Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-05-01 / 5. szám
b) Tömörítés. Térfogait csökkentésnek a depónia b efog adóképességének növelésében van jelentősége. c) Időszakos talajborítás. A rovair, szag, tűz, szél hatása elleni védekezés eszköze. d) A végső talajborítás az egészségügyi szempontok kielégítésén túlmenően a végső vegetáció ((növényzet) kialakítása miatt is fontos. e) A depo-félszín végleges rendezése. A felszín ilejtése és növényzete befolyásolja az linftillitráoiót és a tájképi jelleget. f) Szél hatása. Ha megfelelő módom (tömörítés, lefedés) nem védekezünk, a íkömnyű tárgyaikat, anyagaikat (papír, műanyag stb.) a szél továbbítja és ezzel a deponáló hely környezetét szennyezi. g) Terjedelmes tárgyaiknak és törmeléknek a deponáló helyen történő lerakása a (rágcsálók menedékhelyéül szolgál. Elsődleges cél, hogy az (ilyen anyagoikat újra hasznosítsuk és (ne (keverjük a deponálásra (kerülő kommunális hulladékkal. h) Tűzveszély. Rendezetlen lerakás gyakori kísérője a tűz, ami légszennyezéssel és tájromboló hatással jáir. (i) Rovarok és rágcsálóik. A rosszul (kezelt depónia a rágcsálók, rovarok tedvenc tartózkodási (helye. Ezzel a fertőző betegségek terjesztési lehetősége növekszik. j) A toxikus anyagok a talajvizet és az élővilágot mérgezik. Át (nem eresztő feidőtallaijróteg alkalma zásával (a (mérgezés lehetősége csökkenthető. k) Talajvíz. A (legfontosabb paramétereik közé tartozik a talajvíz minőségi mutatóinak alakulása1. Nagy toxicitású ipari hulladékok deponálásánál a talaj szennyezés veszélye nő. l) A drénezés a deponáló terület iniíiltrációs és szennyezett vízéinek összegyűjtésére szolgál. Az összegyűjtött víz kezelése és elhelyezése újabb gond. m) Por a hulladék száJlításánáil és a deponáló helyen történő ürítéskor keletkezik. n) A deponáló hely megválasztása. A deponáló helyet a topográfiai viszonyok megválasztásával úgy kellll elhelyezni, hogy lakott területen kívül essék és esztétilkaiiilag a (környezetét ne zavarja. A kiválasztott deponáló hely nem lehet (tájképrontó, lakott területtől minimálisan 200 m, de inkább 500 m távolságban kéll elhelyezni. o) Útviszonyaik. A gyorsabb szállítás és a járműveik jobb kihasználása miatt a megfelelő porta tanított utakról mindig gondoslkod ni kell. p) A szállításnál és a járművök ürítésénél állandóan zaj keletkezik, ezért is a lakott területtől megfelelő távolságiban kell a deponálta területet elhelyezni. r) A felhasznált terület jellege: mezőgazdaságilag hasznosítható vagy sem? s) A hulladék gyűjtése, osztályozása és deponálása jól működő szervezet fenntartását követeli meg. t) Terület előkészítése. A deponálásra alkalmas területet megfelelően rendezni kell, mielőtt a lerakás megkezdődne. A talajvíz szennyeződését alkikor tehet biztonságosain elkerülni, ha az átszivárgó vizeket felfogják és megfelelő módszerrel kezdik. Ha az eredeti talaj nem vízzáró, mesterséges vízzáró réteget kell (létesíteni a hulllialdéklenalkás ímeglkiezidóse előtt. Az átszivárgóit víznek gyorsain el kell folynia a hányó alól, az elfolyást nem szabad visszaduzzasztáisnak akadályoznia, mert ez részint fokozza a hulladékok (kilúgozását, részint (rontja a hányó állékonyságát. A hányó aljáiban levő víz a vízzáró réteg esetleges repedésein (keresztül nagy mennyiségben juthat a talajvízbe. A vízzáró réteg (tehet megfelelő talajréteg (agyag) vagy műanyag. A hányó aljába elhelyezett csőrendszer feladata az átszivárgó vizek összegyűjtése és a lehető (leggyorsabb élvezetése. A hányát célszerű több szakaszra fölosztani, hogy az egyes szakaszokból a vizet külön -külön tehessen elvezetni, mérni és vizsgáltai. A hányó aljában elhelyezett csöveket úgy kell csatlakoztatni, hogy a terhelés következtében ne sérüljenek meg. A csövek állékonyságát részben kellő merevséggel rendelkező csövek alkalmazásával, részben a cső felett megfelelően méretezett teherelosztó lemez alkalmazásával lehet elérni. A vízelvezető csöveik szükséges tulajdonságai: — nagy mechanikai szilárdság; — jó atalktartás; — vegyi hatásokra érzéketlenség; — süllyedésekre való érzéketlenség; — (kedvező hidraulikai tulajdonságok; — megfelelő rések, lyukak a víz bejutására; — tartósság. Hogy a hulla dók finom részecskéi ne juthassanak be a vízlevezető csőrendszerbe, körülötte szűrőréteget kell kiképezni. A cső lefektetésekor megfelelő esést kell kialakítani, hogy mélypontok ne akadályozzák a víz lefolyását A helytelen deponálással nemcsak a talajvíz szennyezését, hanem magát a talaj szennyezését te előidézhetjük. A talaj szennyező forrásait a következőkben foglaljuk össze: — policikliikus szénhidrogének. A természetes tartalomként élőforduló policikliikus szénhidrogéneket a növényzet és a taliaíjbalktériurnák szintetizálják. A szennyeződést Okozó pcliciklikus szénhidrogének ipari hulladékokból, vegyipari szennyvizek tisztításánál keletkező iszappal juthat a talajba. A talajból a talajvíz, illetőleg ivóvíz szennyezése útján íz- és szagbeli károsodásokat okozhatnak; — szervesaoyag-terhéiés. Ahhoz, hogy a talaj a szerves anyagot megfelelően lebontsa, meg határozott talajrétegre és időre van szükség. Ha nincsenek meg a talajban a lebomlás feltételei, alkikor kórokozó mtiikiroorgainizmusOklkal és még le nem bontott szerves anyagokkal (szennyeződhet a talajvíz; — toxikus néhiézfémék. A fémek a tallaj'ban liancsene és adszorpció révén kötődnék meg. Fémeknek a talajhoz való kötődését az ún. megosizllálsli hányadossal llehet jellemezni (a vizes oldat és a talajban talált koncentrációk hányadosa). A humuszban és agyagiban dús talajók ímegkötőképessége lényegesen jobb, mint a homokos talllajóké. A iteg'toxilkusabb hatású fém az ólom, a higany és kadmium. A fémek a növények mag termésében akkumulálódnak, majd a táplálék láncba 'bekerülnek és így az ember (számára közvetlen veszélyt jelentenék. — talaj fizikai jellemzőinek megváltozása. Az előzőekben főleg a szennyezés és a talajvíz kapcsolatával foglalkoztunk, azoebain a szennyezők hatására megváltozik a toltaj permeabititása Jkapidtaritása és vízkapalditálsa is. A fizikai tulajdonságokkal együtt megváltozik a talaj természetes ímikrofaunája, és ezzé! együtt a talaj szervesainyaglebontó képessége is. A hulladékhasznosítás módszerei és eszközei A hulladék hasznosítása minden anyag esetében más és más problémát vet fél. Ezért amint már említettük, a kérdés megoldásávail intézményesen kell foglalkozni és nem lehet ezt rábízni az egyes üzemekre, tanácsokra, (intézményekre. A hulladékgyűjtés, tárolás és égetés jelenlegi módjait új technológiák bevezetésével úgy kell módosítani, hogy az egyes anyagok már a hulladék keletkezési helyén „megfoghatók" legyenek. A leghatásosabb és leggazdaságosabb „hulladék-ártailmatlainítási" módszer az, ha az érintett üzem saját telepén fel tudja dolgozni az ott 'keletkezett hulladékokat, melléktermékeket. Amennyiben erre mines mód, gondoskodni kell a keletkezett hulladék más területen történő hasznosításáról vagy ha ez nem lehetséges, (kellő biztonsággal' történő ártalmatlan ításáiró!, hogy ne okozzon (károsodást az emberi (környezetben. Ehhez természetesen létre (kell hozni azokat a szervezeti feltételeket, amelyek (keretében megbízhatóan regisztrálhatók a különböző üzemekben (keletkezett hulladékok mennyiségi és minőségi szempontból (fizilkai—kémiai—biológiai) tulajdonságaik szerint. Ezek az adatok döntik el a hulladékok felhasználásának legcélszerűbb lehetőségét, (Illetve ártailmatlamításánalk leggazdaságosabb és legmegbízhatóbb módját, de megszabják a gyűjtésnél, szállításinál igénybe vehető eszközöket, járműveket is. A hulladékok begyűjtése, kezelése A hulládókgazdáillkodáis szervezetének mielőbbi kialakítása elengedhetetlen ahhoz, 'hogy az ipari (hulladékot részlegesen másodnyersanyagként történő felhasználásra elő lehessen készíteni, de az ártalmatlanítás környezetvédelmi szempontból történő egyértelmű végiréhojtása is ezt a működési formát kívánja meg. A körzeti gyűjtő, kezelő és ártalmatlanító telepek tudják megoldani szakszerűen, a környezetvédelem és gazdaságosság szempontjának is eleget téve, a fentiekkel kapcsolatos feladatokat. Az újrahasznosítás optimális arányának biztosítása érdekében a körzeti gyűjtő és kezelő telepeket gépi berendezések-14