Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-05-01 / 5. szám
p * * 0 0 0 0 0 Az emlékezés, a visszatekintés nem mindig magánügy. Akadnak pályák, életutak, amelyekről elfelejtkezni: a köz vesztesége. A magyar vízügy e századi történetének is vannak szereplői, akik tapasztalatban, tudásban, küzdelemben gazdag évtizedeket tudnak a hátuk mögött. Folyóiratunk most induló sorozata őket szólaltatja meg, őket mutatja be. II magyar föld javáért Beszélgetés Ihrig Dénessel 1927. A budapesti Műegyetem geodéziai tanszékiének ‘ifjú tanársegéde megtudja: két esztendőre — ösztöndíjjal! — Németországba küldik. Az asztrometriát tanulmányozza majd, hogy visszatérve csillagászként tevékenykedjen. Szükség lesz rá a Csehszlovákiából Budapestre hozott csillag vizsgái óban. A fiatal tanársegédet a Ikultuszmínisztériuimba is behivatják, hogy a kezébe adják a kiküldetésről szóló hivatalos írást. Az ösztöndíj várományosa egészen különösen viselkedik. Ahelyett, hogy iköszönietet mondana a kitüntető megbízatásért, a minisztériumban kijelenti: llemond a külföldi útról. Nyugat- Európa helyett Mohácsra utazik. TUDOMÁNY ÉS GYAKORLAT A fél évszázadnál! régebbi történetei egy csöndes budai, rózsavölgyi ház élső emeleti 'lakásában idézzük föl. Magas, egyenes derekú, szemüveges, 82 esztendős férfi ,a házigazda. Halántékára ráezüstöződött a haj, nyírott fehér bajsza szigorúságot kölcsönöz az arcának. Ihrig Dánesnek hívják — neve immár legendássá vált a magyar vízügy százezres táborában. — Kedves Dénes bácsi — kérdezem — miért mondta le azt az ösztöndíjat 1927-ben? — A tudományt mindig tiszteltem. De a tudomány mit sem ér gyakorlat nélkül. Igen, gyakorlat nélkül I Akikor már ötödik esztendeje tanársegédeskedtem szeretett professzorom, Oltay Károly mellett. És éreztem, hogy választás előtt állóik. A tiszta tudományos munka legyen az élethivatásom? Vagy a rögösebbik útra lépjek, a nehezebbikre, de az eredményeikkel kecsegtetőre? Ügy éreztem, hogy a vízimémöki munka a magyar föld, a magyar nép közvetlen javát szolgálja. Bármennyire is érdeklődtem a tudományos kérdések iránt, tudtam, hogy alkotni vágyó fiatal mérnökiként idehaza van a helyem. Nyakamba vettem a tarisznyát, s irány Mohács. A Margitta-szigeti Ármentesítő és Belvízrendező Társulathoz szakaszmérnöknek hívtak. — Mohácsot ismerte-e régebben? — Én annyifelé megfordultam Magyarországon, hogy szinte minden zúgát bejártam. Gyermekkaromban sóikat költöztünk. Az akkori Horvátországban, Moszlanácson születtem. Aztán Pécs, Zomboir, Újverbász. Mohácson éppen nem éltem annak előtte, de a déli vidéket körbelaiktamn. Erősen vonzódtam a Dunához. Gombos alatt, a Dunakanyarban teltek a gyermek- és diáikkori nyaraik. Később az első világháborút követő hónapokban több hónapra megszakadtak egyetemi tanulmányaim. Akkor, csaknem egy egész esztendőre, beálltam a zomiboni folyammám ölei hivatalhoz ifigurámsnalk. Bizonyítványom Is van róla. Hajón éltünk, íklinm a Dunán, a gombosi kanyar alatt.., Szívesen mentem hát szakaszimérnökmék kedves folyómra. Akkor mór, a huszas években jól tudtam, hogy a mi népünk életét két nagy folyam, a Duna és a Tisza szabja meg. Margitta-szigetre külön vonzott a feladat: olyan területet kellett jóllétre emelni, ahonnan a vizek csak mesterségesen, szivattyúzással távolíthatók el. A budapesti hidraulikai konferencia elnöki székében 21
