Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1979-12-01 / 11-12. szám

vízfolyások, belvízcsatornák, kapcsolódó védőművek, tározók, csapadékvíz-elve­zető hálózatok és műtárgyaik fejlesztése, karbantartása, összhangban a befoga­dók rendezésével, a térség komplex vízgazdálkodásával. A települések fejlődése, a lakosság körzeti összpontosulása, az ipartelepí­tések koncentrálódása egyre nagyobb népgazdasági vagyon védelmét, bizton­ságát igényli a vízkárokkal szemben. Ennek érdekében a belterületi vízren­dezési létesítmények gyorsabb Ütemű fejlesztéséről fokozottan kell gondos­kodni. A meglevő műveknél pedig el­engedhetetlen a rendszeres karbantar­tás végrehajtása. A belterületek vízkárveszélyes he­lyein építési tilalmat kell elrendelni a vízkárok megelőzése céljából. A belterületi vízrendezési feladatok végrehajtásába, célszerű a vízitársula­tok bekapcsolása. A célok megvalósítása megköveteli a vízrendezés harmonikus egységét a nép­gazdaság ágaival; a vízgazdálkodás szakágaival; a vízrendszereken belül pedig az egyes kategóriájú létesítmé­nyek (főművek, helyi jelentőségű köz­célú (társulati) művek, tanácsi és üze­mi művek és azok elemei között, mind a fejlesztési és fenntartási, mind az üzemelési feladatok teljesítésénél. Az adott vízrendezési résztevékeny­ségnek bele kell illeszkednie a vízren­dezés országos rendszerébe, a térség, ökológiai értelemben a táj egységes vízháztartás-szabályozási rendjébe. Soltész József Hogyan érvényesül az • • r ÜZEMI DEMOKRÁCIA Szakszervezetünk Központi Vezetősé­ge idei október 4-i ülésén tárgyalta az üzemi demokrácia tartalmi fejlesztésé­nek tapasztalatait, és meghatározta a további feladatokat. A legfontosabb megállapításokat és állásfoglalásokat szeretném 'ismertetni, hogy azokat a vízügyi ágazat előtt álló feladatok megvalósításában használják. Az üzemi demokrácia kérdéseit olyan időszakban tűztük napirendre, amikor a népgazdaság előtt álló feladatok sike­res megvalósítása az eddigieknél is jobban igényli a széles körű társadal­mi összefogást, a dolgozók rendszeres tájékoztatását, aktivitásuk még erőtel­jesebb kibontakoztatását a termelésben, a munka- és üzemszervezésben, a gaz­dálkodásban, a munkafegyelem meg­szilárdításában, a közéletiség erősíté­sében. De nem elég a dolgozók alko­tó, kezdeményező erőinek kibontakoz­tatása, azt állandósítani kell és bizto­sítani részükre a vezetésben való rész­vételt. Központi Vezetőségi ülésünk meg­állapította, hogy az MT—SZOT együttes határozata — amely a társadalmi fejlődéshez igazította a fórumok jogkörét és feladatát — jó ala­pot adott az igazgatóságok, intézmé­nyek és vállalatok fórumszabályzatának kidolgozásához. Egységesebb lett a fel­fogás, és ennek megfelelően hatéko­nyabb cselekvés kezd kialakulni. Bár az eltelt két év még rövid ahhoz, hogy az üzemi demokrácia sokrétűségét, a fóru­mok munkáját minden vonatkozásban — a teljesség igényével — értékelhes­sük, de a tapasztalatok alapján meg­állapítható, hogy a korábbinál egysé­gesebb felfogás és cselekvés alakult ki az üzemi demokrácia fejlesztését, érvé­nyesítését illetően. Az összességében jó irányú törekvések elismerése mellett a meglevő problémák egy része szemlé­letbeli, munkamódszerbeli hiányossá­gokra vezethető vissza. Az üzemi demokrácia szervezeti kere­teit, alapjait a szervezeti-működési sza­bályzatba beépített fórumrendszer-sza­bályzat képezi, amelyet csaknem min­den szerv elkészített. E szabályzatok a jó szándékú törekvések ellenére sem fe­lelnek meg mindenhol a határozat cél­kitűzéseinek. Többek között sok helyen nem határozták meg pontosan, hogy milyen fórumon, milyen kérdéseket kell tárgyalni. gazdasági vezetők hatáskörének decentralizálásában van előre­haladás, de az üzemi demokrá­cia hatékonyabb érvényesülését lassít­ja, hogy több szervnél nem mutatkozik kellő törekvés a belső irányítás korsze­rűsítésére, a hatáskörök megfelelő de­centralizálására. Ez nehezíti a szakszer­vezeti szervek, de különösen munkahe­lyi szinten a bizalmiak hatás- és jog­körének érvényesülését, a dolgozók ak­tivitását; a döntések előkészítésében való eredményesöbb részvételét. Az egyes fórumokra kerülő írásos előterjesztések tartalmukat, terjedelmü­ket, közérthetőségüket tekintve javultak, bár esetenként akadtak terjedelmes, számadatokkal telített és csak szakmai szempontokat figyelembe vevő előter­jesztések. Biztató tendencia, hogy az előterjesztéseket a szakszervezeti bizott­ságok legtöbbször testületi ülésen tár­gyalják meg. Egyre gyakoribb, hogy az szb állásfoglalását, — a tervezett anyaggal együtt — csoportértekezlete­ken is megvitatják. Még kevés helyen vált gyakorlattá, hogy szobán is felké­szítik a bizalmiakat. A vszt-bizalmiak együttes ülésének résztvevői jól tükrözik az üzemegységek, szakaszmérnökségek, építésvezetőségek stb. dolgozóinak, a fiataloknak és a nőknek arányát. Mind a gazdasági ve­zetők, mind a szakszervezeti testületek aktívabban működnek közre az együttes ülés érdemi munkájában. A gazdasági vezetők biztosítják a technikai és sze­mélyi feltételeket, akadályoztatásuk esetén általában döntési jogkörrel ren­delkező vezetővel képviseltetik magu­kat. A tanácskozás munkájának össze­fogása, a vitavezetés, a többségi állás­­foglalás megfogalmazása és megsza­vaztatása az szb-titkárra hárul. Még gyakori, hogy nem elég világosan kü­lönítik el és hozzák a tanácskozás tu­domására, hogy a témát véleményezési, állásfoglalási, döntési, vagy egyetérté­si hatáskörben tárgyalják-e? Többször elfelejtenek arról dönteni, hogy a vita során felvetődött javaslatokat, észrevé­teleket elfogadják-e, vagy sem. Nem mindenhol készítenek jegyzőkönyvet, emlékeztetőt a tanácskozásokról. Álta­lános vélemény, hogy a szakszervezeti tisztségviselők, bizalmiak politikai, szak­mai tájékozottsága, felkészültsége kö­zeledett a partner gazdasági vezetőké­hez, bár tény, hogy e téren még sok a tennivaló. A dolgozók döntő többsége részt vett az 1979. évi munkahelyi, vállalati tervek kialakításában, a bérpolitikai, a szociális, a kulturális célkitűzések meghatározásában, az ala­pok felosztásában, a kollektív szerződé­sek végrehajtásának megvitatásában és módosításában. Az aktivitás nagyobb volt, mint a korábbi tanácskozásokon. Fokozódott az üzemi közvélemény ér­deklődése a vállalat ügyei iránt, javult a dolgozók tájékozottsága a gazdasági, élet- és munkakörülményekkel össze­függő kérdésekben. így a vitákban je­lentős helyet kaptak a gazdálkodással, a fejlődéssel, a szociálpolitikai kérdé­sekkel összefüggő tennivalók. Támogat­ták a hatékonyság növelésére, az éssze­rű takarékosságra, a munkafegyelem megjavítására irányuló törekvéseket. Ugyanakkor több helyen szóvá tették a gondokat, problémákat, amelyek féke­zik a célkitűzések megvalósítását, (pél­dául a munka- és üzemszervezés, az anyag- és alkatrészellátás hiányossága, a sokszor kedvezőtlen élet- és munka­­körülmények stb.). A kollektív szerződés módosítása so­rán az ide tartozó szociális, bérezési kérdéseket többször külön tárgyalták meg, máshol pedig nemcsak e témá­kat vonták össze, hanem a fórumokat is. Az éves tervek hatékonyabb vélemé­nyezését nehezítette, hogy nem alakult még ki egységes gyakorlat: a tervezés 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom