Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1981-09-01 / 9. szám

RÉSZVÉTEL a mezőgazdasági vízgazdálkodás

fejlesztésében

Az utóbbi években országunk 'mezőgazdaságában szinte mindenből többet termeltünk, mint eddig bármikor — hangzott el a megállapítás az MSZMP XII. kongresszusán. A gazdálkodás intenzív módszereinek mezőgazdasági térhódítása időszakában a termelésre ható tényezők |<özül talán a legtöbb figyelem a talajvízháztartás és az időjárás kedvezőtlen hatásainak csökkentésére irányul. A kockázat csökkentését és a mezőgazdasági termelés biztonságának fokozását szolgáló tudományos tevékenységekről és törekvésekről beszélgettünk Fehér Ferenc osztályvezetővel a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központban.

— A mezőgazdasági vízgazdálkodás fejlesztését szolgáló kutatások igen terjedelmes rendszerében milyen szakterületeken és mekkora kapacitással vesz részt az irányításával dolgozó kutató csoport?

— A hatékonyság növelése érdekében folyó vízgazdálkodási kutatások kétségkívül nagyon sokrétűek. A hozamok növelése érdekében — az MTA illetékes bizottságának vizsgálata szerint is — a következő időszakban a vízrendezéssel, a meliorációval kapcsolatos feladatok megoldása a legfontosabb. Ezt jelzi az is, hogy a VI. ötéves tervre erre a célra — az általában szűkös beruházási keretekből — lényegesen több jutott, mint az V. ötéves tervben. A másik figyelemre méltó szempont, hagy ezeket a beruházásokat döntően síkvidéki területeken kell megvalósítani. Mivel csoportom mintegy 5 éve a síkvidéki vízrendezés és melioráció kutatásával foglalkozik, úgy érzem a következő időszak fontos gyakorlati feladatainak megoldását segítjük elő. A melioráció, ezen belül a síkvidéki vízrendezés kutatásával rajtunk kívül más kutatóhelyeken is foglalkoznak (agráregyetemek, MÉM kutatóintézetek, Műegyetem). Az összes kutató kapacitást tekintve csoportunk lehetőségei viszonylag szerények. Am, ha kutatási módszereinket, a korszerű technika adta lehetőségek felhasználását (pl. légi és űrfelvételek, számítástechnika), hidrológiai és hidraulikai elméleti és gyakorlati vizsgálatainkat, a csoport team jellegű munkáját (különböző részproblémákra való „szakosodás") és a kialakított munkamegosztást (pl. közös kísérletek mezőgazdasági intézményekkel) tekintem, akkor nem túlzás az a megállapítás, hogy munkánk szakterületünkön meghatározó jellegű.

— Köztudott, hogy a belvizes és a magas talajvízállású területeken a mezőgazdasági vízkárok évi átlagos összege 700—800 millió Ft. Az előző évekhez viszonyítva megnőtt a melioráció és a gyorsan megtérülő mezőgazdasági vízrendezési módszerek és ezek alkalmazásához szükséges információk iránti igény. Az elmúlt években végzett kutatásaik és kísérleteik hogyan segítették elő ezen igények kielégítését?

— A vízkárok megállapítása, mint közvetlen mezőgazdasági kár, és a vízkárokból fakadó közvetett agrotechnikai károk pontos megállapítása nehéz feladat. Kutatómunkánkban egyébként ezeknek a károknak a feltárása is feladatunk. Mivel azonban jelenleg még nincsenek országosan elfogadott módszerek e károk megállapítására, értékük felbecsülésénél egyelőre nagy a pontatlanság. Tény azonban, hogy egy belvizes év különböző, közvetlen és közvetett, kárainak összege elérheti a milliárd forintos nagyságrendet. A síkvidéki vízrendezés megoldásának alapvetően kétféle módszer jöhet szóba: a felszíni vízelvezetés, vízrendezés, vagy felszín alatti eljárások megoldása. A kutatás jelenlegi állásának érdekessége, hogy az alföldi körülmények között hagyományosnak számító felszíni vízelvezetési módszerek tekintetében értünk el kisebb eredményeket. Az Alföldön a hagyomány nélküli talajcsövezés eddigi kutatási tapasztalatai már lényegesen biztatóbbak. Nagyon sokat várunk azonban a felszín és felszín alatti vízelvezetési megoldások előnyeit egyesítő kombinált módszerektől, amelyek félüzemi kipróbálása megkezdődött.

A kísérleti eredmények széles körű bevezetésének két alapvető feltétele van: a mezőgazdasági üzemek rendelkezzenek hozzá megfelelő beruházási fedezettel és a módszerek legyenek gazdaságosak. A gazdaságos megoldásokra különösen nagy gondot fordítunk, amit a következő példával illusztrálnék: szélsőségesen kötött és szikes talajon az általunk kidolgozott meliorációs technológia termésnövelő hatásaként, az üzem átlagosan hektáronként kb. 6000— Ft többletbevételhez jut, ha termelési költségei nem emelkednek. Mivel egy ilyen meliorációs beavatkozás átlagos beruházási költsége (1980-as árszinten) 30 000,— Ft/ha, a beruházás megtérülési ideje kb. 5. év. Az ilyen jellegű információk, számítások azok, amelyek kutatási eredményeink gyakorlati bevezetésére reményt nyújtanak.

— Hazánkban több mint 450 ezer hektár területet tettek öntözésre alkalmassá. E területek növeléséhez a jövőben elsősorban a víz- és energiatakarékos megoldások jöhetnek szóba. A Debreceni Aqrártudományi Egyetem karcagpusztai Kutatóintézetének kísérleti modell telepén közös kutatásuk csupán a szikes talajok meliorációját segítik elő, vagy általánosabb érvényű eredmények is várhatók?

— Az öntözés helyzetében az 1980. évi vízdíjemelés és a csapadékos időjárás hatására a mezőgazdasági üzemek több, mint 100 ezer ha öntözésének vízjogi engedélyét adták vissza. Ez a folvamat 1981-ben folytatódott úgy, hoqy jelenleg az országban hivatalosan nvilvántartott öntözött terület kb. 300 ezer ha. Az öntözés fejlesztése a VI. ötéves tervben a korábbiaknál szerényebb

lesz. A karcagpusztai kísérletek azonban egy másik öntözéssel kapcsolatos kérdéskörre is ráirányította a figyelmet: az öntözés és a melioráció összekapcsolására. Az öntözési szakemberek körében egyelőre még túlságosan „eretneknek" számít ez a gondolat, azonban, ha figyelembe vesszük, hogy az alföldi nagy öntöző rendszereinkben káros folyamatok indultak meg (talajvízszint emelkedés, talajromlás, másodlagos szikesedés). Ezeket csak meliorációs beavatkozásokkal lehet megállítani, vagy visszafordítani. Vagyis, ha kísérleti eredményeink alapján a talajnedvesség visszapótlás igényét a melioráció kiegészítéseként talajtól függetlenül fogalmazzuk, amire az új meliorációs módszerek lehetőséget adnak, akkor az öntözés és a melioráció kapcsolatának üzemi mérésekben való megvalósítása a nem túl távoli időben lehetségessé válik.

— Kutatási eredményeik hogyan hasznosulnak a síkvidéki talajcsövezés tervezési irányelveinek kidolgozásában? Várhatók-e változások a vízrendezési módszerek egységesítésében?

— Talajcsövezési kutatásaink célkitűzése a síkvidéki talajcsövezési irányelvek kidolgozása volt. Ez a munka 1979-ben befejeződött azzal, hogy az irányelvek tervezetét átadtuk az Országos Vízügyi Hivatalnak. Az OVH megbízása alapján 1980-ban a Vízügyi Egységesítési és Szabványosítási Központ bizottságot hozott létre az irányelvek végleges kidolgozására, aminek én is tagja voltam. Az elkészült irányelvek tartalmazzák mindazokat a kutatási eredményeket, amelyeket ebben a témában elértünk. Az irányelveket a szakbizottság elfogadta, a kiadás nyomdai munkái folynak.

A síkvidéki vízrendezési módszerek egységesítése tekintetében a talajcsövezés egységesítése, szabályozása, volt véleményem szerint az egyszerűbb feladat. A felszíni vízrendezés ugyanis sokkal inkább a helyi adottságokhoz, a terepviszonyokhoz kötődik, ezért a mai mezőgazdasági termelési színvonalnak megfelelő korszerű irányelvek kiadása a talajcsövezésnél jóval nehezebb feladat. Lényegében ismerjük ma is a főbb megoldási lehetőségeket, azonban ezeket csak túl általánosan tudnánk megfogalmazni. Kísérleti munkánk következő lépése éppen ezért az általános irányelveknek különböző üzemi viszonyok közötti alkalmazása lesz. Az így összegyűlő konkrét tapasztalatok már elegendő alapanyagot fognak szolgáltatni a felszíni vízrendezés műszaki szabályozásához.

— A mezőqazdasági vízgazdálkodás fejlesztését előmozdító kutatási eredményeik és módszereik iránt milyen érdeklődés mutatkozik a tervező intézmények részéről?

— A tervező irodák érdeklődése már a kísérletek kezdeti szakaszában elkezdődött és tartósnak bizonyult. Az érdeklődés kielégítésének egyik módja be16