetőfokát". Tobzódásában a népi ügyből fajbiológiát a magyarság védelméből rosszul értelmezett és kijátszott fajvédelmet, a munkásszociál-politikából szabadidő-mozgalmat, a politikai meggyőződésből egy párt diktatúráját s a nép felemelkedésének vágyából a felforgató forradalmiság vádját torzította. Ugyanakkor a kül- és belpolitikai események, vélt különbségek, piszkos és tiszta érdekek annyira elmérgezték a szellemi életet, hogy két embert is lehetetlen volt közös ügyben összehozni. A nemzedékből Németh László, Veres Péter és Féja Géza állottak csak minden pillanatban Móricz Zsigmond lapja mellett segítségére és munkára készen. Mások elhúzódtak, közömbösekké lettek ..." Jócsik Lajos a szellemi erők szétszóródását, meghátrálását ezekben az években sem fogadta el maradandó állapotnak. Biztos volt a külső hatások mielőbbi megszűnésében. A költő szavai szerint „a legválságosabbnak vélt években a rombolás és pusztítás őrületének tobzódása idején is vas hittel, jó hátországgal" küdött tovább a rendíthetetlenek maroknyi csoportjában. Borbás Lajos 27
