Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-10-01 / 10. szám
KINCS A SIVATAG ALATT Október üzenete „Ami idehallik a munkások és katonák forradalmából, már új hang, friss reményeket keltő, s bátor várakozásokat ébresztő ...” — Móra Ferenc, akinek éppen idén ünnepeltük századik születésnapját, a szegedi író vetette papírra ezeket a sorokat 1917 novemberében. Éppen ő? — kérdezhetnénk, éppen ő, a mesék, a szelíd hangú elbeszélések írója? Igen, ő is megérezte és megértette, hogy Pétervárott, a Néva partján olyasmi történt, ami az emberiség históriájában új fejezetet nyitott. Ő is tollal válaszolt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom üzenetére, mint annyian mások, a kor írástudói Új hang? A világháború ágyúdörgését, a fegyverköszörülés zaját másféle hang kiáltotta túl. November 7-én — a régi orosz naptár szerint Október 25- én — Pétervárott, a világon elsőként győzött a proletárforradalom, megalakult Szovjet-Oroszország első kormánya. A Népbiztosok Tanácsa, élén Leninnel, felhívást intézett a nagyvilághoz. A friss remények ígéretével szállt fel a szó a proletárforradalom földjéről: „Békét!" Legyen vége az esztelen öldöklésnek, nyújtsanak baráti kezet az egymásnak úszitott népek. Szebben nem szólalhatott volna meg a munkások és parasztok kormánya. És bátor várakozásokat ébresztett szerte Európában — de a többi kontinensen is — a föld szétosztásáról szóló kiáltvány, majd az Oroszország népeinek egyenlőségét, önrendelkezési jogát kinyilvánító dekrétum. Megnyílt a távlat az emberiség előtt: a szocialista és kommunista társadalom. Ezért lett azóta a szovjet nép nemzeti ünnepe a földgolyó haladó embermillióinak ünnepe is. A Nagy Októberre emlékezve jóleső érzéssel írhatjuk le, hogy a proletárforradalom győzelemre juttatásában, majd megvédésében részt vállaltak — mint volt hadifoglyok, az osztrák—magyar hadsereg egykori tagjai — a magyar munkások, parasztok és értelmiségiek is. Ez a százezres sereg, Lenin szaváia figyelve — az internacionalizmus maradandó példájaként — a mai jelenünkért vívott első győztes csatákban vett részt. Hajtsuk meg előttük is az emlékezés zászlaját. A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG 1957-től nyújt segítséget Mongóliának ahhoz, hogy 1980-ra az ország egész területén megoldják a legelők vízellátását és ezzel a legfontosabb ágazat, az állattenyésztés fejlesztését elősegítsék. Az állatállomány zöme a zsíros farkú altáji juh, a kecske, a kis termetű igénytelen szarvasmarha, ló és a teve. Hatvan évvel ezelőtt közel 13 millió volt az állatállomány száma, ami megkétszereződött azóta. A legelőgazdálkodás fejlesztését szolgálja tehát a felszín alatti vizek feltárása. Szükség van a kutakra, a lakóhelyek vízellátásának javítására is. Négyszáz oldalas kötetet tölt meg a mongóliai magyar vízkutatás és feltárás történetének első tizenhárom esztendeje. A következő évtized talán ennél is több tájékoztató műszaki adatot foglal majd össze. Kiváló szakemberek „egyszerű” szerkezetekkel, ám korszerű vizsgáló berendezésekkel indultak útnak, megtalálni az életet jelentő vizet. Érthető, hogy bizonyos mértékig „csodát" vártak tőlük, munkájuktól. Ki hinné, hogy a sivatag alatt is van víz? A magyar szakemberek először alaposan megvizsgálták a talajszerkezetet, hogy hol találnak kedvező fúrási helyre. A mongolok mintegy 400 ezer négyzetkilométernyi területet jelöltek meg, amit a korábbi vizsgálatok, valamint eredménytelen fúrások alapján „fehér folt”-nak tekintettek. Természetesen ez nem összefüggő földrajzi egységet jelent, hanem a másfél millió négyzetkilométernél nagyobb ország területén közel félszáz részterületet alkot. A magyar geofizikusok eredményes munkáját jelzi, hogy a mérések nyomán javasolt fúráspontokon mintegy félezerből termelő kutat építettek ki, melyeknek 80 százaléka legalább 30 liter vizet ad percenként. A vízfúrások eredményessége tehát megközelíti a 90 százalékot. A2l ÉVEK SORÁN több mint 300 magyar vízkutató szakember fordult meg ebben a távoli országban, ahol a földtani viszonyok gondos tanulmányozásán kívül szoros barátságot is kötöttek mongol munkatársaikkal és természetesen a lakossággal is. Megismerték életkörülményeiket, érdeklődtek történelmük iránt. Találtak kezdetleges kőeszközöket. A leletek alapján feltételezhető, hogy közel félmillió évvel ezelőtt, a „pekingi előember” sinanthropus kortársai, vagy közeli leszármazottai már élhettek Mongólia területén. A „közelebbi” történelmi emlékeik az időszámítás előtti III. századból származnak. A XL, XII. és XIII. században hatalmas birodalmat hoztak létre. Európa meghódításának terve már nem valósult meg, s a Dzsingisz-Ш. Dr. Gergely István államtitkár, az OVH elnöke által vezetett vízügyi küldöttség nemrégiben Mongóliában tárgyalt a további együttműködésről
