Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-01-01 / 1. szám
-hát, -gorond, -gerenda, -zug, -szeg, -szög, -szöcske, -sziget, -domb, -hegy, -halom, -homok, -telek, -szállás, -szer szavaink, amelyek a hely sajátosságaira utaló jelzővel kiegészülve váltak tulajdonnevekké. Hegynek mindig a falu legmagasabb pontját hordozó térszíni kiemelkedést nevezték. Ez általában egyet jelentett a Szőlőheggyel, ha nem, akkor ezt a névadásban is jelölték. A Csepűs-hegy ,,... egy meglehetős magas sivatag homok hegy, melynek tetejétől oldalán allyáig szörnyű csepű forma perje terem.” (Dögé, Pesty F.) A halom a hegynél alacsonyabb, de árvízmentes, emelkedett helyre utal. Érdekes, hogy vidékünkön elsősorban azokat a magaslatokat nevezték így, amelyek kialakításában a lakosságnak nem kis szerepe lehetett. A honfoglalás korában a Rétköz határőrvidék, gyepű volt. A Háromhalom ,,... egy szép hármas domb, fekete földből összehordott hely, őrhelyek voltak a régibb villongás időkben." (Gáva, Pesty F.) A domb elnevezés kevésbé elterjedt. Talán a halomnál kisebb területű és alacsonyabb térszíni kiemelkedés jelölésére használták. Arvízmentességét a földhasznosításra utaló helynevek példázzák: Szőllős-domb (tiszabercel), Csűrdomb (Dögé), Pallódomb (Tiszára d). A folyóvíz akkumulációs munkája teremti a folyóhátat. Ez a régi Rétközben a legelterjedtebb térszíni forma. A nép elsősorban a vízfolyás partjával párhuzamos kiemelkedéseket mondta hátaknak. „Űjérhát — mely az Újér két oldalán húzódó partos hullámos felületű hely." (Paszab, Kiss L.) A folyókanyarulatokban lerakott hátakat (az ún. övzátonyokat) gorondnak nevezték. Ezt erősíti meg a komorói Szigetgorondja (.......magasabb emelkedés, amit a víz körülvett. Árvízmentes terület csak 3—4 hold volt.” és a Sőregorond („A Tisza nyugati nagy bekanyarodása ... mellett.”) példája. A homok szót nemcsak talajtani értelmében használták, hanem térszíni forma megjelöléseként is. „Várhomoka — egy holdnyi homokdomb volt, a lakosok szerint jelző őrhegy." (Gáva, Kiss L.) Érdekesség, hogy Anonymus a Duna—Tisza közti homokvidéket egyszerűen Homoknak (Sabulum) vagy Alpár homokának mondta. A -szállás és a -telek egykori, lakott helyet bizonyít, így árvízmentes helyet jelöl vagy olyan magaslatot, amelyet csak a gyorsan levonuló futóárvíz érinthetett. „Emberszállása — a határ délnyugati részében levő érhát, melyen kunyhók és ólak állottak.” (Dombrád, Kiss L.) „Láptelek — így nevezte először azért, mert sík vagy lapos, másodszor, mert hagyomány szerint itt hajdan falu létezett.” (Kék, Pesty F.) A földrajzi névben az ember és a táj kapcsolata fejeződik ki. Természetes, hogy a vízzel és a vizes helyekkel összefüggő nevekben a rét'r ember szókincse rendkívül gazdag. A -tó, -morotva, -kátyú, -kotyor, -ebes, -ér, -erge, -rét, -láp, -mocsolya, -palaj, -zsombék állóvizet, vízmedret, vizes-mocsaras-24 A Rétköz vázlatos helyszinrajza és keresztszelvények az 1830-as és 1888-as árvizszintek bejelölésével
