Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-02-01 / 2. szám
NEMZETBEN GONDOLKODNI... i4 környezetvédelem első írója Jócsik Lajos halálhíre megrázóan érte ikortársait, barátait, hiszen úgy ismertük valamennyien: tele tervekkel, gondolatokkal új művek megírásán fáradozik, mert küldetése imtnár a környezetvédelem fontos ügye, melynek elsőként szegődött szolgálatába. Munkásságára emlékezve közreadjuk azokat az írásokat, amelyeket a jó barát, a mindig segítő harcostárs eltávozása ihletett, hogy vésődjék be az olvasók emlékezetébe: ő volt a környezetvédelem első írója, aki három kötetével ,,Az öngyilkos civilizáció", .^Környezetünk védelmében", „Egy ország a csillagon" beírta nevét azon kevesek nagyszerű sorába, akik megtanítanak bennünket félteni, óvni a természetet, a környezetet, a vizeket, a levegőt, az élet életterét. Nemzetben gondolkodni azt 'is jelenti, felelősek kell legyünk a holnapért és a civilizáció veszélyes ártalmaitól meg kell őriznünk a Földet, benne hazánkat. Nemrég még együtt ültünk a dolgozószobában, jó illatú pipafüst alatt és Jócsik Lajost szóra bírtam terveiről, készülődéséről. Kicsit restellkedve kezdtem úgy a mondanivalómat, hogy szeretném őt bemutatni. De bizony valóság, hogy a fiatalabb nemzedék nem tudja (mert honnan tudná), hogy egykor a friss, új, forradalmi közgazdasági gondolatok megfogalmazója Jócsik Lajos volt, 1938—1946 között megjelent műveivel. Bizony, a címek újak: „Érsekújvár, Kassa", „Német betörés a Duna-medencébe", „Közgazdaságtan a Közép-Dunamedencében”, „Iparra magyar!”, hiszen mostanában kevesen forgatják ezeket az alapvető munkákat. A közgazdaságtan is friss, új tudomány volt és Jócsik Lajos az elsők között vette a fáradtságot, hogy ebből a tudományból felkészüljön. Aztán jött a többi, ahogyan az élet hozta, a sors parancsolta. „Irtózatos pazarlásnak tartom a szemét elégetését. Mezőgazdasági jellegű ország így nem tékozolhat. Nyugaton egymás után épülnek a humusz-gyárak. A közönséges házi szemetet szétválogatva, külön gyűjtve szállítják a depóniákba. A konyhai hulladék az érlelőkből feldúsítottan jut a földekre, legelőkre, üvegházi kertészetekbe. Hollandia, Belgium, Dánia, hogy a hozzánk hasonló kis országokat említsem, ebből gyarapítja mezőgazdaságát. Gazdák százai, ezrei várják az ízlésesen csomagolt műanyag zsákokban érkező humuszt, az új gazdasági esztendő termésének elmaradhatatlan kellékét. Több, mint egy évtizedet áldoztam rá, hogy a Cséfi-telep „humuszbányájából" a sivó-ihomokra indítsam vagonok ezreit és ahol azelőtt még legelőt sem nevelt a futóhomok, szőlők fakadnak. Ha már egyszer súlyos szolgálataimért úgy megtisztelt és annyira nagyrabecsü|t a korabeli sajtó, hogy éjjeliedényre ültettek kifigurázva és meggyalázva vele egész fiatal életutam kemény küzdelmét, összeszorítottam a fogamat és elmentem a szervestrágyagyűjtő vállalathoz, hogy életet üzenhessek a homoknak". Szaporábban, vastagabb gomolyokban száll a füst, a pipa sok keserűséget eltakar. Pipázó emberek könnyebben fordulnak befelé. Indulataikat is fojtják, nyomják mindig le, csak le és az emésztődés valahol kikezdi a szervezetet. Hallgatom Jócsik Lajost, súlyos gondolatait, nehéz emlékezetét, ritkán megpendít ugyan a belőle áradó derű, mely olykor őt is felüdíti ... az amit elvitt magával már visszahozhatatlan messze. A Sarló fiatal, fáradhatatlan szervezője, zsendülő szépíró, aki kénytelen félretenni az írótollat, mert a bizonytalanba induló ezreknek új otthont, fészket, megélhetést kell szerezni és Jócsik Lajos a nehéz reménység kormánybiztosa. Áttelepülők! Vörös, álmatlan szemekkel, gyűrötten, gyötörtem csupán kézbevaló csomagokkal jönnek és mennek. Ö fogadja, biztatja, bátorítja, útnak igazgatja őket s aztán, ahol nem sejtik, végigszenvedi csaknem valamennyivel a bizonytalanság keserű valóságát. Hónapokon át hordozza a megpróbáló történelem feszültségét, mások szenvedését és köszönet helyett megmarja a komisz gúny, csaknem életreszólóan. Mégis, nyugdíjig szolgálja becsülettel ami kiosztódott rá, azután nyúl az írótollért. De hol vannak már a jóízű regények, a csaknem rophatnak számító és mozgósító írások „Iparra magyar!” a felfedezések, a nemzet és világféltő közgazda, a modern kor ártalmait vetíti elénk szorongó félelemmel és megszületik az „Egy ország a csillagon” című nagy, összefoglaló munka. Megbomlott az egyensúly! Talaj, víz, levegő. És nincs, mert nem lehet sorrend, hogy mit kell gondosabban óvjon az ember. A csillag, vagyis a Föld, s rajta egy kis ország Magyarország hol tart és körülötte merre halad a világ?! „Veres Pétertől tanultam magam is, abból a mély bölcsességből fakadó tanításból, hogy mit jelent nemzetben gondolkodni. Világosabban nem sokan fejtették ki az egyén felelősségét, a közösségért, vagy ahogy ő szerette fogalmazni a „kollektívumért." „Legegyszerűbb lenne persze minden felelősséget másokra hárítani. De nem! Mindenki valamennyien el kell számoljunk minden tettünkért. Történelmünkért, hétköznapjainkért, nemzeti és nemzetközi előhaladásunkért.s talán a leghangsúlyozottabb: környezetünkért. A természet, amelyben élünk, ahol alkotunk, változtatunk, vagy még át is alakítunk — ezt csak nagyon meggondoltan merem fogalmazni — áldást hozó tájjá épp úgy formálódhat, mint temetővé. Korunk, új, modern világunk, ha nem vesszük észre, vagy későn ébredünk, súlyos ártalmaival tönkre teheti a környezetet és visszaforíthatatlan mulasztásainkkal megöljük a termő tájat. Előbb a vizeket, majd a földeket, végül a levegőt.” S valóban! A régi jó csordakutak vizei megmérgeződtek. Agyonműtrágyázott földek hatalmas tábláin, többek között az Egyesült Államokban, nem terem meg a búza, a kukorica, elsivatagosodtak. Hatalmas gépórások átröpülve egyik kontinensről a másikra, annyi oxigént fogyasztanak egyéniként, amennyit egy hektár erdő 24 óra alatt megtermel. Jócsik Lajos könyvéből válogatom a riasztó példákat, abból a kitűnően megszerkesztett nagy műgonddal fogalmazott munkából, amely a Magyarország felfedezése sorozatban jelent meg s címe „Egy ország a csillagon”. Aztán előtolakodnak a kérdések is, hogy vajon a következő században megmarad-e üdülőövezetnek a Balaton partja? Folyamunk, folyóink melléke? Vagy szennycsatornává változnak az élővizek, amelyeknek életre keltésén a 19. század nagy alkotói munkálkodtak? „Van ebben a századutóban valami különös nagyvonalúság — figyelmeztetett Jócsik Lajos —, hogy tudniillik a korszerű technika segítségével könnyen orvosolhatjuk bajainkat! De ez bizony olcsó mentség. Mert nézzük meg, menynyibe kerül Angliának a Themze megtisztítása, vagy az USA-nak a Nagy- Tavak rendbehozatala és milyen mértékű a tengerek szennyeződése? De ne ilyen távlatokban keressük a bajokat. Pillantsunk be szép erdőink útjainak, ösvényeinek világába. Gyűlik, halmozódik bennük a szemét. Természetjáró városban élő lakosságunk egy része kora tavaszi kirándulás után ölszámra tördeli tele autóját friss ágakkal, néhány nap múltán szemétre kerül. Kopár fennsíkjaink bokrai pedig évekig nem tudják beforrni sebeiket. A víz, mindent elnyel — tartották egykor a régi gondolkodású népek, de bizony folyóink tűrőképessége véges. Elérkezhetünk odáig, hogy szennyvíztisztító berendezésekre olyan összegeket kell áldoznunk, — vagy éppen a jó ivóvíz előállítására! — amely már komoly terhet jelent az országnak. Egyetlen Földünk van! — hangzott a stochkolmi felhívás; nekünk ezen a Földön kis ország jutott, ahol nagyon sokan meg kell éljünk!" Már a távolból visszhangzanak szavai, a népgazdaságot féltő, óvó közgazda, a jövőt kutató politikus, volt országos vállalatvezető, a tudomány világát alaposan megismert gondolkodó üzenetei ezek, a tájékozódó, olvasó néphez és egyben az emberiséghez. Valamikor Érsekújvárról indult útja és kül26
