Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-01-01 / 1. szám
ben is, beosztásban is. De azt hiszem ez így is van rendjén ... Na aztán akkoriban és is kaptam egy ilyen csapatot. Főleg fiatalokból állt, s úgy összerázódtunk, hogy nekem többé már meg se fordult a fejemben, bogy visszamenjek Somogyba dolgozni. Pedig ott él a családom, van egy 27 éves fiam, meg egy unokám. — Velük mikor találkozik? — Hétvégeken. De jövőre már több időm lesz a családra, nyugdíjba megyek. — Nem fognak hiányozni a kollégák? SzaJai János lehajtja a fejét: — Dehogynem. Gondolja csak meg, húsz év az nem kis idő ... Lakatos Józsefnek, aki a neve mellé az ötös számot kapta, lévén időrendi sorrendben ő az ötödik ilyen nevű a vállalatnál, — már kétségtelenül ahhoz a korosztályhoz tartozik, amelyiknek — Szalai János szavai szerint — „valamivel könnyebben megy az előrejutás". 1975- ben (került a Hálózatfenntartási Osztályra, segédmunkásként, két évvel később kőműves szakvizsgát tett. Tavaly 250 ezer Ft kölcsönt kapott lakásépítésre. Ennek fejében huszonöt éves szerződést írt alá a vállalattal. — Nemsokára 'lakásszentelő lesz Kerepestarcsán — mondja. — Az egész brigád hivatalos rá. — Nem bánta meg, hogy aláírta a szerződést? — Csöppet sem. Ilyen jó közösségben és még soha nem dolgoztam. Nemcsak a munkában vagyunk együtt, hanem szabad időben is találkozunk. Együtt megyünk moziba, néha színházba, kirándulni. Legutóbb Egyeken és Tiszacsegén jártunk — a vállalattól ugyanis a legtöbben odavalósiak. Ez amolyan jutalomutazás volt, amit a vállalat fizetett. Föllépett a Bihari néptáncegyüttes, aztán disco volt... Tudja csak azt sajnálom, hogy a János bátyánk hamarosan nyugdíjba megy. Én azt hiszem, hogy ez a jó légkör itt a brigádban főleg neki köszönhető. Ö a szakszervezeti bizalmi, s ez nála nemcsak afféle papíron lefektetett megbízatás. Komolyan foglalkozik a brigádtagokkal, a fiatalokat tanulásra biztatja. Én is az ő biztatására tanultam ki a kőműves szakmát. Egyébként az egész brigád részt vesz szakszervezeti towábbképző szemináriumon. Nem túlzók ha azt mondom, hogy Jani bácsi pótolhatatlan lesz, ha itthagy minket. — Család? — Három lányom van, a legnagyobb nyolcéves. Az új házban már nekik is lesz külön szobájuk. — Melyik volt a legemlékezetesebb munkája az utóbbi években? — Hát ez nem könnyű kérdés — vakarja a fejét Lakatos. — Említhetném a 78-as Baross utcai vízáttörést, vagy a Soroksári úti gyűjtő beszakadását, vagy éppen azt az éjszakát, amikor a Rózsadombon az Ady Endre utcát elöntötte a szennyvíz. De ott voltam Budán, a Sólyom László utcai csatornabeszakadásnál is, ahol huszonnégy óra alatt sikerült elhárítani a hibát. — Jelent-e valami újdonságot a Petőfi-híd átépítése? — Nekünk minden munka újdonságot jelent. Mi soha nem találkoztunk két egyforma helyzettel. Itt például az egyik legtöbb gondot az jelentette, hogy a szennyvízaknák a villamossínek aiatt voltak, így aztán nem tehettünk mást: arrébb kellett tolni az aknát. Kemény dolog volt. Közben Farkas László, az új sofőr (november 1-én került a röpcsoportba) begyújtja a Robur motorját. Menni kell a Új híd születik testvérbrigádért Pesterzsébetre, az ő pilótájuk ugyanis betegállományban van s ezért Farkasnak most két csapatot kell 'szállítania. Napi 110—120 kilométert vezet a városban, s mellette még besegít a rakodásnál, sőt a lapátolásnál is. Most is csizma van a lábán, bokáig sáros, jelezve, hogy ma sem csupán a gázpedált taposta. Beszélgetőpartnereim csákányt ragadnak: a hídépítők lekapcsolták a hegesztőpiszto'lyt, kezdődhet a régi híd rozsdás vasszerkezeteinek kiemelése. — Úgy látom, nem éppen a legnyugalmasabb időben jöttem — mondom. — Ne gondolja — nevet rám Lakatos József. — Ha mondjuk szeptemberben jött volna, nemigen tudtunk volna ennyit beszélgetni. Akkor még egy cigarettára sem igen volt időnk. Napi 12—13 órát dolgoztunk, nem volt megállás. Nyomunkban ott toporogtak a vizesek, hídépítők, aszfaltozok, egyik brigád hajtotta a másikat. Nekünk úgy kellett dolgoznunk, hogy a Ferenc körúton a lakók észre se vegyék, hogy mi odalent a föld alatt a szennyvízcsatornákat bolygatjuk. Azt hiszem, ez sikerült is. Fenn a hídon közben lépésben haladnak a tömött autóbuszok, az ablakokból fáradt, ideges arcok kémlelik a feldúlt környéket. Mire ez a cikk megjelenik ,a járművek már minden bizonnyal négy sávban robognak a Duna fölött. S ha ez valóban így lesz, az részben a Fővárosi Csatornázási Művek hét fős szocialista brigádjának köszönhető majd. A megszólaltatottakon kívül név szerint: Ur Ferenc brigádvezetőnek, Nagyharminc István gépkezelőnek, Kerekes István és Sipos László szakmunkásoknak. Erdélyi András 31
