Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1981-09-01 / 9. szám

Medervédelem élő növényzettel Egy-egy kész vízmű láttán gyakran elhangzik a kérdés: vajon a kör­nyező természettel összhangban, vagy azt figyelmen kívül hagyva létesült-e? A kivitelezett megoldás meg­felelően illeszkedik-e a tájba, vagy csu­pán csak az előírt műszaki követelmé­nyeknek tesz eleget? Ezek a kérdések általában csak a mű esztétikumát érintik. Pedig sem mű­szaki, sem gazdasági okból nem lehet közömbös, hogy az a természettel örö­kös harcban, vagy annak segítségével működik-e. Úgy vélem, mindenkor az utóbbi ál­lapot elérése a kívánatos. A műszaki szakirodalomban is számtalan leírás ta­lálható rá, a gyakorlati élet azonban ezeket a kívánalmakat mégsem igazolja. Biotechnikai elemeket földművek védel­mére, — eltekintve néhány klasszikus megoldástól, pl. földművek gyepesítése —, ritkán találunk. Néhány helyi kez­deményezéstől eltekintve ezek a mód­szerek hazánkban nem terjedtek el. Okait vizsgálva, több megállapítás is tehető. Mindenekelőtt hiányoznak a kellő hazai tapasztalatok. A mérnök­biológiának nincs megfelelő hazai szak­mai háttere, s a műszaki az agrár ok­tatási és a kutatási intézmények erre a problémakörre kevés figyelmet fordíta­nak. Úgy érzem, néhai Szalai Miklós dr. megállapításai a Biológia a mérnöki gyakorlatban című munkájában még ma is időszerűek, miszerint erősen kell har­colni azért, hogy a biológiának, mint műszaki alaptudománynak létjogosultsá­gát elismertessük. Ennek kedvezőtlen hatását nem is kell bizonyítani. Ugyan­akkor megfelelő szakmai háttér és tu­dás mellett is az élőnövényzet műszaki célú alkalmazásának amúgy is meg van­nak a maga nehézségei. Ilyen például, hogy a növényzet védő­hatását előre tervezni, kiszámítani na­gyon nehéz, így több kockázattal jár. Számtalanszor felhozott ellenérv, hogy a növényzet telepítése, vagy az élő növény­zettel kombinált védművek létesítése ál­talában nagyon kézimunka-igényes és kevésbé nyereséges munkaművelet. Vagy, hogy a növényzet védőhatását csak a telepítés után hónapokkal fejti ki, s addig a mű károsodásának nagy a veszélye. Az esetleges ideiglenes véde­lem viszont a költségeket nagyon meg­emelheti. Mint már említettem a biotechnika felhasználásához nincsenek megfelelő hazai gyakorlati tapasztalatok, illetve a tapasztalatok is sokszor külföldi példá­kon alapulnak. Hiányoznak hozzá a megfelelő hazai növényfajták és szapo­rítóanyagok. Aztán üzemszervezési ne­hézségek is akadályozhatják. Ti. feltét­len kisegítő tevékenységről van szó, amely feltételez egy szervezett, jól mű­ködő alaptevékenységet. Például az Északdunántúli Vízügyi Igazgatóságnál a mai körülmények között azért kerül­hetett a biotechnika alkalmazása előtér­be, mert az Igazgatóság igen komoly anyagi- és szervezeti erőfeszítéssel töb­­bé-kevésbé megoldotta a kezelésében levő földművek gépesített fenntartását. Egy külön szervezetet hozott létre, amely a biotechnikai létesítményeket szükség szerint elkészíti és fenntartja. Ugyanis a földművek fenntartásába, mint az Igazgatóság egyik alaptevékenységébe ez a feladatkör jól beilleszthető. Véleményem szerint éppen ennek az alaptevékenységnek a szakszerűbbé té­tele vetette fel az élő növényzetnek mű­szaki célokra való alkalmazásának, je­len esetben a vízfolyásmedreknek erózió és elhabolás elleni védelmének előnyeit, s tette az Igazgatóság saját műszaki fejlesztési feladatává e problémának megoldását is. KŐSZÓRÁS, BETONBURKOLAT HELYETT OLCSÓBBAT! Az Északdunántúli Vízügyi Igazgató­ság kezelésében mintegy 520 km kisvíz­folyásmeder és 368 km folyómeder van. Ebből az erodálódó kisvízfolyásmedrek hossza közel 200 km, a szintén elfajulás­ra hajlamos folyómedreké 220 km. E medrek állandósítása és védelme rend­szeres feladatot jelent. Legáltalánosabb módszer a teljesen elfajult mederszaka­szok földmunkával (átvágással, földvisz­­szatöltéssel stb.) járó felújítása. Ritkáb­ban találkozunk a pontszerű, egy-egy elfajulásra korlátozódó beavatkozások­kal. A medrek védelmére többnyire lá­bazati kőszórást, vagy nagyobb igény­­bevételnek kitett, sokszor belsőségi sza­kaszokon beton burkolatot alkalmaznak. Egyre inkább háttérbe szorulnak az olyan módszerek, amelyek nagyon kézi­munka-igényesek, mint pl. a rőzsemű­­vek, rőzsefonatok és kolbászok stb. Egy-egy kőszórással bevédett meder­szakasz kiviteli költsége, a földmunká­kat nem számítva, általában megha­ladja a 300—600 Ft/fm-t. (Ez az érték erősen tájékoztató jellegű, hiszen a be­épített kő mennyiségétől függően az eltérés akár többszöröse is lehet.) A fejlesztési cél tehát elsősorban az volt, hogy olyan mederbiztosítási mód­szereket kell kidolgozni, amelyek az em­lített költségnek csak hányada, de számtalan egyéb előnyt is nyújtanak. Pl. a kivitelezés gyors, nem kézimunka­igényes, építőipari jellegű, azonnali vé­delmet adók, a környezeti feltételeknek megfelelnek, fenntartásuk gépesíthető. Mindezeken túl olyan részfeladatokat kell még megoldani az élő növényzet alkalmazása miatt, mint a hazai viszo­nyoknak megfelelő növényegyedek ki­választása és a telepítésükhöz szüksé­ges szaporítóanyag előállítása. A növények kiválasztásánál, tekintettel arra, hogy a mederelfajulások több­nyire a medrek kisvízi tartományaiban kezdődnek, ahol a mocsári növények életfeltételei adottak, elsősorban az ilyen életfeltételekhez alkalmazkodni ké­pes növényeket kell előnyben részesí­teni. Kívánalom, hogy a növények gyökér­zete és föld feletti hajtása minél job-Zöld pántlikafü — műanyaglemezes partbiztositás 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom