Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1. szám

Akik a legmélyebbre ásnak Д röpcsoport Délután egy órára beszéltük meg a találkozót Ur Ferenccel és a Sztahanov nevet viselő brigádjával a Petöfi-<híd pesti hídfőjénél. Arra azonban nem szá­mítottunk, hogy a kissé talányoson hangzó „röpcsoport" elnevezést komo­lyan kell venni. Amíg ugyanis a sár­tenger borította Boráros tér egyik el­dugott szegletében, a hídépítő és víz­ügyi munkások között rábukkantunk a két 'brigádtagra, addig Ur Ferenc négy embere élén már másik munkahelyre robogott. — Bizony ilyen a mi munkánk — tár­ja szét a karját Lakatos József. — Az ember sohasem tudja előre, hogy (él óra múlva a város melyik pontján veri a csákányt a földbe. Ha csőtörés van, vagy gázömlés, elönti az utcát a szenny­víz — a Roburba szerelt URH jelez, s nekünk menni kell. így lettünk a szá­guldó csoport. — Ennek ellenére — úgy tudom —, hogy a Petőfi-hídon végzett munka ed­dig zökkenőmentes volt. Sőt már ok­tóberre túlteljesítették az éves tervet. Ez hogyan silkerüít? — Úgy, hogy sürgős munkáknál a brigád több részre szakad. Most pél­dául a sofőrrel együtt — amint látja — hárman maradtunk itt. Ilyenkor a pi­lóta is megfogja a lapát nyelét. Meg aztán szerencsénk is volt az időjárással és a talajjal. Főként ez utóbbi teszi izgalmassá a mi munkánkat. Nekünk, csatornásoknak kell a legmélyebbre ásni. A kábelek, a víz- és gázvezetékek mind a csatornák fölött húzódnak, s bizony sokszor megizzadunk, amíg eze­ken átverekedjük magunkat. Az ember Hárman a brigádból A sofőr is megfogja a lapátot sohase tudja, mit talál a föld alatt. Nem egyszer előfordul, hogy aknára, löve­dékre bukkanunk — mint legutóbb a Bródy Sándor utcában. Ezért aztán óva­tosan kell kezelni a csákányt. — 1960 óta dolgozom a Fővárosi Csatornázási Művöknél — veszi át a szót Szalai János, a brigád „veteránja" —, de nem emlékszem arra, hogy vala­ha is unatkoztam volna munkaidőben. Itt nemcsak az izmokat kell megmoz­gatni, hanem azt is, ami az ember fe­jében van. Azelőtt is dolgoztam főid­del — apámnak volt pár holdja So­mogybán, — de hát az egészen más munka volt. Meg aztán a megélhetés­hez is igen keveset nyújtott. Amikor majdnem húsz éve följöttem Pestre, 5,40 volt az óraibérem most 20,20 Ft-ot kapok. Akkoriban azért volt érdemes hajtani, mert aki jól dolgozott, s értette is amit csinált, azt hamarosan kinevez­ték egy kisebb csoport élére. — Most ez másképpen megy? — Manapság, úgy látom, valamivel könnyebben lehet előre jutni. Fizetés-30

Next

/
Oldalképek
Tartalom