Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-07-01 / 7. szám
A parti sáv védett! Őrjárat a Keleti-főcsatorna mentén Gondatlanság. Érjünk tetten a természet ölén egy-egy ha nem is égbe kiáltó, de a szó szoros értelmében vett gondatlanságot. Hol? A Keleti-főcsatorna gátján, Tiszavasváritól Balmazújvárosig majdnem biztosra lehet menni. Kikkel? Egy jól fölszerelt laboratórium gazdáival, a TI VÍZIG környezet- és vízminőségvédelmi osztályának vezetőjével Tóth Józseffel és a vele együtt dolgozó dr. Pádár Istvánnal, aki a labor főnöke. Hétezer négyszázkilométeren a vízhasználatvizsgálat a feladatuk. Az ivóvíz a KOJÁL-é. Vizsgálatilag. Nem véletlenül ajánlották hát bejárásra a „Keletit". S annak is egy szakaszát, önvenkét kilométerét. Debrecennek már a Keleti-főcsatorna a folyója és nem a Hortobágy. Dal ugyan erről még nem keletkezett, ám a tények ragaszkodnak ehhez az állításhoz. Nyáron a város, a legutóbbi statisztikát böngészve, egyetlen napon 80 ezer köbméter nyersvizet fogyaszt, s ennek az alföldileg tekintélyt érdemlő mennyiségnek az egyharmadát, Debrecen a tisztítás költséges útján, a csatornából nyeri. Nem mindegy azonban, hogy milyen minőségű a lassú áramlású víz, nem mindegy, hogy milyenek a kémiai összetevői. Mifélék a benne „termő”, szabad szemmel nem látható vagy alig látható mikroélőlények. Ezek ugyanis jellemzik a már említett minőséget. Színükkel, számukkal, szaporaságukkal. A sarkalatossóg kedvéért föl is vetem: — S ha a rend, az egyensúly megbomlik? — Az itt a laborban kiderül, és intézkedéseket foganatosítunk. Intézkedés, ha a Tiszából frissítenek, hígítanak. Mikor a szükség úgy diktálja, ebbe a hígításba, — de az elvezetésbe is — bekapcsolják a tiszalöki öntözőrendszert. — Ha az ipar által, netán a határon túlról érkezik rendkívüli szennyezés — mondja az osztályvezető —, akkor beavatkozunk, s nem eresztjük tovább például az olajfoltot. Körülvesszük, perlittel megfogjuk. Persze könnyebb volna a dolgunk, ha már előre tudnánk, hogy jön a szenny. Tóth József még egyszer átfutja egy szövődményes bírságolási ügyben megírt szakvéleményét, s megnézzük egy érvényes rendelet passzusát, amely azt mondja ki, hogy a folyóvizeket csak 200 méterre közelítheti meg a parti sávban vegyszerező gép. Mehetünk. A folyosó falán megakad a szemem. Sertéstelepek térképe lóg kifüggesztve. Ilyen is van. S nem csoda, hogy itt. A FÉLELEMTŐL VOLTAK GONDOSABBAK A társalgást a buszban folytatjuk tovább. — A műtrágyák és a vegyszerek nem ellenségeink, de azt kell, hogy mondjam, azokká válnak, ha nemtörődömségből mosódnak élő vizeinkbe. Ezek a mai vegyszerek hamar lebomlanak. Dr. Pádár István az eutrofizáció jelenségével ismertet meg: — A nitrogén- és foszforműtrágyák nagy tömegű használata önmagában semmilyen veszéllyel nem jár. Állíthatom. De a nemtörődömség hatóerejével megsokszorozta ezt a veszélyt. A nitrogén, a foszfor műtrágya alakjában a lezúduló esőkkel csatornákba jutva (vagy egyszerűen azzal, hogy kiöblítik azt a valamire még jó lesz zsákot) végül is a vízi életet serkenti. Tápanyaggal gazdagítja a mikroszervezeteket, amelyek elburjánozva kivonják éjszaka az oxigént a vízből. Nappal ugyan termelik, de felborítják a biológiai egyensúlyt. S ha elpusztulnak az algatelepek (mert föl is számolják magukat), megkezdődik a rothadás, a szennyeződés. — A régebbi vegyszerek közül nem egy a tömény mérgekkel, azoknak erejével vetekedett — szúr közbe egy megjegyzést Tóth József, azért, hogy bizonyítsa, igenis be tudták tartani annak idején a használatbavétel utasításait. A mai gondatlanság százalékos arányában — s ez nem túlzás — nap mint nap meg kellett volna halnia valakinek az országban ... A mezőgazdaság kemizálása kezdetén több súlyos balesetre számítottunk, de az egyéni gondosság megelőzte a tragédiákat. (Gondosság helyett én félelmet mondanék. Az emberek nem nyúltak volna a vegyszeres hordókhoz, tartályokhoz, zsákokhoz. Be nem hozták volna a faluba. Ma? Aláállítják a csapnak. Aztán mehet be még a cefre is.) — Nem tudná a mai szántóvető, hogy mit kockáztat? — Hogyne tudná! Ki van oktatva! A kis busz Vasvári alá érkezett. Tóth József úgy érzi, a szakmai szöveg megfeküdhette a gyomromat. Élménnyel dúsítja a színezés minden szándéka nélkül. — Folyóparton esett meg. Velünk — int dr. Pádárra. — A pilótának lentről jeleztünk: el innen! Tett egy kört, s úgy gondolta, hogy megszórja a fejünket egy kis műtrágyával. Ő is jelzett, hogy ki az úr a levegőben ... A folyó partjának mentén, tehát a 200 méteres szigorúan védett sávban, az ellenőrzés sávján álltunk. A pilóta világosan láthatta ... OLAJSZIVATTYÚK VÍZRE TELEPÍTVE? A Tisza Vasvári alatt hurkot vet, gyönge zúgással fodrozódik a beton fogságában, látszólag nem oly nagy az igyekvése. Uszadék fáit valaki a partra húzta, ne akadjon meg a zsilipben. Arrébb a „Nyugati” beömlésénél — s itt is — néhány horgász áztatja zsinórját. A süllő nem kap, nem rabol. Amit érdemes megjegyezni: ezen a napon másodpercenként 12 köbméteres hozammal indul csatornaútjára a Tisza. Mehet 40 köbméteres gyorsasággal is. Hogy mennyi víz az? Egy másodperc alatt egy köbméter beömlés is elég volna Debrecen városának vízutánpótlásához. Ezt az utánpótlást figyeli nap mint nap, óráról órára egy automatikus monitorállomás. Szaknyelven: a Tisza vízminőségét regisztrálja. A „Keleti" tehát már a kezdeténél „ellenőrzés alatt” folyik. Rosszul hangzik, de így igaz. Dr. Pádár megálljt parancsol. A part alatt szivattyúállomás. Rozsdálló, eldobált alkatrészek. Olajteknő. — Kié ez az elhagyott szivattyú, s mi a baj vele? Dr. Pádár fölkapja a fejét. — S ha emelnénk valami okból, mint ahogy tavaly is gondoltunk rá, a csatorna szintjét, mi történne az olajjal? Kiszabadulna innen! Elég pár liternyi olaj, hogy elrontsa a víz ízét. Mert az olaj aztán nagyon megérzik rajta. S különben is! Csupán egy liter olaj néhány mikron vastagsággal képes egy négyzetkilométernyi felületet belepni. Hogy kié a szivattyú? A Hajdúnánási Állami Gazdaságé. 1978-ban megszűnt ugyan az öntözőtelepe. Tavaly pedig már kaptak tőlünk határozatot! Ismét küldünk egyet, egy záros határidejűt. A túloldalon sem más a helyzet. Hordók. — Elképesztő! Ez a 11-j-800-as szelvény. A Tiszavasvári Munka Tsz-é. Megint a Hajdúnánási Állami Gazdaság következik egy ottfelejtett, de bármikor üzembe állítható szivattyúállással. Közben a Fürj-érről is esik néhány szó. Ez az egyetlen nyílt, szabad befolyás még a Keletibe. Olvadáskor, nagy záporok alkalmával magával hozza a szántóföld vegyszereit. Trágyatelepeket nyaldos. Korábban a hajdúnánási tanács által kijelölt szemét- és fekáliaürítő telepet mosta meg. Ma már földgáttal van körülvéve, de a Keletire nézve szerencsétlen fekvésű. Tavaly nyáron, a júliusi árvizes hónapban, amikor az ér elöntéssel fenyegetett, felső vezetéken átíveltetve nyomták át a Keletin a К—4-es csatornába bőséges „hozamát”. — Feltűnő, hogy a Keletiből sehol sem öntöznek — mondom a hepehupás gáton Balmazújváros alatt. A gát mentén, ahol csak szántótáblák terülnek el, porzik a vetés. — Pedig víz bőségesen van — ad igazat az osztályvezető, s azt is elárulja, hogy a vízjogi engedélyről nem is oly rég lemondott egy termelőszövetkezet. Bizonyára megtakarításnak vélik ott. 26
