Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1981-09-01 / 9. szám

Szakszervezetünk az értelmiségért

Szakszervezetünk: a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete mindig kiemelt feladatai közé sorolta és sorolja ma is az ágazatainkhoz tartozó értelmiség helyzetének elemzését, közérzetének alakítását, sajátos érdekvédelmét. A múlt év októberében tartott XXV. kongresszusonkon Dr. Dobi Ferenc, szakszervezetünk főtitkára szóbeli beszámolójában az alábbiak szerint foglalt állást: „Tagságunknak jelentős része — 40 ezer — felsőfokú képzettségű szakember. Jelenlétük, alkotóvágyuk, tudásuk nélkülözhetetlen a termelésben, a kutatásban, a tervezésben, az oktatásban és irányításban egyaránt. Egész munkájukkal számottevően befolyásolják a termelés, a gazdálkodás rendszerének továbbfejlesztését, a műszaki fejlesztést, a szabályozók helyes alkalmazását. Eredményes alkotómunkájukat továbbra is igényli a szakszervezeti mozgalom. A jövőben még fontosabb szerepük lesz a jó módszerek adaptálásában és a fiatalok munkássá nevelésében. E tevékenységükben a szakszervezetek támogassák, bátorítsák és segítsék őket. Különösen nagy feladat hárul az oktatási intézményekben dolgozókra. Szükségesnek tartjuk az oktatás továbbfejlesztését a gyakorlat és az elmélet kapcsolatának erősítését, az új, tudományos ismeretek széles körű elterjesztését. Fokozni kell a számítástechnika alkalmazását, az idegen nyelvismeretet, azaz: az egyetem falait ki kell terjeszteni a termelőüzemekig.”

Az értelmiséggel való foglalkozást soha nem tekintettük „kampány-feladat"nak, az mindennapi tevékenységünk szerves részét képezte és képezi. Központi vezetőségünk 1977. november 16-i ülésén önálló napirendként elemezte az értelmiség helyzetét. Az akkor elfogadott állásfoglalások végrehajtásának főbb tapasztalatait tekintette át szakszervezetünk elnöksége júniusi ülésén, amelynek főbb, fontosabb megállapításait kívánom ismertetni. A valósághű kép kialakításának érdekében csoportos beszélgetéseket folytattunk, valamint megyebizottságaink és az elnökség mellett működő szakosztályok — így a vízügyi szakosztály is — áttekintették az értelmiségi réteg helyzetét. E társadalmi „szűrők” is megerősítették azt a tényt, hogy szakszervezetünk területén dolgozó értelmiségiek többsége a párt- és kormányhatározatok gazdaságpolitikai célkitűzéseivel az alapvető és főbb kérdésekben azonosult. Viszont kifejezésre jutott az az igény is, hogy hatékonyabban kívánnak közreműködni a politikai, társadalmi és gazdaságpolitikai célkitűzések megvalósításában. Egyre nagyobb az igény az értelmiségiek körében a velük való érdemi foglalkozásra. Kérik, hogy ne csak „akciószerűén" tárgyalják a réteg gondjait, az őket foglalkoztató kérdéseket, vagy értékelésüket, hanem a mozgalmi, politikai munka állandó részeseivé váljanak ők is, mivel ennek hiányát időnként és helyenként érzik.

A vitaülések, a személyes beszélgetések és a különböző értékelések feltártak olyan problémákat is — különösen az elmúlt félévben tett intézkedésekkel kapcsolatban — melyek az értelmiség, illetve annak egyes rétegei közérzetét, hangulatát kedvezőtlenül befolyásolják.

A vízügyi értelmiség jelentős hányada közvetlen kapcsolatban áll szakszervezetünk tagságának többségét kitevő munkásokkal. Személyes példája, hangulata, erkölcsi magatartása erőteljes befolyással van a munkásságra, annak nemcsak mindennapi tevékenységére, hanem politikai és szellemi arculatára is.

Az értelmiség felelősségének tudatában igényli, hogy a gazdaságpolitikánkat érintő alapvető kérdésekben még az előkészítés időszakában véleményt mondhasson, javaslatokat tehessen. A kellő előkészítés nélkül hozott, sokszor nem eléggé alátámasztott gyors döntések feszültséget kelthetnek éppen azokban, akiknek jó közérzetétől is függ a termelés irányítása és a hatékonyság növelése, a célkitűzések mind maradéktalanabb megvalósítása.

Központi vezetőségünk állásfoglalása óta a vízgazdálkodásban — az alkalmazotti állományon belül — tovább nőtt az értelmiségi dolgozók aránya, szerepe, jelentősége a gazdasági építőmunkában és a közéleti tevékenységben egyaránt. Mint vállalati, intézményi vezetők és irányítók, de egyben, mint társadalmi tisztségviselők fontos szerepet töltenek be — a gazdálkodás színvonalának folyamatos emelése mellett — a dolgozók politikai, szakmai és kulturális képzésében, valamint a munkahelyi légkör, a kollektív szellem kialakításában, a társadalmi munka végzésében, a fizikai és szellemi dolgozók kapcsolatának erősítésében.

Az említett fontos feladatoknak mind nagyobb mértékben eleget tesznek. A vidéki környezetben szerepük, hatásuk egyre erősödik, életmódjuk felfogásuk és világnézetük formálja a lakóhelyi közösségek arculatát.

Az elmúlt időszakban tovább fokozódott az értelmiség szerepe a szocialista brigád- és újítómozgalomban, amely így tovább fejlődött, tartalmasabb lett.

A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az újítómozgalom színvonalát az értelmiség közreműködésével minőségileg és mennyiségileg javították. Egyértelműen megállapítható, hogy a vállalatok, intézmények jelentős részében az értelmiség ma már nemcsak segítője a mozgalomnak, hanem általában szervezője és széles területen aktív résztvevője is. Új jelenség, hogy az újítások kidolgozásában a fizikai és értelmiségi dolgozókból közös teamok jönnek létre, ami pozitív fejlődésnek tekinthető, miután a gyakorlati tapasztalat és az elméleti felkészültség ilyen módon szerencsésen ötvöződik.

Felméréseink is igazolják, hogy a dolgozó értelmiség iskolai végzettségét a szakszervezet és vállalati vezetés segítségével és támogatásával jelentős mértékben kiegészíthetik különböző tanfolyami képzéssel, továbbképzéssel. A szervezett továbbképzésen túl egyes üzemekben, vállalatoknál és intézményeknél jelentős gondot fordítottak az értelmiségi dolgozók politikai, szakmai felkészülésének emelésére szervezett önképzés keretében is. A továbbképzés és a szakmérnökképzés jelenlegi lehetőségeit az értelmiség jónak tartja, megoszlanak viszont a vélemények a több diploma és a különböző címek megszerzésének igényéről és lehetőségéről. Ellentmondásosak a vélemények a fiatalok képzése, illetve továbbképzése területén, mert a pályakezdők csak nehezen, általában hosszabb idő után felelnek meg az értelmiséggel szemben támasztott követelményeknek.

Tapasztalataink szerint az értelmiségi nődolgozók sajátos gondjai részben egybeesnek a többi dolgozó nő problémájával. A nődolgozók, ezen belül az értelmiségi nők helyzetének további javítása társadalmi összefogást kíván és úgy tűnik, hogy a nőpolitikái határozatok megvalósítása, hosszú folyamatot, a még meglevő hátrányos helyzet megszüntetése további társadalmi összefogást, sok tekintetben életmód és szemléletváltozást igényel. Az értelmiségi nők létszámarányuknál továbbra is kisebb mértékben töltenek be vezetői munkakört, de a családos anyáknál bizonyos tartózkodás is tapasztalható a sok elfoglaltságot, fokozott idegi és fizikai igénybevételt jelentő vezetői munkaköröktől.

A központi vezetőség állásfoglalása óta az értelmiségiek jövedelme ágaza